Bem József

Józef Zachariasz Bem (magyarosan Bem József), a székelyek Bem apója (Tarnów, 1794. március 14. – Aleppó, 1850. december 10.) lengyel és magyar honvéd altábornagy.

Az Élete

Cseh eredetű lengyel nemesi családba született. Tanulmányait Krakkóban, majd 1809-től a varsói Tüzér és Műszaki Iskolában folytatta. Napóleon francia császár 1812-es oroszországi hadjáratában tüzérhadnagyként vett részt. Danzig (Gdañsk) védelméért francia Becsületrenddel tüntették ki. 1815-ben belépett az orosz fennhatóság alatt álló Lengyel Főkormányzóság hadseregébe. Tüzérszázadosként igyekezett elsajátítani kora műszaki ismereteit, 1819-ben a varsói tüzériskola tanára lett. A kor rakétafegyverének számító röppentyűk tökéletesítésével is foglalkozott.

Részt vett az 1830–31-es lengyel szabadságharcban. 1831 elején, őrnagyként, egy lovasüteg parancsnoka lett. Az osztrolenkai csatában tíz ágyú összpontosított tüzével szinte az egész támadó orosz hadsereget feltartóztatta, időt nyerve a lengyel hadtest újrarendeződésére, de a vereséget így sem sikerült elkerülni.

Jan Skrzynecki tábornok még a csatatéren ezredessé léptette elő. Két hónappal később már tábornok volt, neve nemzetközileg is ismertté vált. A lengyel szabadságharc bukása után Párizsba emigrált, ahol megírta emlékiratait A lengyelországi nemzeti felkelésről címmel.

1848 szeptemberében egy lengyel–horvát légió felállításának tervével Magyarországra akart utazni, de az október 6-ai forradalom Bécsben érte. Wenzel Messenhauser rábeszélésére vállalta a forradalom fegyveres erőinek főparancsnokságát. A város eleste után álruhában Magyarországra szökött. November 3-án jelentkezett szolgálattételre Kossuth Lajosnál, aki – mivel szabad parancsnoki poszt akkor nem volt – a Nagyszombaton állomásozó Guyon Richárd dandárjához rendelte tanácsadóként, nemsoká azonban visszatért Pestre, ahol ekkor már Wysocki József irányításával folyt a lengyel légió megszervezése. Bem még párizsi emigrációja során került ellenséges viszonyba a Lengyel Demokrata Társaság tagjaival, ezért a lengyel légió tagjai is ellenségesen fogadták. Az ellentét odáig mélyült, hogy egy lengyel önkéntes (Franciszek Ksawery Kolodziejski) merényletet kísérelt meg Bem ellen. Az indulatos vitákkal járó ellentétet Kossuth úgy próbálta feloldani, hogy a feleket elvezényelte a fővárosból.

Az erdélyi hadjárat

Erdély visszafoglalásának nehéz munkáját nyerte feladatul. Bem altábornagy határozott intézkedéseivel rövid idő alatt újrarendezte a szétzilált, Erdélyből szinte teljesen kiszorult – a csucsai szorosnál álló – erdélyi hadsereget –, s már dec. 19-én ő intézte a csucsai csatát, mellyel az ország kulcsát megőrizte, majd Puchner tábornok, erdélyi főhadparancsnok támadását visszaverve ellentámadásba ment át, és gyors hadmozdulatokkal karácsonykor elfoglalta Kolozsvárt. Ezzel kelet felől biztosította az Alföldet, és lehetővé tette, hogy Windisch-Grätz támadása elől a kormány Pestről Debrecenbe helyezhesse át székhelyét.

Januárban Karl Urban ezredes csapatait üldözve betört Bukovinába, majd felszabadította Székelyföldet, ahol kiegészítette haderőit. Ezt követően, egy váratlan mozzanattal Puchner háta mögé került és elfoglalta Nagyszebent. Miután Puchner kérésére a Havasalföldön állomásozó orosz csapatok Lüders vezetésévél – jóval Paszkevics hadműveleteinek megkezdése előtt – benyomultak Erdélybe és bekerítés fenyegette, a vízaknai és a dévai csatákban február 4. és 8. között áttörte a kialakuló gyűrűt. Már február 9-én ismét támadásba ment át, Piskinél legyőzte az egyesült osztrák–orosz haderőt, és ismét Székelyföldre vonult. A Piskinél vívott csatában és a győzelemben, akárcsak Szeben városa bevételében, döntő szerep hárult a Gál Sándor ezredes által az első székely határőrezredből a Bem táborába vezényelt három csíki zászlóaljnak. Ezt követően az orosz és osztrák csapatok elhagyták Erdélyt, Bem pedig elfoglalta Brassót.

Vezérkari főnöke Czetz János tábornok, egyik segédtisztje pedig őrnagyi rendfokozattal Petőfi volt.

A második orosz beavatkozás után Bem kezdetben sikerrel lassította Alekszandr Lüders és Magnus Grotenhjelm csapatainak előrenyomulását, még Moldvába is betört, hogy ott felkelést robbantson ki. Visszatérve, július 31-én azonban a segesvári csatában vereséget szenvedett, hadserege teljesen szétzilálódott.

Erdély elvesztése után Aradon találkozott Kossuthtal, aki – miután Görgeyben nem bízott, Dembinszky pedig ismételten bebizonyította alkalmatlanságát – a magyar csapatok főparancsnokává nevezte ki.

Augusztus 9-én azonban Temesvárnál csapatait Haynau táborszernagy csapatai teljesen szétverték.

Bem sokat tett a magyar–román megbékélésért, az irreguláris csapatok kölcsönös bosszúhadjáratait azonban nem sikerült megelőznie. 1849 tavaszán megállapodott az addig az osztrákokat támogató, legjelentősebb román felkelővezérrel, Avram Iancuval, hogy a román felkelők nem harcolnak tovább a magyar honvédsereg ellen. A megállapodást azonban Hatvani Imre szabadcsapatának egy rosszul időzített akciója miatt a románok felrúgták.

A szabadságharc bukása után Bem József Törökországba menekült, áttért az iszlámra, ekkor felvette a Murad (Murat) nevet. Több renegát tiszttársával együtt a mai Szíria területén fekvő Aleppóba internálták. Részt vett az 1850. októberében kitört zavargások leverésében. Valószínűleg maláriás láz okozta halálát. 1850. december 10-én e mondattal lehelte ki a lelkét halálos ágyán: „Lengyelország, én már nem szabadítalak fel…” Muszlimként az oszmán kormányzat temettette el.

Bem maradványait 1929-ben szállították Lengyelországba és helyezték el egy tarnówi mauzóleumban, hamvait azonban vallási okokból nem lehetett „a keresztény lengyel földben” elhantolni. Hat gigantikus oszlop emeli magasba a kőszarkofágot, benne Bem József földi maradványaival.

Személye

A kis termetű, vézna, beteges ember hatalmas lelkierővel rendelkezett. A csata napján valódi hősként viselkedett, nagy kócsagos csákójával mindenütt elöl járt, és sok sebtől eltorzult arca belső tűztől égett. Példamutató rettenthetetlensége átragadt katonáira is. Különösen a székelyek ragaszkodtak hozzá babonás tisztelettel. Marosvásárhelyen felállított emlékszobra is mutatja, milyen mély nyomot hagyott ez egyszerű lelkekben, pedig még beszélni sem tudott velük. Hadvezérként mesterien alkalmazta az ágyú-ütegeket, szerette a gyors helyváltoztatáson alapuló meglepetés-taktikát. Ezért nagyon megfelelt számára a kicsi, hegyes-völgyes országban kis létszámú sereggel vívott küzdelem. Önzetlen, halált megvető bátorságú, tanult és ügyes katonaként kötelezte el magát a szabadságharc eszméje mellett. Petőfire óriási hatással volt, ez a hatás felfedezhető verseiben is. Távol tartotta magát a magyar vezérek pártoskodásától, ezért élvezte Kossuth Lajos teljes bizalmát. A kormány utasításait azonban nem sokra tartotta, és nem csak a katonai, de a polgári igazgatás kérdéseiben is attól függetlenül szeretett eljárni.

Bem Jó­zsef nyo­má­ban Er­dély­ben

Nagy­já­ból a Bem út­vo­na­lát kö­vet­ve pró­bál­juk meg szám­ba ven­ni az egy­kor volt és a mai em­lék­he­lye­ket.

Szamoskrassó – em­lék­táb­la, em­lék­szo­ba

Bem tá­bor­nok 1848. de­cem­ber 13-án az egy­ko­ri Darvay-kúriában szállt meg. 2000-ben em­lék­táb­lát lep­lez­tek le, és Bem-em­lék­szo­bát is be­ren­dez­tek együtt­mű­köd­ve a tarnówiakkal.

Ko­lozs­vár – em­lék­táb­la

1848. de­cem­ber 25-én vo­nul be, a fő­té­ri Te­le­ki-ház­ban szál­lá­sol­ják el. A házon em­lék­táb­la. Fel­ira­ta: „E ház­ban volt száll­va Bem Jó­zsef hon­véd­tá­bor­nok 1848. de­cem­ber 25-iki győ­ze­del­mes be­vo­nu­lá­sa­kor.” Fel­te­he­tő­en Papp Gá­bor (1872–1931) fes­tő­mű­vész ter­vei sze­rint ké­szí­tet­te Reimann Kár­oly kolozs­vári kő­fa­ra­gó. 1898. de­cem­ber 24-én lep­lez­ték le. Az egy­kor föld­szin­tes épü­le­tet 1920-ban gróf Te­le­ki Gé­zá­tól egy ro­mán bank vá­sá­rol­ta meg. En­nek so­vi­nisz­ta in­du­la­tú ve­ze­tői 1936. no­vem­ber 24-én el­tá­vo­lí­tot­ták a táb­lát. Vissza­helyezésére a bé­csi dön­tés (1940) után ke­rült sor. Gheorghe Funar, Ko­lozs­vár hir­hedt pol­gár­­mestere 1994. jú­ni­us 2-án fel­ira­tát be­va­kol­tat­ta. Nem sok­kal azu­tán is­mét hely­re­ál­lí­tot­ták. A Mű­ve­lő­dés len­gyel szá­má­ban (1994/11) kö­zöl­tük a len­gyel­or­szá­gi di­á­kok til­ta­ko­zá­sát, ami a len­gyel nagy­kö­vet­ség út­ján jut­tat­tak el a pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal­ba. Bem nem vesz­te­gelt so­ká­ig Ko­lozs­várt, ha­nem Urban csá­szá­ri ez­re­des után nyo­mult és de­cem­ber 29-én Beth­len­nél meg­ver­te, vissza­nyom­ta Besz­ter­cé­ig, hol két nap­pal utóbb is­mét meg­ver­te és négy nap múl­va Borgó-Tihucánál ki­ker­get­te az or­szág­ból.

Ma­ros­vá­sár­hely: Bem Jó­zsef al­tá­bor­nagy szob­ra

Bem Jó­zsef Ma­ros­vá­sár­helyt ka­pott el­ső­ként egész­ala­kos szob­rot a for­ra­da­lom­ra va­ló em­lé­ke­zé­sek­nek is utat en­ge­dő, ki­egye­zés utá­ni Ma­gya­ror­szá­gon. Az er­dé­lyi had­se­reg ve­zé­re­ként Ko­lozs­vár föl­sza­ba­dí­tá­sa után be­vo­nult Ma­ros­vá­sár­hely­re is, ahol csa­pa­tai egye­sül­tek a há­rom­szé­ki szé­kely fel­ke­lők se­re­gé­vel. A Bécs­ben ön­tött bronz­szob­rot, több lép­cső­vel ma­ga­sí­tott ditrói grá­nit­ból ké­szült ta­lap­zat­ra he­lyez­ték, és a vá­ros fő­te­rén ál­lí­tot­ták föl 1880. ok­tó­ber 17-én, Hu­szár Adolf (1842–1885) szob­rász al­ko­tá­sa.

1919 már­ci­us 27-ről 28-ra virradólag fel­de­rí­tet­len tet­te­sek Ma­ros­vá­sár­hely töb­bi köz­té­ri szob­rá­val együtt ta­lap­za­tá­ról le­dön­töt­ték. Ké­sőbb Emil Dandea, a vá­ros hír­hedt so­vi­nisz­ta pol­gár­mes­te­re tel­je­sen le­rom­bol­tat­ta, és bronz­anya­gát el­ad­ta. A bar­bár cse­le­ke­det a len­gyel ál­lam ré­szé­ről dip­lo­má­ci­ai til­ta­ko­zást vál­tott ki. A sérült szob­rot 1928-ban az­zal az ürüggyel tet­ték vo­nat­ra, hogy a var­sói kö­vet­ség­re szál­lít­ják, oda azon­ban so­ha nem ér­ke­zett meg. Bem Szeben el­len in­dult. Puchner csá­szá­ri ez­re­des össze­szed­te a ren­del­ke­zé­sé­re ál­ló had­erőt és a Ma­ros­vá­sár­hely fe­lől tá­ma­dó Bem elé si­e­tett. A két had­se­reg ja­nu­ár 17-én Gálfalvánál ta­lál­ko­zott. Bem ágyúi a ma­gyar­ság ja­vá­ra dön­töt­ték el a csa­tát. Bem más­nap, a győ­ze­lem elő­nye­it sze­ren­csé­sen ki­hasz­nál­va, be­vo­nult Medgyesre, ja­nu­ár 19-én Nagyselyk­re s on­nan Sze­lin­dek­re, egé­szen Szeben szom­széd­sá­gá­ig nyo­mult elő­re.

Sze­lin­dek – em­lék­táb­la

Bem a ja­nu­ár 24-i sze­lin­de­ki üt­kö­zet után egy hét­tel úgy dön­tött, hogy fő­ha­di­szál­lá­sát a job­ban véd­­he­tő Viz­ak­ná­ra te­szi át. Sze­lin­de­ken 2007. nov. 6. em­lék­táb­la ava­tás. A bu­ka­res­ti len­gyel nagy­kö­vet­ség ta­ná­cso­sa: Miroslaw Cieslik (an­golul és len­gyelül) üd­vö­zöl­te az egy­be­gyűl­te­ket. Hely­szín: a ház, ahol Bem fő­pa­rancs­nok­sá­ga szé­kelt (ro­mán, an­gol, len­gyel, ma­gyar nyel­vű em­lék­táb­la), Szesztay Ádám ma­gyar kö­vet­sé­gi ta­ná­csos lep­lez­te le. Be­mu­tat­koz­tak és mű­sort mu­tat­tak be a Bem Jó­zsef ne­vét vi­se­lő er­dé­lyi is­ko­lák: Lem­hény és Új­szé­kely.

Viz­ak­na – Hon­véd-em­lék­mű

A Nagy­sze­ben el­le­ni si­ker­te­len ost­rom után (1849. ja­nu­ár 21.) Bem se­re­gei Viz­ak­ná­ra vo­nul­tak vissza. In­nen in­dí­tot­tak tá­ma­dást a túl­erő­ben le­vő oszt­rák ha­dak el­len. A feb­ru­ár 4-i üt­kö­zet a hon­véd csa­pa­tok sú­lyos ve­re­sé­gé­vel vég­ző­dött. Az el­esett mint­egy há­rom­száz hon­véd holt­test­ét az el­ha­gyott só­bá­nyák egyik ak­ná­já­ba te­met­ték. En­nek kö­ze­lé­ben emel­ték 1896. au­gusz­tus 10-én az 1849-es hő­sök már­vány em­lék­mű­vét. 1920 után le­rom­bol­ták. A vá­ros­ban em­lék­táb­la örö­kí­ti meg Pe­tő­fi szál­láshelyét, azt a há­zat (ma Traian tér 3. sz.) ahol a köl­tő 1849. ja­nu­ár 29–február 4. kö­zött la­kott. Bem Szer­da­hely­re, majd Szász­se­bes­re vo­nult vissza, ahon­nan csak ügyes csel­lel me­ne­kül­he­tett, Szász­vá­ros­ra. Itt be­vár­ta az őt ül­dö­ző el­len­sé­get. A sze­ren­cse itt sem ked­ve­zett. A csa­tát el­ve­szí­tet­te, sőt, mi­kor lo­vag­ló­kor­báccsal ke­zé­ben ágyú­i­nak vé­del­mé­re si­e­tett, egy csá­szá­ri ka­to­na a kor­bá­csát tar­tó ke­zé­nek kö­zép­ső uj­ját el­lőt­te.

Piski – Bem-em­lék­osz­lop

A dom­bor­mű­ves-fel­ira­tos em­lék­osz­lop azt a he­lyet je­löl­te meg, ahol Bem al­tá­bor­nagy 1849. feb­ru­ár 9-én győ­zel­met ara­tott az őt ül­dö­ző oszt­rák csa­pa­tok fe­lett. A csa­ta a Sztrigy fo­lyón át­ve­ze­tő piski híd­nál zaj­lott le. Az em­lék­osz­lop föl­ál­lí­tá­sát a Hunyad me­gyei Tör­té­nel­mi és Ré­gé­sze­ti Tár­su­lat kez­de­mé­nyez­te. 1899 kö­rül. 1920 után el­tá­vo­lí­tot­ták. 1990 után is­mét meg­je­löl­ték a he­lyet. Alig pi­hent két na­pot, mi­kor Ke­mény Far­kas­tól feb­ru­ár 9-én reg­gel azt az ér­te­sü­lést kap­ta, hogy az el­len­ség a piski hi­dat meg­tá­mad­ta. Bem e hír hal­la­tá­ra fel­ki­ál­tott: „Ha a híd el­ve­szett, Er­dély is el­ve­szett!” és Czetz ez­re­dest a fő­se­reg­gel Piskire küld­te.

A csa­ta vál­to­zó sze­ren­csé­vel folyt, míg dél­után si­ke­rült a csá­szá­ri­ak­nak Bem egész had­se­reg­ét meg­fu­ta­mí­ta­ni. Bem hasz­ta­lan ug­rott a fu­tók elé­be „Ne fuss ma­gyar! Ne fuss ma­gyar!” ki­ál­tás­sal. Czetz ez­re­des egy­pár szé­kely szá­zad tar­ta­lék­kal az elő­re­nyo­mu­ló csá­szá­ri­a­kat meg­ál­lí­tot­ta, és a fu­tó hon­vé­dek vissza­for­dul­va, új­ra tá­ma­dás­ba men­tek át. A győ­zel­met még az est le­száll­ta előtt si­ke­rült Bem­nek ki­csi­kar­nia. A híd Bem ke­zé­ben ma­radt és Er­dély sem ve­szett el.

Bras­só – em­lék­táb­la

Bem tá­bor­nok­nak két em­lék­je­let ál­lí­tot­tak az év­ti­ze­dek so­rán a bras­só­i­ak. A Cenk alat­ti vá­ros la­kói azt a mai Ta­nács tér 4. szám alat­ti épü­le­tet je­löl­ték meg, amely­ben Bem 1849. már­ci­us 21–24-e kö­zött tar­tóz­ko­dott, és amely­nek er­ké­lyé­ről a Bras­sói nyi­lat­ko­za­tot fel­ol­vas­va össze­fo­gás­ra buz­dí­tot­ta a ma­gya­ro­kat, ro­má­no­kat és szá­szo­kat. Az ere­de­ti, né­met nyel­vű táb­lát az 1930-as évek vé­gén el­tá­vo­lí­tot­ták, majd mi­u­tán 2002 feb­ru­ár­já­ban a bras­sói Tör­té­ne­ti Mú­ze­um­ban rá­ta­lál­tak, új­ra el­he­lyez­ték a ház fa­lán. Ez a már­vány­táb­la érin­tet­len, vi­szont az idén 2004. már­ci­us 15-én a Jacek Paliszewski bu­ka­res­ti len­gyel nagy­kö­vet és Kis­vá­ri Ta­más bu­ka­res­ti ma­gyar ka­to­nai at­ta­sé je­len­lét­ében le­lep­le­zett, ro­mán, ma­gyar, né­met és fran­cia nyel­vű táb­la el­tűnt. 2008-ban új táb­la ké­szült, a ko­ráb­bi fel­irat­ok mel­lett pe­dig Bem anya­nyel­vén, az­az len­gye­lül, il­let­ve tö­rö­kül is meg­szö­ve­gez­ték.

Sza­bad­fa­lu (Freidorf) – Te­mes­vár Bem fő­ha­di­szál­lá­sá­nak he­lye és Pe­tő­fi-em­lék

A Te­mes­vár­hoz csa­tolt, egy­kor te­le­pí­tett né­met fa­lu­ban az I. vi­lág­há­bo­rú kü­szö­bén (1912. no­vem­ber 10.) ál­lí­tot­tak dí­szes – épí­té­sze­ti szer­ke­ze­tű – em­lék­mű­vet Bem al­tá­bor­nagy hon­véd fő­ha­di­szál­lá­sá­nak he­lyén, és an­nak em­lé­ke­ze­té­ül is, hogy Pe­tő­fi itt kap­ta meg 1849. má­jus 3-án őr­na­gyi ki­ne­ve­zé­sét. Fel­ira­ta: „E he­lyen ál­lott 1849-ben Bem Jó­zsef hon­véd­tá­bor­nagy fő­ha­di­szál­lá­sa, mely­ben 1849. év má­jus 3-án Pe­tő­fi Sán­dor, ha­zánk ko­szo­rús lan­to­sa őr­na­gyi ki­ne­ve­zé­sét kap­ta. E tör­té­ne­ti té­nyek örök em­lé­ké­ül és a ma­gyar sza­bad­ság­harc fél­szá­za­dos év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból ál­lít­ta­tott fel ez em­lék­táb­la 1899. jú­li­us 30-án köz­ada­ko­zás­ból.” Előbb egy fel­ira­tos táb­la ké­szült el 1899-ben, a szabadság­harc fél év­szá­za­dos év­for­du­ló­ján, majd az em­lí­tett épít­mény­sze­rű em­lék­mű, mely a So­mo­gyi-li­get­ben ál­lott. Ter­ve­ző­je Szé­kely Lász­ló (1877–1934) te­mes­vá­ri épí­tész, Sipos And­rás szob­rász és Tunner Kor­nél kő­fa­ra­gó mun­ká­ja. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött sú­lyo­san meg­ron­gál­ták. 1949. jú­li­us 31-én, Pe­tő­fi ha­lá­lá­nak cen­te­ná­ri­u­mán a Ma­gyar Né­pi Szö­vet­ség új táb­lát ál­lít­ta­tott raj­ta.

Új­szen­tes (Va­dász­er­dő) – a sza­bad­ság­harc és Pe­tő­fi em­lék­mű­ve

A Temes me­gyei kincs­tá­ri te­le­pí­té­sű nagy­köz­ség (ere­de­ti­leg Va­dász­er­dő) több­sé­gük­ben Szen­tes­ről szár­ma­zó la­ko­sai an­nak em­lé­ke­ze­té­re ál­lí­tot­tak fel­ira­tos em­lék­mű­vet köz­ada­ko­zás­ból, hogy 1849 má­ju­sá­ban Bem al­tá­bor­nagy itt tar­tott szem­lét csa­pa­tai fe­lett. A hon­véd­tisz­tek so­rá­ban ott volt Pe­tő­fi is. 1900. jú­li­us 29-én avat­ták fel. 1920 után el­tün­tet­ték. 1945. jú­li­us 29-én kö­zös­sé­gi össze­fo­gás­sal új emlék­művet ál­lí­tot­tak föl a temp­lom előt­ti park­ban. Ugyan­itt a szabadság­harc em­lék­mű­vé­vel egy idő­ben Bem Jó­zsef altábor­nagy tisz­te­le­té­re a köz­ség­há­za fa­lá­ra he­lye­zett em­lék­táb­lát avat­tak 1900. jú­li­us 29-én. 1937. ja­nu­ár 27-re virradólag fel­de­rí­tet­len tet­te­sek a táb­lát a fal­ból ki­emel­ték, össze­tör­ték és da­rab­ja­it egy kút­ba dob­ták.

Kézdivásárhely – Bem mell­szob­ra az új ne­gyed­ben, Bem mell­szob­ra a céh­tör­té­ne­ti mú­ze­um­ban

Bem Nagy­vá­ra­don Kos­suth­tal ta­nács­ko­zott, jú­li­us 9-én az oro­szok új­ra meg­tá­mad­ták Be­met, aki Ma­ros­vá­sár­hely irá­nyá­ba vo­nult vissza. On­nan Há­rom­szék­re ment, Kézdivásárhelyt össze­szed­te a szé­kely had­erőt, jú­li­us 21-én Kézdivásárhelyről ki­in­dul­va az Ojtoz-szoros fe­lé vo­nult. Egy Bras­só­ból ho­zott saj­tón prok­la­má­ci­ó­kat nyo­ma­tott, ame­lye­ken a mold­va­i­a­kat fegy­ver­re szó­lí­tot­ta, hogy együt­te­sen ver­jék ki az oro­szo­kat, és a tö­rök fenn­ha­tó­sá­ga alatt ál­lít­sák vissza a fe­je­de­lem­sé­gek sza­bad­sá­gát. Herzsa, Bákó, Ak­na­vá­sá­ra csa­tát nyert, de nem lá­zad­tak fel a mold­­va­i­ak, jú­li­us 24-én vissza­hú­zó­dott Er­dély­be.

Bereck – Bem tá­bor­nok és Pe­tő­fi pla­kett­je, – a ház, ahol Pe­tő­fi ta­lál­ko­zott Bem­mel.

Bem jú­li­us 28-án mold­vai had­já­ra­ta után vissza­tért Ma­ros­vá­sár­hely­re. Jú­li­us 30-án mint­egy 5000 fő­nyi csa­pat­tal Ke­reszt­úr­ról Se­ges­vár­ra in­dult, hol más­nap, jú­li­us 31-én ta­lál­ko­zott Lüdersz há­rom­szor na­gyobb had­se­re­gé­vel.

Fe­hér­egy­há­za – Bem-em­lék­osz­lop a Pe­tő­fi-mú­ze­um kertjében

A csa­ta dél­előtt 11 óra­kor kez­dő­dött ha­tal­mas ágyú­zás­sal, ami­kor a le­gen­da sze­rint Bem egy jól irá­nyí­tott ágyú­lö­vés­sel sa­ját­ke­zű­en lőt­te le Szkarjatyin tá­bor­no­kot, az orosz tü­zér­ség pa­rancs­no­kát. Sír­em­lé­ke Se­ges­vár ke­le­ti ki­já­ra­tá­nál a MOL ben­zin­kút mö­gött van. Kez­det­ben Bem volt előny­ben, de dél­után, mi­kor Lüders ko­zák­jai a ma­gyar had­se­reg jobb­szár­nyát be­ke­rí­tés­sel fe­nye­get­ték, a csa­ta­rend fel­bom­lott, Bem ma­ga is kény­te­len volt me­ne­kül­ni. Had­se­géd­je, Zeyk Do­mo­kos fe­dez­te Bem vissza­vo­nu­lá­sát. Sír­em­lé­ke a Héjjasfalva nyu­ga­ti be­já­ra­tá­nál az út jobb ol­da­lán lát­ha­tó. A fu­tó­kat a ko­zák­ság vet­te ül­dö­ző­be. Ek­kor esett el Pe­tő­fi Sán­dor is, aki több ver­sé­ben és ha­di­tu­dó­sí­tá­sá­ban örö­kí­tet­te meg Bem er­dé­lyi had­já­ra­tá­nak sok-sok ese­mé­nyét.

Székelykeresztúron – a Len­gyel-fé­le ba­rokk ház a Főté­ren (Bem ha­di­szál­lá­sa), a Gyár­fás-kú­ria előtt Pe­tő­fi–Bem szo­bor, a kú­ria fa­lán Bem-em­lék­táb­la.

Székelyudvarhely szo­bor­park – Bem Jó­zsef szob­­ra a fő­té­ren.

Bem egy­ma­gá­ban ér­ke­zett meg au­gusz­tus 1-én Ma­ros­vá­sár­hely­re, 4-én Nagyselykre ér­ke­zett, on­nan egye­ne­sen Szeben alá ment, 5-én Nagy­csűr­nél Hasford orosz tá­bor­no­kot meg­ver­te és Szebent má­sod­szor is ép­pen olyan vá­rat­la­nul el­fog­lal­ta, mint el­ső íz­ben. De nem tart­hat­ta meg, mert Lüders ma­ga jött Szeben vissza­vé­te­lé­re. Bem új­ra Nagy­csűr­nél üt­kö­zött meg Lüders se­re­gé­vel, de a csa­tát és az­zal együtt Szebent is el­ve­szí­tet­te. Szer­da­hely­re vo­nult vissza, ahol ta­lál­ko­zott Stein ez­re­des­sel, csa­pa­ta­i­val együtt az er­dé­lyi had­se­reg fő­pa­rancs­nok­sá­gát is át­ad­ta, és Te­mes­vár alá si­e­tett, hogy a Kos­suth­tól a ne­ki fel­aján­lott fő­ve­zér­sé­get át­ve­gye.

Au­gusz­tus 9-én sú­lyos ve­re­sé­get szen­ve­dett. Gör­gei au­gusz­tus 13-án Vi­lá­gos­nál az orosz had­se­reg előtt le­tet­te a fegy­vert.

Szabó Zsolt: Bem Jó­zsef nyo­má­ban Er­dély­ben ( részlet )

*Elhangzott a tarnówi Bem-em­lék­kon­fe­ren­ci­án 2009. márc. 14-én. Helyszűke miatt csak válogatást közlünk a képekből.

A fenti dokumentáció kötődik a lengyelországi utazásunkhoz. 

Források:

Kovács Endre: Bem József (Hadtörténeti Intézet, Budapest, 1954)

Kovács István: Így élt Bem József (Móra Könyvkiadó, 1983) ISBN 9631134849

Kovács Endre: Bem a magyar szabadságharcban (Zrínyi Könyvkiadó, Budapest, 1979) ISBN 9633262739

Kovács Endre: Bem József és a magyar szabadságharc In: A történettudomány kérdései 8. (Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1951)

Kovács Endre: Bem apó (Magyar Történelmi Társulat, Művelt Nép Könyvkiadó, 1951)

Hidvégi Jenő: Bem apó In: Nemzeti Könyvtár VI. évf. 120. szám, Budapest, 1944. március 4.

Józef Wysocki: Együtt a szabadságért, 1848-1849 (Zrínyi Könyvkiadó, 1993) ISBN 9633271851

Szőcs János: Csíkszereda, Csíki Székely Múzeum, 1998.

Csorba György: Az 1850. évi aleppói zavargások és a magyar emigránsok szerepe, In: Orientalista Nap 2004, (Szerk. Birtalan Ágnes – Yamaji Masanori.) Budapest, 2004. 30–39.

Művelődés – közművelődési folyóirat – Kolozsvár honlap: www.muvelodes.ro^