Százötven éve, 1858. szeptember 2-án született Pozsonyban Fadrusz János, a kolozsvári Mátyás-szobor alkotója. Nincstelen zsellércsaládból származott, apja szőlőmunkás volt, anyja kis szatócsboltot bérelt. A tanulásban nem mutatott túlzott szorgalmat, de már ekkor kitűnt rajztehetségével. 1879-tol három évig Prágában katonáskodott, hazakerülve fafaragásból, porcelánfestésből tartotta fenn magát, s múzeumokban tanulmányozta a szobrokat. 1883-ban kiállított, gipszből mintázott Ahasverus-feje feltűnést keltett, s Trefort Ágoston miniszter ösztöndíjat ígért neki. A szobrászművészi pályáról álmodozó Fadrusz szülei neheztelését kiváltva visszautasította a herendi porcelángyár ajánlatát, ahová jó fizetésért hívták rajzolónak, de végül nem a miniszter, hanem a pozsonyi takarékpénztár ösztöndíjával került 1888-ban a bécsi képzőművészeti akadémiára.
„Pozsonyi német vagyok, de magyar ember, szenvedélyes hazafivá Bécsben lettem, az osztrákok közt” – mondta később. Krisztus a keresztfán című alkotása 1891-ben országosan ismertté tette, elnyerte a Bécsi Akadémia első díját, majd a Műcsarnok téli kiállításán a Képzőművészeti Társulat ezerforintos nagydíját. Nyomban ezután Pozsony őt bízta meg Mária Terézia lovasszobrának elkészítésével, a monumentális márvány emlékművet a millennium évében állították fel az egykori koronázási dombon.
A már hírneves Fadrusz Budapesten telepedett le, naphegyi műterme a művészi élet központja lett. Ott mintázta a kisbéri Wenckheim Béla-szobrot (1901), Zilah jelképét, a Wesselényi-szobrot (1902) és a honfoglaló vezérek emlékét felidéző Tuhutum-oltárt, amelyet Zilahnak ajándékozott (később mindkettő megsemmisült).
Egy pályázaton elnyert megbízatás alapján készítette a kolozsvári Mátyás király-szobrot, amely még felállítása előtt, 1900-ban megnyerte a párizsi világkiállítás nagydíját. Alkotásának leleplezésén, 1902. október 12-én ott volt az ország valamennyi közjogi méltósága, a király képviseletében József főherceg, s Széll Kálmán miniszterelnök is. A bronz lovasszobor látványa lenyűgözte az egybegyűlteket, az egyszerű mintázású Mátyás király rendíthetetlen erőt sugárzó igazi reneszánsz fejedelem. A szobor – némi anakronizmust megengedő – mellékalakjai: Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Báthory István és Szapolyai János. (Az 1920-as erdélyi hatalomváltás óta e szobor szálka a román nacionalisták szemében, többször el akarták már távolítani helyéről).
Fadrusz János ezután részt vett az Erzsébet-emlékmű pályázatán és több munkára készült, de az erős fizikumú művészt pályája csúcsán ledöntötte a tüdőbaj. 1903. október 26-án hunyt el, nemzeti lobogóval letakart koporsóját a Naphegytől a Kerepesi úti temetőig hatalmas tömeg kísérte. Fadrusz legnagyobb érdeme, hogy szakított a kor köztéri műveit jellemző hamis, patetikus külsőségeket mutató stílussal, a szobrászat klasszikus tradícióját őrző alkotásai realisták, szuggesztívek, monumentálisak.