Detunáta túra – hétvégi, egynapos kiruccanás egy újabb „Erdélyi tetőkön” programmal. Ez alkalommal az Erdélyi-Érchegységbe barangolunk. Érdekesebbé tesszük az erdélyi túrát azáltal, hogy megismerkedünk Verespatak központjával, az Aranyország fővárosával, útba ejtvén az emberi beavatkozás „látványosságait” és eljutunk a bazalt orgonasípokig
More patrio, regényes kóborlások Erdélyben – részlet
„Az ember lelke elvész e látvány előtt! El tudnék ott reggeltől estig ülni, és bámulni magam elé és nem gondolkozni semmit, ott járna a lelkem minden egyes kövön, e roppant világoskék oszlopsoron végig; miknek egyik oldalát a nap aranyszínre festi, az egymás fölé hajló bazalt kőbálványok csarnokain, miket rétegenkint tördel alább-alább a vihar és az idő.
Olyan fenségesen emelkedik a természetalkotta remekmű egyenesen ki a földből, mint egy óriási templom homlokzata, ezernyi ezer karcsu oszlopával, mikből ha egy sor letört, mögötte látszik a másik; alant száz ölnyi távolban elomolva hevernek a legrégibb romok, most már páfránytól benőve, mohával takarva, mik egykor e tündérépület előfalát képezék.”
– Jókai Mór
Csatlakozz Te is az erdélyi tetőket járó túracsapathoz!
| DÁTUM | 2026. Október 10. ☘️ – Kérésre bármikor 😊 |
| UTAZÁS | Mikrobusszal vagy saját autóval |
| IDEGENVEZETÉS | A csoportot képzett erdélyi idegenvezető kíséri. |
| RÉSZVÉTELI DÍJ | 60 RON/fő + utazás. Gyerekek: 0 RON (mikrobusz = utazás fizetős; saját autó = 0). |
| A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZZA | Idegenvezetés Szervezési költségek |
| A RÉSZVÉTELI DÍJ NEM TARTALMAZZA | Szállítás – (ha igény lesz rá Rendezzük!) |
| JELENTKEZÉS A TÚRÁRA | Jelentkezési lap kitöltése itt |
| OKOSÍTÓPONTOK | A kirándulás ideje alatt a beiktatott okosítópontoknál szellemi gyarapodásunkra is odafigyelünk, miközben a testünk megpihen. Itt bevárjuk a csapat összes tagját. |
| KIKNEK AJÁNLJUK? | Természetjáróknak, akik bevállalják az utastájékoztatóban és a térképen megjelölt útvonalat. Könnyű túráról van szó, kezdőknek is megfelelő. Nem teljesítménytúra, nyugodtan lehet fotózni, beszélgetni. Mindenki a saját tempójában halad az útvonalon, az okosítópontoknál bevárjuk a csapatot. Mindazoknak, akik szeretnek túrázni és vállalják, hogy egy kis kitartással feljussanak a csúcsra. Azoknak, akik szeretik a családias hangulatú társaságokat és kerülik a tömeget. A fáradtság továbbáll, de az élmény megmarad. |
| MIÉRT VELÜNK? | Átvállaljuk a szervezés terhét: programjaink átgondoltak és reálisan kivitelezhetők. Az utazók oldalán állunk – mert mi is azok vagyunk. Nem hiszünk el mindent: szűrünk, ellenőrzünk, és csak azután ajánlunk. Előre bejárt, kidolgozott útvonalainkkal több élmény fér bele ugyanannyi időbe – úgy, mintha maguk szerveznék, csak stressz nélkül. A túrán idegenvezető kíséri a csapatot, így mindig van kihez fordulni, és gördülékeny a napirend. És velünk a „magányos csatlakozó” sem érzi kellemetlennek a túrázást: gyorsan közösséggé válik a csapat. |
| RÓLUNK | Tudjon meg többet rólunk!
|
Detunáta túra program
- Egésznapos kirándulás az Erdélyi-Érchegységben, a Detunáta bejárása.
- Verespatak végéből vágunk neki az egyirányú túrának.
- Fenyves-tó: mesterséges bányászati emlék, Mária Terézia idejéből.
- Veresvölgyi rézbánya méretes látványa nagy hatással van az arra túrázókra, de a közeli szászavinci zagytározó története sem mindennapos.
- Kopasz-Detunáta, a kőorgonák tetejére mászunk ki, ahonnan szemet gyönyörködtető a táj szépsége és a bazaltsípok látványa.
- A Fefeleaga pihenőnél várjuk be a csapatot, ahonnan már közösen ereszkedünk be Bucsonyba, a buszhoz.
Fárasztó adatok:
- A túra hossza: kb. 14 km
- Idő: kb. 5 óra 30 perc
- Szintkülönbség: 561 m felfele és 433 m lefele
Számunkra nem az a fontos, hogy teljesítsünk, hanem hogy emeljük fel a fejünket, nézzünk körbe, vegyük észre a bennünket körülölelő tájat, és merjünk rácsodálkozni a természet szépségére és az emberi beavatkozás eredményeire.
Ha valaki elfárad, nyugodtan lelassulhat, megpihenhet. Az utolsókat is figyelemmel kísérjük.
Hazatérés 20.00 óra körül
UTASTÁJÉKOZTATÓ
Erdélyi tetőkön
Egynapos kirándulás Kolozsvárról
Erdélyi-Érchegység, Detunáta túra
Dátum: 2026. Október 10. ☘️ – Kérésre bármikor 😊
Találkozás időpontja: 7:00-kor
Indulás időpontja: 7:10-kor
Találkozási hely: a Széchenyi / Mihai Viteazul térről, a régi Flip üzlettől
Utazás:
Az utazás mikrobusszal, nagybusszal vagy személyautókkal történik, a jelentkezők számától függően. Kolozsvár és Bucsony között a távolság kb. 150 km és egy pihenővel levezethető.
Túrázás:
Könnyű túráról van szó, kezdőknek is megfelelő. Jó lesz egy kicsit gyalogolni a hegyhátakon és a távolba nézni, feltöltődni a táj szépségével. Utunk során szemtanúi leszünk, miként változtatja meg az ember a környezetét, ha a jólét miatt belenyúl. Számunkra az a fontos, hogy a természetben legyünk és egy kicsit kiszellőztessük a tüdőnket és az agyunkat, a lelkünk pedig megteljen az Erdélyi-Érchegység szépségével. A kiindulópont Verespatak, az érkezési pont pedig Bucsony, ahol vár bennünket a busz.
Fárasztó adatok:
- A túra hossza: kb. 14 km
- Idő: kb. 5 óra 30 perc
- Szintkülönbség: 561 m felfele és 433 m lefele (a szintkülönbség grafikonon megtekinthető – Térkép).
Számunkra nem az a fontos, hogy teljesítsünk, hanem hogy emeljük fel a fejünket, nézzünk körbe, vegyük észre a bennünket körülölelő tájat és merjünk rácsodálkozni a természet szépségére.
Ha valaki elfárad, nyugodtan lelassulhat, megpihenhet. Az utolsókat is figyelemmel kísérjük, az okosító pontoknál pedig bevárjuk.
Ellátás:
Az elemózsiát mindenki a saját belátása szerint pakolja. Kb. 1,5 liter víz a túrázóknak.
Csoportkísérés – idegenvezetés:
A csoportot képzett idegenvezető kíséri a kirándulás elejétől annak végéig. Valójában ő lesz a Tisztelt Csapat mindenese. A túra ideje alatt az „okosítópontoknál” mesél a vidékhez kapcsolódó látnivalókról és tudnivalókról. Az eddigi tapasztalat szerint a túra során kialakulnak kisebb-nagyobb csoportocskák, akik egymásra hangolódva haladnak a saját tempójuk szerint. Az idegenvezető igyekszik kapcsolatot tartani (walkie-talkie segítségével), hogy senki ne maradjon magára a hegyen.
Szükséges felszerelés:
A teljesség igénye nélkül néhány tipp:
- kényelmes túrabakancs
- réteges ruházat
- szél és esőkabát
- túrabot
- sapka
- napszemüveg
- víz
- elemózsia
- +/- fényképezőgép
Nyitottságukat is hozzák magukkal, hogy beengedjék ennek az útnak a szellemi értékeit, lelki szépségeit és a természet gyönyörűségét.
Időjárás:
Mi bízunk egy nagyon szép októberi napban. Az időjárás alakulását követjük és hírlevélben egyeztetünk. Ha az időjárás áthúzza a programunkat, akkor az iroda fenntartja a programváltoztatás jogát. Tudni kell, hogy senki sem marad pénz nélkül, ha a program lemondására kerül sor és valaki már befizetett az útra, visszakapja az összeget.
Vigyázzunk egymásra, úgy, hogy vigyázunk magunkra!





















