Kategória: Műemlékek és emlékművek

Máramaros természeti gazdagságát a megye területének mintegy háromnegyedét kitevő erdők és hegyvidéki legelők alkotják. Az emberkéz alkotta jellegzetes értékek között első helyen áll a fafaragásos művészet, a faragott kapuk és fából épített templomok, melyek megteremtették Máramaros hírnevét. Ugyanakkor jellegzetesek a tiszta háztájak, a kis szövőműhelyek, amelyekben a helybeliek maguk állítják elő a vidék sajátos, sokszínű népviseletét. Az országos viszonylatban ritkaságszámba menő 93 fatemplom igazi jellegzetessége a karcsú, égretörő torony, az emeletes tetőszerkezet, a fagerendázatból épült épületváz, amelynek a kizárólag tölgy- vagy fenyőfából készült építészeti elemeit soha sem illesztik össze fémrögzítőkkel. A templomok előtere (pronaosz) – a templomhajótól a szentélyzáródással, ikonosztázzal elhatárolt, legtöbb esetben a nyolcszög öt oldalával záródó szentély – a bizánci stílus jeleit mutatja, míg a fából épült tornyok alakja és szerkezete kétségtelenül a gótikus stílust juttatják eszünkbe. Tehát a templomok sajátos szintézist képviselnek a kelet- és nyugat-európai fő építészeti stílusok között: a bizánci alaprajzhoz gótikus forma társul. A 17. – 18. században épült templomok a karcsú tornyaikkal a havasi építészet jellegzetes példáját képviselik. A megye kilencvenhárom műemlékké nyilvánított temploma közül Máramaros fatemplomai néven 1999-ben vált a Világörökség részévé 8 fatemplom. Azokat választották, amelyek a legreprezentatívabbak építészeti, építéstechnikai és festészeti szempontból. Nevezetesen a barcánfalvi (Bârsana), a budfalvi (Budesti), a deszei (Desesti), a jódi (Ieud), a nyárfási (Plopis), asajómezői (Poienile Izei), a rogozi (Rogoz) és a dióshalmi (Surdesti) fatemplomokat. E fatemplomok lenyűgözik a látogatókat különleges, az idő múlásával dacoló, égbe nyúló faszerkezetükkel, épen maradt, a középkori emberek népi hiedelemvilágát tükröző falfestményeikkel. Barcánfalván az Iza-völgy legnagyobb községe, impozáns építménysorozatával a vidék igazi gyöngyszeme. Az 1720-ban épült Szűz Mária Bemutatása fatemplomát egy sor egyházi épülettel együtt 1989 után újraépítették. Ugyanebben a helységben található egy görögkeleti kolostor, Máramaros legjelentősebb fa-épületegyüttese, mely a régió faépítészetének állít emléket. Érdekessége a nyári oltár, mely a szerzetesek, a kalugyerek sajátos építménye, a harangláb és az ún. Aghiasmatar,

A kolozsvári Szent György-szobor története Az 1880-as évektől ismerte fel a művészettörténeti kutatás a prágai Hradzsin belső udvarán, a Szent Vitus-székesegyház oldalánál álló Szent György-szobor és az elpusztult váradi királyszobrok közti kapcsolatot, így Kolozsvári Márton és György jelentősége ettől kezdve igencsak felértékelődött. Először 1895 végén Márki Sándor történész egyik írásában merült fel a prágai szobor kolozsvári másolata elkészítésének gondolata. Egy ével később, a millenniumi ünnepségek során tartott városi díszközgyűlés már 1000 koronát szavazott meg a másolat elkészítésére, ez képezte a későbbi szoboralap kiinduló összegét, azonban egy időre lekerült a szobor ügye a napirendről. Pár év múlva a város értelmiségét és közvéleményét is mozgósította az a tény, hogy Ferenc József a városnak ajándékozta a prágai szobor gipszmásolatát. E kezdeményezésre két másolat készült: az egyik a Nemzeti Múzeumba, a másik 1901 novemberében az Erdélyi Múzeum kőtárába került, ez utóbbi ma is az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum kőtárának kiállításán látható. Az ezt követő években kapott nagyobb jelentőséget a szoborállítás ügye, melynek megvalósításában a legjelentősebb szerep Haller Károly egykori polgármesternek, valamint az Erdélyi Múzeum gyűjteményeinek rendezésében és gyarapításában meghatározó szerepet játszó Pósta Béla régésznek tulajdonítható. A köztéri másolat elkészítését a szobor felállítására létrehozott kolozsvári szoborbizottság vezetői Róna József budapesti szobrászra bízták, az öntés munkálatait pedig a szintén budapesti Hazai Műérczöntöde végezte. A másolat elkészítését megkönnyítette, hogy ugyanebben az időben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a budapesi Halászbástya számára is készített egy öntvényt, és az ő mintájuk alapján kedvezményes áron készülhetett el a Kolozsvárra szánt öntvény, amelyet 1903. október 19-én vett át a kolozsvári bizottság. A szobor talapzatának elkészítésére sikerült a kolozsváriaknak az ekkor a ferencrendi zárda felújításán dolgozó fiatal budapesti építészt, Lux Kálmánt megnyerniük, aki egy egyszerű, tömbszerű posztamenst tervezett, a felső részén historizáló díszítéssel. A kivitelezés során a talapzat szélesebb alsó lépcsője keményebb bánpataki (Hunyad vármegye) szegélykövekből készült, míg a tulajdonképpeni testéhez a Kolozsvár