Kategória: Erdély népei

Egy olyan népcsoport, mely kis létszáma ellenére is az erdélyi magyarság életében rendkívül jelentős szerepet játszott, máig ható érvénnyel rányomta a bélyegét, ugyanakkor eltűnésükkel érzékelhető a tátongó hasadék, amely igazolja jelentős mivoltukat. A magyarok és szászok közti viszonyra fókuszálódva megállapítható, hogy kölcsönösen meghatározták egymás sajátos arculatát, ugyanakkor sokszor egymás tolerálására esélyt sem adtak. Mégis sok tényező hozzájárult ahhoz, hogy Erdélyben fennmaradhasson a szász nép. Betelepítésük több hullámban zajlott le. Elsőként összefüggött a Magyar Királyság betelepítési mozgalmaikkal, mikor a székelyeket keletebbre telepítették, hogy helyet adjanak az újonnan érkező vendégeknek. Ez a Német-Római birodalom demográfiai és társadalmi helyzetével is magyarázható. Az általános népességnövekedés, társadalmi feszültségek népességmozgást indított el. Így a migráció következtében jelentős csoportok telepedtek meg keletre. Erdélybe pedig invitálva voltak a szászok ősei, kolonizációs folyamatok zajlottak.  A rendszeres nyelvészeti, nyelvjárási kutatások eredményei alapján feltételezhető, hogy a szászok ősei több területről érkeztek. Ezekre alapozva kirajzolódott, hogy a telepesek őshazája nem csak a belső-német területek voltak, hanem Flandria, Luxemburg, Rajna, Mosel menti vidékek is. A frank dialektusok hatásai érzékelhetőek. Így nyelvjárások alapján azonosították őket, ugyanakkor az összetelepedés által a nyelvi kiegyenlítődés is megtörténik. A különböző szász falvak közt is érdekesek voltak a nyelvjárási különbségek, s ugyanakkor a nagy településeken belül is meg voltak a nyelvjárások. Kialakulnak helyi, sajátos nyelvjárások. Ugyanakkor, a csángókhoz hasonlóan a nyelvszigetekben élők még megőrizték a kódexbeli nyelvet, szinte a 20. századig. Emellett párhuzamosan használták az egyház és az iskola közvetítette nyelvet. A betelepítésükről több variáns alakult ki. Egyesek szerint a Duna-mentén jöttek, az írott források szerint a keleti németek Szilézián át, majd az Északi-Kárpátokon át telepítették be Erdélybe. De a kárpátaljai települések nevei is utalnak a vonulási útvonalukra. Ilyen pl. Beregszász, Nagyszász, Szászfalu. A legrégebbi csoportok olyan településeket alkottak, ahol a nevében ott a „-németi” utótag. Ilyen pl. Szatmárnémeti, Szamosújvárnémeti, Királynémeti. Már az 1300-as években Erdélyben vannak, leginkább a

A ruszinoknak többféle elnevezésük is van: ruténok, kárpát-ukránok, rusznyákok, kisoroszok. Eredetüket tekintve ruszin nyelvű keleti szláv nép a mai Kelet- és Közép-Európában, ugyanakkor a Kárpátok hegyláncaihoz kötődnek, hisz az egykori Ruszinföld vagy Ruszinkó (ruszinul Ruszinscsina vagy Karpatszka Rusz), Közép-Európában, az Északkeleti-Kárpátok hegyláncának északi és déli lejtőin terül el. Lengyelország, Szlovákia, Ukrajna és Románia határai között fekszik a ruszinlakta terület. A ruszinok nagyobb része Kárpátalján él, ami akár tekinthető a ruszinok anyaországának is, jelenleg is 900.000-an élnek ott. Az anyaföldön kívül Magyarországon (Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben), Romániában (Máramaroson), Szlovákiában (Eperjesi és Kassai kerületekben), Horvátországban (Szerémségben) és Szerbiában (Vajdaságban) is vannak „ruszin szigetek", azaz ruszin szórványlakta területek. Ezenkívül még a ruszin kisebbségek Európa több országában, Kanadában, Ausztráliában és Egyesült Államokban is találhatók. A „ruszin” szó régi hagyományokra tekint vissza: egyfelől a „rusz” országrészeket jelentette, másfelől a Lengyel Királyságban és a Litván Nagyhercegségben alkalmazott írott nyelvet. Már 19. századi Habsburg Birodalomban is használták a „rutén” kifejezést – jóllehet következetlenül, rendszertelenül – az ukránok megjelölésére. Korszerűbb alkalmazásában a Kárpátok-hegységeiben és hegyoldalain élő keleti-szláv népeket jelöli a szó. A „ruszin” szó nem cserélhető fel az „ukrán” szóval, a ruszin nyelv nem ukrán nyelvjárás, hanem ugyanolyan önálló szláv nyelv, mint például az ukrán vagy a többi. A ruszin törzseket a földrajzi elhelyezkedés szerint etnográfiailag két fő csoportba sorolhatjuk. Az Alföld közelében, a síkföldön és a Kárpátok alacsony nyúlványain vannak a völgy-, illetve síklakók (dolisnyánok), míg a Kárpátok gerince közelében, a hegyvidéken, a hegylakók (verhovinaiak, amelyek a lemkók, bojkók és a huculok). A ruszinok legkisebb, mégis talán legérdekesebb népelemét alkotó huculok az Erdős-kárpátok északkeleti csücskében, a Tisza forrásvidékén, illetve a ma már Romániához tartozó máramarosi Havasmezőn, Visóorosziban és Oroszkőn élnek. Az egykori Halicsi Fejedelemség később Galíciának és Bukovinának nevezett területeiről vándoroltak be a XVI-XIX. századok időszakában, számuk ma mintegy harmincezerre tehető. Az első, Rahón (Rahiv) megtelepedett huculok