Erdély talán legvonzóbb, legváltozatosabb vidéke, mely népművészete révén a XIX. század végétől Európa-szerte ismert. Elnevezését a Kalota nemzetségtől kapta, mely a honfoglaláskor ezen a vidéken telepedett le.
A tájat így határozta meg Kós Károly: „Eredetileg a Vigyázó (Vlegyásza) lábánál elterülő, azt a kicsi háromszögletű földterületet jelentette, melyet a Bánffyhunyad alatt összeömlő Körös és Kalota vize fogtak egybe.
Tágabb értelemben – és ma így értelmezzük mi és így értelmezi maga a kalotaszegi nép is – Kolozs megyének azt a területét, mely a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal, illetve országút közén és két oldala mentén Kolozsvártól Csucsáig terül el, melyet délen a Gyalui havasok északi, nyugaton a Vlegyásza havas és Meszes hegylánc keleti lába foglalnak le.
Ehhez az egységes, eléggé zárt területhez dél felé vékony nyúlványban csatlakozik még néhány falu a gyalu-járai út mentén egészen Alsójáráig, észak felé az Almás patak mentén egészen Zsomborig, melyeket néprajzilag Kalotaszeghez kell számítanunk.”
A Király-hágótól Kolozsvárig terjedő területen több mint negyvenre tehető azoknak a falvaknak a száma, ahol csak magyarul vagy többségben magyarul beszélnek (az itt élő településeken a románok is jól tudnak magyarul). Ezek a református falvak négy különböző néprajzi vidéken találhatóak. Bánffyhunyad környékén és Nagyvárad-Kolozsvár vasútvonaltól délre elterülő részt Felszegnek, a nyugati havasoknál, az attól északra eső részt pedig Alszegnek nevezik, az Almás-patak mentén, a Kolozsvárhoz közel eső részt, pedig Nádasmentének nevezik, melyet csodás népművészete alapján Cifra Kalotaszegnek is neveznek.. Kalotaszeghez tartozik még a Kapus vidéke és az úgynevezett Átmeneti vidék. (Utóbbi Kolozsvár környéke.) Kalotaszeg lakói magukat II. Rákóczi György által letelepített tatárok utódainak tartják. Református vallásúak.
Az e tájon élőkről így írt Jankó János földrajzi író, Kalotaszeg magyar népe című munkájában: „A kalotaszegi magyarság mélyen vallásos, nem káromkodik, a templomot szorgalmasan látogatja, papját tiszteli és becsüli, tanácsát megfogadja. Vallásosság dolgában régi hagyományaihoz ragaszkodik. Kétségtelenül ez őszinte vallásosság egyik szép eredménye a magyarság nyugodt, mérsékelt gondolkozása, józan életfelfogása és nemes önérzete, melyről csak ritkán feledkezik meg.”
A vidék legjellegzetesebb épületei a templomok. Különösen zsindellyel fedett tornyaik, melyek fehérre meszelt falai, nyitott árkádos erkélyeik, az evangélistákat (Mátét, Lukácsot, Márkot és Jánost) jelképező 4 fiatorony és a Krisztusra utaló magas toronycsúcs – messzi vidékről láthatók.
Kalotaszeg másik nevezetessége, a népművészete. Itt még él a hagyomány szeretete. A vidék lakói − és végre a fiatalok is – különösen vasár- és ünnepnapokon felveszik a régi viseleteket. Legszebb ruhájuk a 14 évesnél fiatalabb, konfirmáció előtt álló lányoknak van. Fejükön gyöngyökkel díszített párta, melyből hátul hosszú gyöngyös pántlika lóg. Piros vagy fekete kézelős blúzt, bársonyból készült, gyöngyös mellényt − vállat − fehér, rózsaszínű, kék vagy bordó szoknyát – fersinget − és hímzett gyöngyös kötényt viselnek. Kedvelt régi viselet a muszuly, az elől felhajtott ráncokba szedett lepelszoknya. Lábaikon piros vagy fekete hímzett csizmát hordanak. A férfiak fekete csizmát és posztóharisnyát, bő inget viselnek. Felső viseletük a hátán sűrűn virágmotívumokkal díszített bőrmellény – melyrevaló − a ¾-es, magyaros sújtásos bőr kozsok, és a hosszú cifra posztószűr. A legények zöld pörge vagy gyöngyös kalapot hordanak.
Kalotaszeg népművészetét az Ezredéves kiállításon be is mutatták óriási sikerrel. A Habsburg-ház tagjai és környezetük is megkedvelte ezt a színes viseletet. Erzsébet királyné több kalotaszegi ruhával rendelkezett. Lányának, Mária Valériának, külön szobát rendeztek be kalotaszegi bútorokkal és varrottasokkal. A kalotaszegi lett az egyik legismertebb magyar népviselet.
Gyarmathy Zsigmondné írta a XIX. század végén: „A kalotaszegi lány egy lábon járó tulipán, mert igazán virít, nemcsak fiatal szépségük, de gyönyörű tájviseletük is, amelyet még szebbé tesz az, hogy mindig tiszták. Hegyes orrú, magas sarkú piros csizmáikat csak akkor vetik le, mikor a patakban sulykolnak. Talán akkor a legszebb, a legragyogóbb a kalotaszegi tájviselet, amikor a nép tömegesen, ünnepi díszben a templomba megy. Az utca földje mintha csak lángolna a piros csizmák bíborától, a napsugár pedig sziporkázó fényben törik meg a gyöngyös párták fehér haván. Rojtos selyemkendők, lenge hajfonatok röpködik körül a feltűzött muszulyt és a ráncos kötényt. A legfiatalabb menyecskék szintén elvegyülnek a lányok csoportjában, s talán festőiebbek fehér dulanglé-kendőjükkel, amely alól kicsillog a fejhez simuló kis aranyos fejkötő. Más csoportokban a legénység bokrétás kalappal, dúsan varrott báránybőr mellrevalóban, rátartós délceg mozdulatokkal közeleg a templom felé, ahol már a korosabbja megelőzte a fiatalságot.”
Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményéhez a bánffyhunyadi piacon keresett magyar arcokat. Párizsi műtermének falát varrottasokkal díszítette. Felesége kalotaszegi népviseletbe öltözött fogadások, vendégségek alkalmával.
A kalotaszegi házak fa homlokzatait faragásokkal díszítik. Sajnos egyre kevesebb a cirádás lakóház. Az épületeken belül a legszebb a cifra vagy tisztaszoba. Bútoraikat virágmintákkal színesre festik. A piros, a sárga, a kék, a zöld a leggyakrabban használt színek. A szobában a legdíszesebb a tükör és a mennyezetig varrottas párnákkal megrakott vetett ágy. A hímzett varrottasok két módon készülnek: Az „írásos” varrottas sűrű mintázatát az anyagra rajzolják (megírják), majd piros, kék, fehér vagy fekete cérnával kivarrják. A „vagdalásos” módszernél a szövetből az egyik irányba tartó szálakat kivágják, a rájuk merőleges szálakat pedig összevarrják úgy, hogy az anyag négyzethálós szerkezetű legyen. Ezeket legtöbbször fehér színben készítik. A tisztaszoba díszei a falon sorakozó, az esküvőn ajándékba kapott színes zománcozott lábasok is.
Települései:
Felszeg
Bánffyhunyad, Kalotaszentkirály – Zentelke, Magyargyerőmonostor, Körösfő, Magyarvalkó, Jákótelke, Kalotadámos, Magyarókereke, Nyárszó, Sárvásár
Alszeg
Váralmás, Középlak, Ketesd, Magyarbikal, Zsobok, Sztána, Farnas, Kispetri, Nagypetri, Bábony
Nádasmente
Egeres, Kajántó, Kisbács, Magyarzsombor, Inaktelke, Nádasdaróc, Bogártelke, Mákófalva, Türe, Magyarvista, Méra, Szucság, Jegenye, Gyerővásárhely
Kapus-vidék és Átmeneti-vidék
Magyarkapus, Magyarkiskapus, Gyalu, Tordaszentlászló, Szászfenes, Magyarlóna, Magyarfenes, Magyarléta, Györgyfalva
Turisztikai látnivalók:
Bánffyhunyad: református templom, néprajzi múzeum, minden kedden hetivásár
Bogártelke: református templom, népi lakóházak eredeti tisztaszobával, élő népviselet
Egeresen található Bocskai István síremléke és a Bocskai-vár romjai
Erdőfelek: Malom völgyi gömbkövek
Gyalu: Gyalui vár
Györgyfalva: népviselet (Szent Márton nap, Nagypéntek, Szent György nap)
Inaktelke: népi lakóházak eredeti tisztaszobával, tájház
Kalotaszentkirály: református templom, Ady-emlékmű, tájház, a falusi vendéglátás központja, Nemzetközi kalotaszegi népzene- és néptánctábor minden év augusztus első hetében
Körösfői református templom, állandó népművészeti kirakodóvásár a házak előtt
Magyargyerőmonostoron található Kalotaszeg legrégibb temploma, Debreczeni Márton tájház
Magyarvista: református templom, népviselet, temető
Mákófalva: népi lakóházak eredeti tisztaszobával, Kovács Pali Ferenc bútorfestő műhelye
Méra: református templom, tájház, hagyományőrző tevékénységek, Kós Károly által tervezett tejcsarnok
Nyárszó: népi lakóházak és kapuk
Sztána: Kós Károly egykori lakhelye a Varjúvár
Türe: 18. századi Bánffy-kúria, református templom, mellette római emlékkő és régi sírkövek
Forrás:
Antos Árpád: Barangolások Erdéyben.
SÓS Judit – FARKAS Zoltán: Erdély. Útikönyv. Jel-Kép kiadó, Budapest, 2002