A ruszinoknak többféle elnevezésük is van: ruténok, kárpát-ukránok, rusznyákok, kisoroszok. Eredetüket tekintve ruszin nyelvű keleti szláv nép a mai Kelet- és Közép-Európában, ugyanakkor a Kárpátok hegyláncaihoz kötődnek, hisz az egykori Ruszinföld vagy Ruszinkó (ruszinul Ruszinscsina vagy Karpatszka Rusz), Közép-Európában, az Északkeleti-Kárpátok hegyláncának északi és déli lejtőin terül el. Lengyelország, Szlovákia, Ukrajna és Románia határai között fekszik a ruszinlakta terület. A ruszinok nagyobb része Kárpátalján él, ami akár tekinthető a ruszinok anyaországának is, jelenleg is 900.000-an élnek ott.
Az anyaföldön kívül Magyarországon (Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben), Romániában (Máramaroson), Szlovákiában (Eperjesi és Kassai kerületekben), Horvátországban (Szerémségben) és Szerbiában (Vajdaságban) is vannak „ruszin szigetek”, azaz ruszin szórványlakta területek. Ezenkívül még a ruszin kisebbségek Európa több országában, Kanadában, Ausztráliában és Egyesült Államokban is találhatók.
A „ruszin” szó régi hagyományokra tekint vissza: egyfelől a „rusz” országrészeket jelentette, másfelől a Lengyel Királyságban és a Litván Nagyhercegségben alkalmazott írott nyelvet.
Már 19. századi Habsburg Birodalomban is használták a „rutén” kifejezést – jóllehet következetlenül, rendszertelenül – az ukránok megjelölésére. Korszerűbb alkalmazásában a Kárpátok-hegységeiben és hegyoldalain élő keleti-szláv népeket jelöli a szó.
A „ruszin” szó nem cserélhető fel az „ukrán” szóval, a ruszin nyelv nem ukrán nyelvjárás, hanem ugyanolyan önálló szláv nyelv, mint például az ukrán vagy a többi.
A ruszin törzseket a földrajzi elhelyezkedés szerint etnográfiailag két fő csoportba sorolhatjuk. Az Alföld közelében, a síkföldön és a Kárpátok alacsony nyúlványain vannak a völgy-, illetve síklakók (dolisnyánok), míg a Kárpátok gerince közelében, a hegyvidéken, a hegylakók (verhovinaiak, amelyek a lemkók, bojkók és a huculok).
A ruszinok legkisebb, mégis talán legérdekesebb népelemét alkotó huculok az Erdős-kárpátok északkeleti csücskében, a Tisza forrásvidékén, illetve a ma már Romániához tartozó máramarosi Havasmezőn, Visóorosziban és Oroszkőn élnek. Az egykori Halicsi Fejedelemség később Galíciának és Bukovinának nevezett területeiről vándoroltak be a XVI-XIX. századok időszakában, számuk ma mintegy harmincezerre tehető. Az első, Rahón (Rahiv) megtelepedett huculok alapvetően pásztornépként váltak ismertté, de leszármazottaik már az állattenyésztés mellett erdőmunkásként és folyami tutajosokként is hírnevet tudtak maguknak szerezni. A huculokat a történelmi emlékezet lovasnépként tartotta számon, olyannyira, hogy a legendák szerint még a templomaikba és az esküvőikre is lovon jártak.
Eredetileg ortodox (görögkeleti) vallásúak voltak, ám a ruszinok döntő többségéhez hasonlóan a XVII-XVIII. században áttértek a görög katolikus (unitus) hitre.
Népviseletük egyik jellegzetessége volt, hogy a férfiak vastag darócból készült fekete vagy piros nadrágot viseltek, amihez fekete, szerdáknak nevezett ködmönt, vagy kozsuhnak hívott, gazdagon hímzett báránybőrbekecst vettek fel. A férfiruha igazi díszét a nagyon széles és tüszőnek nevezett bőrszíjak jelentették, amelyekre késeket és tőröket akasztottak. A nők ruházatát gazdagon kihímzett, bokáig érő ing, valamint elől-hátul bokáig érő díszes kötény jellemezte. A férfiak és a nők egyaránt bocskort viseltek. Régi hucul szokás szerint a karácsonyt a legbőségesebb lakomával kell megszentelni, ezért a módosabbak ilyenkor tizenkét féle ételt készítettek el. Hétköznapokon fő táplálékuk a kukoricalisztből tejjel és juhtúróval kikevert, itt kulcsának nevezett puliszka volt.
A ruszinok az évszázadok folyamán mindig is a rusz népnévvel jelölték magukat, de saját nemzeti tudatuk csak a 19. század második felében alakult ki. Alekszander Duhnovics eperjesi ruszin görög katolikus lelkész megírta a ruszin himnuszt, és arra buzdította a Kárpátok vidékén élő görög katolikus ruszinokat, hogy legyenek önálló nép. Ez a ruszin nemzeti ébredés a történelmi Magyarországon történt, a felvidéki szláv lakosság szlovák nemzetté formálódásával és a Habsburg uralom alatt álló Galícia kisorosz és kozák lakosságának ukrán néppé válásával egyidőben. Tehát a mai ruszinok, a mai oroszok és a mai ukránok nemzeti öntudata nem azonos, mert a hajdani keleti szláv Ruszból más-más területen és úton alakultak ki. A ruszin népnek soha nem volt vezetői rétege, hanem többségük alacsony osztályba tartozó jobbágy, zsellér és pásztor volt. Emiatt nehéz volt összefogni az egész kárpáti ruszin népet. A 19-20. század közötti orosz és ukrán nacionalisták a ruszinokra is igyekeztek kiterjesztették a befolyásukat. Teljes mértékben azonban máig sem sikerült beolvasztani őket. A görög katolikus vallás hagyományait és sajátos népi kultúrájukat sokan erősen őrizték, és így mindmáig sikeresen megmaradt a ruszin nemzeti öntudat is.
Alekszander Duhnovics:
„Ruszin voltam, vagyok, leszek,
Én ruszinnak születtem.”
RUTÉN (RUSZIN) HIMNUSZ
Kárpátalji ruszin népem
Elég volt az álomból,
Fölötted az ébredésre
Hívó harang most kondul.
Szabadon, békében
Éljen ruszin népem,
Ott lakozzék az igazság
És távol a háború.
Kék egünket ne búsítsa
Kérve kérjük, a ború,
Egész világ hadd hallja,
Hogy ez a nép óhaja:
Magasságos Úristen
Szent kegyelmed segítsen,
Adj ránk jobb jövőt itten.
Ha a magyar történelmet vizsgáljuk, a ruszinok szerves részét képezik. Már 1703-1711-ban nyilvánvalóvá válik a ruszinok elkötelezettsége Rákóczi és a magyarság iránt, mikor csatlakoznak II. Rákoczi Ferenc magyar fejedelem, Munkács urának sikertelen szabadságharcához a Habsburg uralom ellen. Ezt a hűséget Rákóczi azzal ismeri el, hogy a ruszinokat „Gens fidelissima” -nak, azaz „legkedvesebb népem”-nek nevezi, amire a ruszin nép a maga bátorságával, vezére iránti szeretével rá is szolgált.
Majd az 1848-49-es szabadságharcban is magyarral együtt harcoltak a Habsburg birodalom ellen. Míg azonban II. Rákóczi Ferenc seregében főleg a parasztok ontották vérüket, 1848-49-ben a ruszin értelmiség sietett Kossuth zászlaja alá. Az ungvári papnövendékek hittestvérük. Vasvári Pál példáján felbuzdulva, honvédnek álltak be, és a magyar szabadságért harcoltak.
Magyarországon a szocialista Kádár-korszakban a ruszinokat a magyarországi szlovákságba sorolták, emiatt nem volt saját szervezetük, iskolájuk és így nem alakulhatott ki sem a ruszin értelmiség réteg, sem a ruszin kultúra. Szerencsére a komlóskai születésű ruszin költő, Hattinger-Klebaskó Gábor „aki szlovákosítás ellenére ruszinnak vallotta magát” saját erőfeszítésével buzdította a ruszinságot. Sok ruszin irodalmat írt, majd társa, Csépányiné Kiss Judit is követte őt. Majd rendszerváltás után, 1991-ben a magyar kormányzat is elismerte a hazai ruszin kisebbséget. Megalakultak a ruszin kisebbségi önkormányzatok, szervezetek. Azóta biztosított a ruszin nyelvű irodalom, kultúra művelése, Komlóskán létrejött a Komlóskai Ruszin Nemzetiségi Általános Művelődési Központ, egy nemzetiségi óvoda és iskola is.
A ruszinok többsége még mindig megőrizte és ragaszkodik a görög katolikus vallás hagyományait. Máriapócs 300 éva a történelmi Magyarország egyik leghíresebb búcsújáró helye.
RUSZIN ÉS MAGYAR
Krisztus egyedül vándorolt a nagy országúton és egy ruszinnal találkozott.
– Te ruszin – mondotta az Úr -, gyere el holnap hozzám dolgozni. Aranyat kapsz a munkádért. Ha szorgalmas leszel, megalapozod a szerencsédet.
A szegény ruszin örömest fogadta az ajánlatot, mert egy garas nem sok, annyi sem volt a tarsolyában.
– Kora reggel légy a falu végén, ott foglak várni – tette hozzá az Úr, és tovább vándorolt.
Ment, mendegélt és nemsokára egy magyarral találkozott. Köszöntek egymásnak, illendően.
Így szólt Krisztus:
– Te magyar, eljönnél-e hozzám holnap reggel dolgozni? Jól megfizetek érte. Nem bánod meg, ha korán ott leszel a falu végén, várni foglak.
A magyar örömmel ráállott, mert bizony neki sem volt pénze.
– Milyen munkát kapok? – kíváncsiskodott a magyar.
– Majd megtudod reggel – felelte az Úr, és szép lassan továbbment.
Leszállt az éj. Nem jött álom a ruszin szemére. Félt, hogy elalszik és nem ér oda elég korán.
Elővette lyukas bocskorát és foltozni kezdte, a feleségének pedig megparancsolta, hogy főzzön puliszkát, mert munkába kell mennie.
Reggelig foltozgatta bocskorát. Hajnalodni kezdett, amikor elkészült vele.
A magyar hazament, lefeküdt és jóízűen aludt. Kora reggel felébredt, kiugrott ágyából, kenyeret és szalonnát dugott a tarisznyájába, tarisznyáját a botjára akasztotta, botját a vállára vette, s már indult is a falu vége felé.
Krisztus ott állott az útszéli keresztfa alatt. A magyar hozzáment, köszönt és így szólt:
– Uram, itt vagyok. Mondd meg, hogy mi munka vár rám és mi lesz a sorsom?
– Gyere velem! – felelte az Úr.
Kézen fogta a magyart, odavezette az Alföld széléhez és azt mondta:
– Ezt a vég nélküli, kövér búzatermő földet neked adom. Munkáld meg jól és bővelkedni fogsz húsban, halban és kenyérben.
Nemsokára a falu végére ért a ruszin is. Őt is a keresztfa alatt várta az Úr.
Köszönt a ruszin, s kérte hogy az Úr adja ki munkáját és ossza ki szerencséjét.
– Elkéstél, szegény ruszin. A jó szerencsét elvitte a magyar.
– Mi dolog ez? – méltatlankodott a ruszin. – Egész éjjel nem aludtam, csakhogy idejében
itt legyek.
– Ügyesebb volt a magyar, mint te. Megelőzött. Elvitte a kövér búzatermőföldet, de itt
vannak a hegyek, azokat neked adom.
És elvezette a hegyek közé, ahol silány a föld és gyenge a termés.
Mikor eljött a tél, a magyar is, a ruszin is elégedetlenkedni kezdett.
A magyar fázott, nem volt fája. A ruszin éhezett, elfogyott a kevés kenyere.
Felcihelődtek és elmentek az Úristenhez, hogy segítsen rajtuk.
Az Úristen meghallgatta panaszaikat, s imigyen határozott:
– Egymás mellé tettelek titeket, hogy együtt éljetek és segítsetek egymáson.
Jegyezzétek meg jól és híven kövessétek parancsomat! Te, magyar, kenyeret adsz a ruszinnak, hogy legyen mit ennie, te meg, ruszin, fát adsz a magyarnak, hogy ne fázzon. Menjetek haza és sohase szegjétek meg parancsomat.