Blog - Oldal 2 a 2-ből - Mercurius Tour

A Kenyérmezei csata

A Kenyérmezei csata az Alkenyér (Zsibód) melletti Kenyérmezőn történt ütközet 1479. október 13-án a magyar sereg és a törökök portyázó serege között, akiket havasalföldiek is támogattak. A helyszín Királyföld nyugati oldalán, Hunyad vármegye határánál van, mely a Maros déli partján helyezkedik el. A helyet pontosan fel lehet mérni, mert az ütközet helyszínén az erdélyi vajda kápolnát épített, s ennek maradványai egészen a 20. századig megmaradtak. A csata az addigi legjelentősebb győzelem volt a Magyarországot támadó portyázó törökök felett, akik vereségük után már nem próbálkoztak az 1479. évihez hasonló betöréssel. Kenyérmezei diadal helye. Székely Árpád rajza. Előzmények Mátyás király 1458-as trónrakerülésétől kezdve néhány évig a törökök ellen hadakozott. 1463-ban elfoglalta az észak-boszniai területeket Jajca várával együtt. Mind a törökök, mind a magyarok kerülték a nyílt összecsapást, ehelyett egymástól igyekeztek várakat elfoglalni a két ország határán. Mátyás hadai sokszor behatoltak Szerbia és Bosznia földjére, s 1463-ban 15 ezer keresztény foglyot szabadítottak ki, két évvel később pedig Bosznia még török kézen levő részeit is elfoglalták. Hadi tetteivel a király pszichológiai nyomást akart a törökre kifejteni és a védelemre rendezkedett be. Karbantartotta a déli végvári vonalat és tovább erősítette, hogy minél ellenállóbb legyen a nagy támadásoknak. Mátyásnak más tervei voltak. Ő a német és cseh trónt kívánta megszerezni, hogy ezáltal erős államszövetséget hozzon majd létre, amely megkezdheti a török kiűzését. Mialatt nyugaton háborúzott, a déli védvonalon rendszeresek voltak a portyázások még békeidőben is. A török csapatok a nagy rablótámadások alkalmával elérték olykor 12-15 ezer főt is. Ezekben a hadakban azonban legfeljebb elvétve voltak janicsárok, vagy szpáhik, akik a törökök ütőerejét képezték. Rendszerint portyázásokra kiválóan alkalmas akindzsikből tevődtek össze az ilyen martalóc egységek. Ezek a könnyűlovasok a „megtorló alakulat” szerepét játszották, a vidéki területeket égették fel, foglyokat és zsákmányt ejtettek, s részben ők szerezték be helyből az élelmet és más ellátmányt a nagyobb hadjáratokkor a

A Kenyérmezei csata az Alkenyér (Zsibód) melletti Kenyérmezőn történt ütközet 1479. október 13-án a magyar sereg és a törökök portyázó serege között, akiket havasalföldiek is támogattak. A helyszín Királyföld nyugati oldalán, Hunyad vármegye határánál van, mely a Maros déli partján helyezkedik el. A helyet pontosan fel lehet mérni, mert az ütközet helyszínén az erdélyi vajda kápolnát épített, s ennek maradványai

Tovább

Kis- és Nagy-Küküllő

Kökényes vidékre utal a Küküllõ megnevezés, ugyanakkor a Maros legnagyobb mellékfolyóját a Kis- és a Nagy-Küküllõ összefolyásából kialakuló Küküllõ folyót is eszünkbe juttatja. A két folyó Balázsfalva közelében egyesül, majd Mihálcfalva mellett torkollik a Marosba. A Kis-Küküllõ a Görgényi-havasokban ered, pontosabban a Bucsin-tetõ közelébõl, forrásszintje 1150 m magasan van. Hargita, Maros és Fehér megyén halad át. Hosszát 144 km-re becsülik. Jelentõsebb városok a folyó mentén: Szováta, Erdõszentgyörgy, Dicsõszentmárton, Balázsfalva. Sokszor a heves esõzések miatt megáradt a kis folyó és elöntötte a falvakat és a hozzájuk tartozó határokat A legnagyobb vízhozamot (630 m³/s - nagyobb, mint a Tisza átlagos vízhozama Szolnoknál) 1975. júliusában mérték. Ezzel szemben átlagos vízhozama 10 m³/s. 2002-tõl kezdõdõen megerõsítették a falvakat védõ gátakat. A Bözödújfalusi-víztároló is az árvízveszély csökkentéséért épült. Vízgyûjtõ területét 2071 km² becsülik. Balázsfalva közelében torkollik a Nagy-Küküllõbe. A Nagy-Küküllõ ugyancsak a Görgényi-havasokban ered, pontosabban Székelyvarság közelébõl, a Nagy-Somlyó hegy tövébõl, forrásszintje 1455 m magasan van. Hosszát 221 km-re, míg vízgyûjtõ területét 3606 km²-re becsülik. Udvarhelyszék legjelentõsebb folyóvize. Fontosabb települések a folyó mentén: Székelyvarság, Zetelaka, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Segesvár, Erzsébetváros, Medgyes, Balázsfalva. Székelyudvarhely várost elérve, hegyvidéki jellegbõl dombvidéki jellegbe vált változatos horgászlehetõségeket biztosítva ezzel az itt élõk számára. A Nagy-Küküllõ Balázsfalvánál egyesül a Sóvidékrõl érkezõ Kis-Küküllõvel, majd együtt folytatják útjukat a Maros folyóig. A Küküllõ halfaunája roppant változatos: a hegyvidéki Varság falu és Székelyudvarhely között nagy számban találunk benne pénzes pért, fejes domolykót, paducot, de ma még sebes pisztráng, pataki szajbling és petényi márna is van benne. Egyes vélemények szerint a folyóra épített Zetelaki-tározó lehûlést okozott a Nagy-Küküllõ vizében, és ez nem kedvezett a dombvidéki jelleget kedvelõ halaknak. Pozitívum viszont, hogy a lehûlés következtében jelentõs területeket vettek birtokba a pénzes pérek és pisztrángok így ma már akár Székelyudvarhely központjában is látni szedegetõ péreket, vagy lesben álló termetes sebes pisztrángot. Itt Zetelakánál, a régi idõkben a Küküllõ

Kökényes vidékre utal a Küküllõ megnevezés, ugyanakkor a Maros legnagyobb mellékfolyóját a Kis- és a Nagy-Küküllõ összefolyásából kialakuló Küküllõ folyót is eszünkbe juttatja. A két folyó Balázsfalva közelében egyesül, majd Mihálcfalva mellett torkollik a Marosba. A Kis-Küküllõ a Görgényi-havasokban ered, pontosabban a Bucsin-tetõ közelébõl, forrásszintje 1150 m magasan van. Hargita, Maros és Fehér megyén halad át. Hosszát 144 km-re becsülik.

Tovább

Temesvár

A középkori Bánságot több vármegye alkotta, melyek mindegyike várának nevét viselte: Arad, Csanád, Krassó, Szörény, Temes. Ezen értelemben Temes 1177-ben lett először vármegyeközpontként elismerve. Székhelye, Temes vár e név alatt először 1212-ben jelent meg hivatalos okiratban. Nevét a XIII. század folyamán megőrizte, majd csak 1315 után változtatták meg Temesvárra. Temesvár a vármegye hadi és adminisztratív központja volt.Neve a Temes folyó nevéből ered, a középkorban ugyanis a folyó egyes ágai a mai város területén folytak át. Etimológiája a szláv Tami szón alapszik. Más elképzelés szerint azonban Temesvár vagy Tömösvár neve valószínű, hogy magyar eredetű szó, ugyanis a töm gyökből képezve és ragozva az állóvizek vagy folyóvizek mentén épített gátat, töltést, tömésnek, tömösnek, temesnek nevezik, nyelvjárástól függően. Temesvár történelme Ősi idők óta lakott hely, a 2. században római erőd állt a helyén. Várát 1212-ben említik először castrum regium Themes néven. Temesvár fejlődésében hatalmas előrehaladást jelentett Károly Róbert magyar trónra kerülése 1307-ben, Temesvár 1315-ben válik a királyság központjává, mely státuszt 1323-ig megőriz. Városi rangra 1342-ben emelik, ekkor rohamos fejlődésnek indul. 1387-ben Garai Miklós macsói bán itt győzte le a lázadó déliek seregét. 1397-ben országgyűlés színhelye. Antonio Bonfini a 15. században szép épületekkel rendelkező mezővárosnak nevezte. Főispánja volt többek között Hunyadi János és Kinizsi Pál. 1443-ban földrengés sújtotta, vélhetően az Anjou-várpalota - hasonlóan a nagyváradi Szent László Székesegyházhoz - súlyos károkat szenvedett. A vár helyreállítását, korszerűsítését Hunyadi János kezdeményezte. Az 1514-es polgárháború ideje alatt román, magyar és szerb jobbágyok felégették Bánságot, Dózsa György emberei által kezdeményezett Temesvár megszállása később komoly összetűzéssé alakult át a parasztok és a nemesség között. 1514. június 9-én a fellázadt parasztsereg ostrom alá vette a várat, de június 15-én Szapolyai János felmentette. Dózsa György ekkor esett fogságba, s ezt követően végezték ki. Megégetésének helyét a Segítő Boldogasszony szobra jelöli a Mária-téren. A török 1552. július 27-én heves ostrom után foglalta

A középkori Bánságot több vármegye alkotta, melyek mindegyike várának nevét viselte: Arad, Csanád, Krassó, Szörény, Temes. Ezen értelemben Temes 1177-ben lett először vármegyeközpontként elismerve. Székhelye, Temes vár e név alatt először 1212-ben jelent meg hivatalos okiratban. Nevét a XIII. század folyamán megőrizte, majd csak 1315 után változtatták meg Temesvárra. Temesvár a vármegye hadi és adminisztratív központja volt.Neve a Temes folyó

Tovább

Máramarosi fatemplomok

július 28, 2021 szeptember 24, 2025
Mercurius
Műemlékek és emlékművek, Történelem és helytörténet

Máramaros természeti gazdagságát a megye területének mintegy háromnegyedét kitevő erdők és hegyvidéki legelők alkotják. Az emberkéz alkotta jellegzetes értékek között első helyen áll a fafaragásos művészet, a faragott kapuk és fából épített templomok, melyek megteremtették Máramaros hírnevét. Ugyanakkor jellegzetesek a tiszta háztájak, a kis szövőműhelyek, amelyekben a helybeliek maguk állítják elő a vidék sajátos, sokszínű népviseletét. Az országos viszonylatban ritkaságszámba menő 93 fatemplom igazi jellegzetessége a karcsú, égretörő torony, az emeletes tetőszerkezet, a fagerendázatból épült épületváz, amelynek a kizárólag tölgy- vagy fenyőfából készült építészeti elemeit soha sem illesztik össze fémrögzítőkkel. A templomok előtere (pronaosz) – a templomhajótól a szentélyzáródással, ikonosztázzal elhatárolt, legtöbb esetben a nyolcszög öt oldalával záródó szentély – a bizánci stílus jeleit mutatja, míg a fából épült tornyok alakja és szerkezete kétségtelenül a gótikus stílust juttatják eszünkbe. Tehát a templomok sajátos szintézist képviselnek a kelet- és nyugat-európai fő építészeti stílusok között: a bizánci alaprajzhoz gótikus forma társul. A 17. – 18. században épült templomok a karcsú tornyaikkal a havasi építészet jellegzetes példáját képviselik. A megye kilencvenhárom műemlékké nyilvánított temploma közül Máramaros fatemplomai néven 1999-ben vált a Világörökség részévé 8 fatemplom. Azokat választották, amelyek a legreprezentatívabbak építészeti, építéstechnikai és festészeti szempontból. Nevezetesen a barcánfalvi (Bârsana), a budfalvi (Budesti), a deszei (Desesti), a jódi (Ieud), a nyárfási (Plopis), asajómezői (Poienile Izei), a rogozi (Rogoz) és a dióshalmi (Surdesti) fatemplomokat. E fatemplomok lenyűgözik a látogatókat különleges, az idő múlásával dacoló, égbe nyúló faszerkezetükkel, épen maradt, a középkori emberek népi hiedelemvilágát tükröző falfestményeikkel. Barcánfalván az Iza-völgy legnagyobb községe, impozáns építménysorozatával a vidék igazi gyöngyszeme. Az 1720-ban épült Szűz Mária Bemutatása fatemplomát egy sor egyházi épülettel együtt 1989 után újraépítették. Ugyanebben a helységben található egy görögkeleti kolostor, Máramaros legjelentősebb fa-épületegyüttese, mely a régió faépítészetének állít emléket. Érdekessége a nyári oltár, mely a szerzetesek, a kalugyerek sajátos építménye, a harangláb és az ún. Aghiasmatar,

Máramaros természeti gazdagságát a megye területének mintegy háromnegyedét kitevő erdők és hegyvidéki legelők alkotják. Az emberkéz alkotta jellegzetes értékek között első helyen áll a fafaragásos művészet, a faragott kapuk és fából épített templomok, melyek megteremtették Máramaros hírnevét. Ugyanakkor jellegzetesek a tiszta háztájak, a kis szövőműhelyek, amelyekben a helybeliek maguk állítják elő a vidék sajátos, sokszínű népviseletét. Az országos viszonylatban ritkaságszámba

Tovább

Ada Kaleh szigete

Ada Kaleh egy törökök által lakott kis sziget volt a Dunán, amelyet a vaskapui vízerőmű gátjának megépítése után vízzel árasztottak el. A sziget Orsova alatt kb. 3 kilométerre helyezkedett el; a mérete 1,7×4-5 km volt. Neve törökül sziget-vár jelentésű. Az osztrákok 1669-ben építettek egy erődöt, hogy megvédjék a törökök ellen. 1691-ben Thököly Imre török segítséggel elfoglalta, de a következő évben az osztrákok visszafoglalták. 1699-ben a karlócai békekötés során a sziget török uralom alá került, 1716–1718 között az osztrákoké volt, majd 1738-ban négy hónapnyi ostrom után ismét török kézre került. Az osztrákok 1789-ben visszahódították, de a békekötés során átengedték a törököknek. Ezután a sziget elvesztette a katonai jelentőségét. Az 1878-as berlini kongresszus ennél sokkal délebbre tolta az Oszmán Birodalom határát, s a sziget (Bosznia-Hercegovinához hasonlóan) az Osztrák–Magyar Monarchia megszállása alá került, de továbbra is török területnek számított. A lakosok adó- és vámmentességet élveztek és nem sorozták be őket. A Balkán-háborúk befejeztével Ada Kaleh véglegesen elszigetelt területté vált, ezért 1913. május 12-én Dr. Medve Zoltán, Krassó-Szörény vármegye főispánja hadilobogó alatt áthajózott a szigetre és azt a magyar és a cs. és kir. közös kormány képviseletében magyar közigazgatás alá vonta. Ennek érvényesítése céljából a korábban is ott állomásozott katonaság mellé két csendőrt rendelt ki. A török kormányt képviselő kormányzót felszólították hivatalos ténykedése beszüntetésére, aminek ő eleget is tett tiltakozása kifejezése mellett. A sziget Újorsova néven és Krassó-Szörény vármegye Orsovai járásába beosztott községgé alakult. Ez volt Magyarország utolsó területi gyarapodása a Világháború kitörését megelőzően. 1923-ban az Oszmán királyság megszűnésekor a lakosság a Romániához való tartozást választotta. A mecset 1903-ban épült egy korábbi ferencrendi kolostor helyén. A sziget fő megélhetési forrása a dohánytermesztés, halászat és később a turizmus volt. A lakosság száma kb. 1000 fő volt. A gát megépítésekor az épületek egy részét a közeli Șimian-szigetre költöztették, beleértve az erőd katakombáit, a mecsetet, a bazárt,

Ada Kaleh egy törökök által lakott kis sziget volt a Dunán, amelyet a vaskapui vízerőmű gátjának megépítése után vízzel árasztottak el. A sziget Orsova alatt kb. 3 kilométerre helyezkedett el; a mérete 1,7×4-5 km volt. Neve törökül sziget-vár jelentésű. Az osztrákok 1669-ben építettek egy erődöt, hogy megvédjék a törökök ellen. 1691-ben Thököly Imre török segítséggel elfoglalta, de a következő évben

Tovább

Bánság

Bánság földrajzi és történelmi terület a Kárpát-medence délkeleti részén. A Bánság három államhoz tartozik: a nagyobbik része a Kelet-Bánság, amely Románia területéhez tartozik, a kisebbik részét kitevő Nyugat-Bánság a szerbiai Vajdaság területén helyezkedik el, illetve egy csekély része Magyarországon található, Csongrád megye déli részén. A Bánság (németül, románul, szerbhorvátul: Banat) természetes földrajzi határai délen a Duna, nyugaton a Tisza, északon a Maros, keleten pedig a Ruszka-havas, valamint a Temes és a Cserna folyók völgye a Déli-Kárpátok lábainál. Az 1876-1918 közötti Torontál, Temes és Krassó-Szörény vármegyék területe. A honfoglalás kora óta magyarlakta terület, a középkorban síksági részét Temesköznek nevezték. Ebben az időben viszonylag sűrűn lakott táj, bár oszmán-török beütések már a 14. sz. végétől fenyegették déli vidékeit. Temesvár eleste (1552) után fokozatosan elnéptelenedett és a vár visszafoglalásáig (1717) teljesen elvadult az egykor gazdag és termékeny mezőgazdasági terület. A török kiűzetése után a bécsi kormány nem ismerte el a régi birtokosok jogi igényeit, hanem a háborúk tetemes költségeire hivatkozva az egész vidéket kincstári tulajdonnak nyilvánította. Nem kebelezte be a magyar királyságba, hanem 11 vidékre osztva Temesi Bánság néven katonailag Bécsből kormányozta (Temeswarer Provinz, Banatus Temesvariensis). Az első évtizedekben - csekély kivétellel - csak német katolikus telepesek költözhettek be a Bánságba. Mercy tábornok, az első katonai parancsnok, nagyszabású mocsár-lecsapolási és folyamszabályozási munkákat indított meg. Először rokkant és kiszolgált katonákat telepítettek le, majd 1724-től toborzott német telepesekkel folytatta a betelepítést. A Bánság német lakossága szinte az egész német nyelvterületről gyűlt össze. Egy időben kényszertelepítés is folyt. Ausztriából kitoloncolt bűnözőket és nem kívánatos társadalmi elemeket költöztettek be a területre. A második nagy telepeshullám az 1763. évi Mária Terézia-féle benépesítési törvénnyel kapcsolatos. II. József alatt is történt jelentős német bevándorlás, sőt 1799, 1802, 1808 és 1812-ben is érkeztek kevés számban németek. 1720-1740 között a németekkel együtt kisszámú olasz, spanyol és francia telepes is bevándorolt, akik hamarosan

Bánság földrajzi és történelmi terület a Kárpát-medence délkeleti részén. A Bánság három államhoz tartozik: a nagyobbik része a Kelet-Bánság, amely Románia területéhez tartozik, a kisebbik részét kitevő Nyugat-Bánság a szerbiai Vajdaság területén helyezkedik el, illetve egy csekély része Magyarországon található, Csongrád megye déli részén. A Bánság (németül, románul, szerbhorvátul: Banat) természetes földrajzi határai délen a Duna, nyugaton a Tisza, északon

Tovább

A kolozsvári Szent György-szobor

július 28, 2021 szeptember 24, 2025
Mercurius
Műemlékek és emlékművek, Történelem és helytörténet

A kolozsvári Szent György-szobor története Az 1880-as évektől ismerte fel a művészettörténeti kutatás a prágai Hradzsin belső udvarán, a Szent Vitus-székesegyház oldalánál álló Szent György-szobor és az elpusztult váradi királyszobrok közti kapcsolatot, így Kolozsvári Márton és György jelentősége ettől kezdve igencsak felértékelődött. Először 1895 végén Márki Sándor történész egyik írásában merült fel a prágai szobor kolozsvári másolata elkészítésének gondolata. Egy ével később, a millenniumi ünnepségek során tartott városi díszközgyűlés már 1000 koronát szavazott meg a másolat elkészítésére, ez képezte a későbbi szoboralap kiinduló összegét, azonban egy időre lekerült a szobor ügye a napirendről. Pár év múlva a város értelmiségét és közvéleményét is mozgósította az a tény, hogy Ferenc József a városnak ajándékozta a prágai szobor gipszmásolatát. E kezdeményezésre két másolat készült: az egyik a Nemzeti Múzeumba, a másik 1901 novemberében az Erdélyi Múzeum kőtárába került, ez utóbbi ma is az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum kőtárának kiállításán látható. Az ezt követő években kapott nagyobb jelentőséget a szoborállítás ügye, melynek megvalósításában a legjelentősebb szerep Haller Károly egykori polgármesternek, valamint az Erdélyi Múzeum gyűjteményeinek rendezésében és gyarapításában meghatározó szerepet játszó Pósta Béla régésznek tulajdonítható. A köztéri másolat elkészítését a szobor felállítására létrehozott kolozsvári szoborbizottság vezetői Róna József budapesti szobrászra bízták, az öntés munkálatait pedig a szintén budapesti Hazai Műérczöntöde végezte. A másolat elkészítését megkönnyítette, hogy ugyanebben az időben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a budapesi Halászbástya számára is készített egy öntvényt, és az ő mintájuk alapján kedvezményes áron készülhetett el a Kolozsvárra szánt öntvény, amelyet 1903. október 19-én vett át a kolozsvári bizottság. A szobor talapzatának elkészítésére sikerült a kolozsváriaknak az ekkor a ferencrendi zárda felújításán dolgozó fiatal budapesti építészt, Lux Kálmánt megnyerniük, aki egy egyszerű, tömbszerű posztamenst tervezett, a felső részén historizáló díszítéssel. A kivitelezés során a talapzat szélesebb alsó lépcsője keményebb bánpataki (Hunyad vármegye) szegélykövekből készült, míg a tulajdonképpeni testéhez a Kolozsvár

A kolozsvári Szent György-szobor története Az 1880-as évektől ismerte fel a művészettörténeti kutatás a prágai Hradzsin belső udvarán, a Szent Vitus-székesegyház oldalánál álló Szent György-szobor és az elpusztult váradi királyszobrok közti kapcsolatot, így Kolozsvári Márton és György jelentősége ettől kezdve igencsak felértékelődött. Először 1895 végén Márki Sándor történész egyik írásában merült fel a prágai szobor kolozsvári másolata elkészítésének gondolata. Egy

Tovább

Kós Károly

július 28, 2021 május 26, 2022
Mercurius
Helyi hagyományok, események és fesztiválok

A budapesti Állatkert India ősi emlékeit idéző, szecessziós ízlésű bejárati kupoláját a két elefánttal, századunk egyik legszebb magyar történelmi regényét, ,,Az országépítő"-t, drámairodalmunk egyik legkimagaslóbb kompozícióját, a ,,Budai Nagy Antal"-t ugyanaz a Kós Károly hozta létre. Amit el kell olvasni tőle: • Erdély népi építészete (1908) • Atila Királyról Ének – ballada (1909, 1923) saját kézi szedés, nyomás, fûzés, kötés, linometszetekkel • Régi Kalotaszeg (1911) • Testamentum és agrikultura (1915) saját kézi szedés, nyomás, fûzés, kötés, linometszetekkel • Sztanbul (1918) • Gálok – kisregény (1919, 1930) • Kiáltó Szó – röpirat (1921) • Erdély kövei (1922) saját kézi szedés, nyomás, fûzés, kötés, linometszetek • Varju-nemzetség – regény (1925) • A lakóház művészete (1928) • Erdély (1929) • Kalotaszeg (1932) • Az országépítő – regény (1934) • Budai Nagy Antal – színmű (1936) • István király – színmû (1942) • A székely nép építészete (1944) • Erdély népi gazdasági építészete (1944) • Falusi építészet (1946) • A kollektív gazdaság üzemi épületberendezése(1954) • Mezőgazdasági építészet (1957) Ahová el kell látogatni, hogy építészetében gyönyörködhessünk: • Óbudai református parókia, Budapest (1908–1909) • Római katolikus templom, Zebegény (1908–1909) – Jánszky Bélával • Állatkerti pavilonok (például Madárház), Budapest (1909–1910) – Zrumeczky Dezsővel • Sztánai lakóháza: a „Varjúvár” (1910) • Városmajor utcai iskola, Budapest (1910–1912) – Györgyi Dénessel • „Wekerle” Munkás és Tisztviselőtelep központja („Wekerle-telep”), Budapest (1912–1913) • Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy (1911–1912) • Református templom („Kakasos templom"), Kolozsvár, Monostori út (1912–1913) • „Kós-ház”, Kós tervei alapján készült, eredetileg lakóház (épült 1931-ben) Miskolc, Görgey u. 32 • Mátyás király szülőházának részbeni restaurálása, Kolozsvár (1944) • Mérai tejcsarnok • Siklód új temploma 1994-ben készült el Kós Károly tervei alapján • Marosvásárhely Gázgyári épület, Mezőgazdasagi Iskola

A budapesti Állatkert India ősi emlékeit idéző, szecessziós ízlésű bejárati kupoláját a két elefánttal, századunk egyik legszebb magyar történelmi regényét, ,,Az országépítő”-t, drámairodalmunk egyik legkimagaslóbb kompozícióját, a ,,Budai Nagy Antal”-t ugyanaz a Kós Károly hozta létre. Amit el kell olvasni tőle: • Erdély népi építészete (1908) • Atila Királyról Ének – ballada (1909, 1923) saját kézi szedés, nyomás, fûzés, kötés,

Tovább

Kalotaszeg

Erdély talán legvonzóbb, legváltozatosabb vidéke, mely népművészete révén a XIX. század végétől Európa-szerte ismert. Elnevezését a Kalota nemzetségtől kapta, mely a honfoglaláskor ezen a vidéken telepedett le. A tájat így határozta meg Kós Károly: „Eredetileg a Vigyázó (Vlegyásza) lábánál elterülő, azt a kicsi háromszögletű földterületet jelentette, melyet a Bánffyhunyad alatt összeömlő Körös és Kalota vize fogtak egybe. Tágabb értelemben – és ma így értelmezzük mi és így értelmezi maga a kalotaszegi nép is – Kolozs megyének azt a területét, mely a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal, illetve országút közén és két oldala mentén Kolozsvártól Csucsáig terül el, melyet délen a Gyalui havasok északi, nyugaton a Vlegyásza havas és Meszes hegylánc keleti lába foglalnak le. Ehhez az egységes, eléggé zárt területhez dél felé vékony nyúlványban csatlakozik még néhány falu a gyalu-járai út mentén egészen Alsójáráig, észak felé az Almás patak mentén egészen Zsomborig, melyeket néprajzilag Kalotaszeghez kell számítanunk.” A Király-hágótól Kolozsvárig terjedő területen több mint negyvenre tehető azoknak a falvaknak a száma, ahol csak magyarul vagy többségben magyarul beszélnek (az itt élő településeken a románok is jól tudnak magyarul). Ezek a református falvak négy különböző néprajzi vidéken találhatóak. Bánffyhunyad környékén és Nagyvárad-Kolozsvár vasútvonaltól délre elterülő részt Felszegnek, a nyugati havasoknál, az attól északra eső részt pedig Alszegnek nevezik, az Almás-patak mentén, a Kolozsvárhoz közel eső részt, pedig Nádasmentének nevezik, melyet csodás népművészete alapján Cifra Kalotaszegnek is neveznek.. Kalotaszeghez tartozik még a Kapus vidéke és az úgynevezett Átmeneti vidék. (Utóbbi Kolozsvár környéke.) Kalotaszeg lakói magukat II. Rákóczi György által letelepített tatárok utódainak tartják. Református vallásúak. Az e tájon élőkről így írt Jankó János földrajzi író, Kalotaszeg magyar népe című munkájában: „A kalotaszegi magyarság mélyen vallásos, nem káromkodik, a templomot szorgalmasan látogatja, papját tiszteli és becsüli, tanácsát megfogadja. Vallásosság dolgában régi hagyományaihoz ragaszkodik. Kétségtelenül ez őszinte vallásosság egyik szép eredménye a magyarság nyugodt, mérsékelt gondolkozása, józan

Erdély talán legvonzóbb, legváltozatosabb vidéke, mely népművészete révén a XIX. század végétől Európa-szerte ismert. Elnevezését a Kalota nemzetségtől kapta, mely a honfoglaláskor ezen a vidéken telepedett le. A tájat így határozta meg Kós Károly: „Eredetileg a Vigyázó (Vlegyásza) lábánál elterülő, azt a kicsi háromszögletű földterületet jelentette, melyet a Bánffyhunyad alatt összeömlő Körös és Kalota vize fogtak egybe. Tágabb értelemben –

Tovább

Fadrusz János

július 28, 2021 május 26, 2022
Mercurius
Helyi hagyományok, események és fesztiválok

Százötven éve, 1858. szeptember 2-án született Pozsonyban Fadrusz János, a kolozsvári Mátyás-szobor alkotója. Nincstelen zsellércsaládból származott, apja szőlőmunkás volt, anyja kis szatócsboltot bérelt. A tanulásban nem mutatott túlzott szorgalmat, de már ekkor kitűnt rajztehetségével. 1879-tol három évig Prágában katonáskodott, hazakerülve fafaragásból, porcelánfestésből tartotta fenn magát, s múzeumokban tanulmányozta a szobrokat. 1883-ban kiállított, gipszből mintázott Ahasverus-feje feltűnést keltett, s Trefort Ágoston miniszter ösztöndíjat ígért neki. A szobrászművészi pályáról álmodozó Fadrusz szülei neheztelését kiváltva visszautasította a herendi porcelángyár ajánlatát, ahová jó fizetésért hívták rajzolónak, de végül nem a miniszter, hanem a pozsonyi takarékpénztár ösztöndíjával került 1888-ban a bécsi képzőművészeti akadémiára. „Pozsonyi német vagyok, de magyar ember, szenvedélyes hazafivá Bécsben lettem, az osztrákok közt” – mondta később. Krisztus a keresztfán című alkotása 1891-ben országosan ismertté tette, elnyerte a Bécsi Akadémia első díját, majd a Műcsarnok téli kiállításán a Képzőművészeti Társulat ezerforintos nagydíját. Nyomban ezután Pozsony őt bízta meg Mária Terézia lovasszobrának elkészítésével, a monumentális márvány emlékművet a millennium évében állították fel az egykori koronázási dombon. A már hírneves Fadrusz Budapesten telepedett le, naphegyi műterme a művészi élet központja lett. Ott mintázta a kisbéri Wenckheim Béla-szobrot (1901), Zilah jelképét, a Wesselényi-szobrot (1902) és a honfoglaló vezérek emlékét felidéző Tuhutum-oltárt, amelyet Zilahnak ajándékozott (később mindkettő megsemmisült). Egy pályázaton elnyert megbízatás alapján készítette a kolozsvári Mátyás király-szobrot, amely még felállítása előtt, 1900-ban megnyerte a párizsi világkiállítás nagydíját. Alkotásának leleplezésén, 1902. október 12-én ott volt az ország valamennyi közjogi méltósága, a király képviseletében József főherceg, s Széll Kálmán miniszterelnök is. A bronz lovasszobor látványa lenyűgözte az egybegyűlteket, az egyszerű mintázású Mátyás király rendíthetetlen erőt sugárzó igazi reneszánsz fejedelem. A szobor – némi anakronizmust megengedő – mellékalakjai: Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Báthory István és Szapolyai János. (Az 1920-as erdélyi hatalomváltás óta e szobor szálka a román nacionalisták szemében, többször el akarták már távolítani helyéről). Fadrusz János ezután részt

Százötven éve, 1858. szeptember 2-án született Pozsonyban Fadrusz János, a kolozsvári Mátyás-szobor alkotója. Nincstelen zsellércsaládból származott, apja szőlőmunkás volt, anyja kis szatócsboltot bérelt. A tanulásban nem mutatott túlzott szorgalmat, de már ekkor kitűnt rajztehetségével. 1879-tol három évig Prágában katonáskodott, hazakerülve fafaragásból, porcelánfestésből tartotta fenn magát, s múzeumokban tanulmányozta a szobrokat. 1883-ban kiállított, gipszből mintázott Ahasverus-feje feltűnést keltett, s Trefort Ágoston

Tovább