2026. Október 10.
Datum
Kolozsvár
Indulás
Erdélyi-Érchegység
Tájegység/hegyek
2/5
Túra nehézség

Detunáta túra – hétvégi, egynapos kiruccanás egy újabb „Erdélyi tetőkön” programmal. Ez alkalommal az Erdélyi-Érchegységbe barangolunk. Érdekesebbé tesszük az erdélyi túrát azáltal, hogy megismerkedünk Verespatak központjával, az Aranyország fővárosával, útba ejtvén az emberi beavatkozás „látványosságait” és eljutunk a bazalt orgonasípokig

More patrio, regényes kóborlások Erdélyben – részlet 

Az ember lelke elvész e látvány előtt! El tudnék ott reggeltől estig ülni, és bámulni magam elé és nem gondolkozni semmit, ott járna a lelkem minden egyes kövön, e roppant világoskék oszlopsoron végig; miknek egyik oldalát a nap aranyszínre festi, az egymás fölé hajló bazalt kőbálványok csarnokain, miket rétegenkint tördel alább-alább a vihar és az idő.
Olyan fenségesen emelkedik a természetalkotta remekmű egyenesen ki a földből, mint egy óriási templom homlokzata, ezernyi ezer karcsu oszlopával, mikből ha egy sor letört, mögötte látszik a másik; alant száz ölnyi távolban elomolva hevernek a legrégibb romok, most már páfránytól benőve, mohával takarva, mik egykor e tündérépület előfalát képezék.

– Jókai Mór

Csatlakozz Te is az erdélyi tetőket járó túracsapathoz!

DÁTUM2026. Október 10. ☘️ – Kérésre bármikor 😊
UTAZÁSMikrobusszal vagy saját autóval
IDEGENVEZETÉSA csoportot képzett erdélyi idegenvezető kíséri.
RÉSZVÉTELI DÍJ60 RON/fő + utazás. Gyerekek: 0 RON (mikrobusz = utazás fizetős; saját autó = 0).
A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZZAIdegenvezetés
Szervezési költségek
A RÉSZVÉTELI DÍJ NEM TARTALMAZZASzállítás – (ha igény lesz rá Rendezzük!)
JELENTKEZÉS A TÚRÁRAJelentkezési lap kitöltése itt 
OKOSÍTÓPONTOKA kirándulás ideje alatt a beiktatott okosítópontoknál szellemi gyarapodásunkra is odafigyelünk, miközben a testünk megpihen. Itt bevárjuk a csapat összes tagját.
KIKNEK AJÁNLJUK?

Természetjáróknak, akik bevállalják az utastájékoztatóban és a térképen megjelölt útvonalat. Könnyű túráról van szó, kezdőknek is megfelelő. Nem teljesítménytúra, nyugodtan lehet fotózni, beszélgetni. Mindenki a saját tempójában halad az útvonalon, az okosítópontoknál bevárjuk a csapatot.

Mindazoknak, akik szeretnek túrázni és vállalják, hogy egy kis kitartással feljussanak a csúcsra.

Azoknak, akik szeretik a családias hangulatú társaságokat és kerülik a tömeget.

A fáradtság továbbáll, de az élmény megmarad.

MIÉRT VELÜNK?

Átvállaljuk a szervezés terhét: programjaink átgondoltak és reálisan kivitelezhetők.

Az utazók oldalán állunk – mert mi is azok vagyunk. Nem hiszünk el mindent: szűrünk, ellenőrzünk, és csak azután ajánlunk.

Előre bejárt, kidolgozott útvonalainkkal több élmény fér bele ugyanannyi időbe – úgy, mintha maguk szerveznék, csak stressz nélkül.

A túrán idegenvezető kíséri a csapatot, így mindig van kihez fordulni, és gördülékeny a napirend.

És velünk a „magányos csatlakozó” sem érzi kellemetlennek a túrázást: gyorsan közösséggé válik a csapat.

RÓLUNK

Tudjon meg többet rólunk!
Ha kíváncsi ránk és az utazós élményeinkre, látogasson el közösségi média platformjainkra.

1

Detunáta túra program

  • Egésznapos kirándulás az Erdélyi-Érchegységben, a Detunáta bejárása.
  • Verespatak végéből vágunk neki az egyirányú túrának.
  • Fenyves-tó: mesterséges bányászati emlék, Mária Terézia idejéből.
  • Veresvölgyi rézbánya méretes látványa nagy hatással van az arra túrázókra, de a közeli szászavinci zagytározó története sem mindennapos.
  • Kopasz-Detunáta, a kőorgonák tetejére mászunk ki, ahonnan szemet gyönyörködtető a táj szépsége és a bazaltsípok látványa.
  • A Fefeleaga pihenőnél várjuk be a csapatot, ahonnan már közösen ereszkedünk be Bucsonyba, a buszhoz.
2

Fárasztó adatok:

  • A túra hossza: kb. 14 km
  • Idő: kb. 5 óra 30 perc
  • Szintkülönbség: 561 m felfele és 433 m lefele

Számunkra nem az a fontos, hogy teljesítsünk, hanem hogy emeljük fel a fejünket, nézzünk körbe, vegyük észre a bennünket körülölelő tájat, és merjünk rácsodálkozni a természet szépségére és az emberi beavatkozás eredményeire.
Ha valaki elfárad, nyugodtan lelassulhat, megpihenhet. Az utolsókat is figyelemmel kísérjük.

3

Hazatérés 20.00 óra körül

UTASTÁJÉKOZTATÓ
Erdélyi tetőkön
Egynapos kirándulás Kolozsvárról
Erdélyi-Érchegység, Detunáta túra

Dátum: 2026. Október 10. ☘️ – Kérésre bármikor 😊

Találkozás időpontja: 7:00-kor
Indulás időpontja: 7:10-kor
Találkozási hely: a Széchenyi / Mihai Viteazul térről, a régi Flip üzlettől

Utazás:
Az utazás mikrobusszal, nagybusszal vagy személyautókkal történik, a jelentkezők számától függően. Kolozsvár és Bucsony  között a távolság kb. 150 km és egy pihenővel levezethető.

Túrázás:
Könnyű túráról van szó, kezdőknek is megfelelő. Jó lesz egy kicsit gyalogolni a hegyhátakon és a távolba nézni, feltöltődni a táj szépségével. Utunk során szemtanúi leszünk, miként változtatja meg az ember a környezetét, ha a jólét miatt belenyúl. Számunkra az a fontos, hogy a természetben legyünk és egy kicsit kiszellőztessük a tüdőnket és az agyunkat, a lelkünk pedig megteljen az Erdélyi-Érchegység szépségével. A kiindulópont Verespatak, az érkezési pont pedig Bucsony, ahol vár bennünket a busz.

Fárasztó adatok:

  • A túra hossza: kb. 14 km
  • Idő: kb. 5 óra 30 perc
  • Szintkülönbség: 561 m felfele és 433 m lefele (a szintkülönbség grafikonon megtekinthető – Térkép).

Számunkra nem az a fontos, hogy teljesítsünk, hanem hogy emeljük fel a fejünket, nézzünk körbe, vegyük észre a bennünket körülölelő tájat és merjünk rácsodálkozni a természet szépségére.
Ha valaki elfárad, nyugodtan lelassulhat, megpihenhet. Az utolsókat is figyelemmel kísérjük, az okosító pontoknál pedig bevárjuk.

Ellátás:
Az elemózsiát mindenki a saját belátása szerint pakolja. Kb. 1,5 liter víz a túrázóknak.

Csoportkísérés – idegenvezetés:
A csoportot képzett idegenvezető kíséri a kirándulás elejétől annak végéig. Valójában ő lesz a Tisztelt Csapat mindenese. A túra ideje alatt az „okosítópontoknál” mesél a vidékhez kapcsolódó látnivalókról és tudnivalókról. Az eddigi tapasztalat szerint a túra során kialakulnak kisebb-nagyobb csoportocskák, akik egymásra hangolódva haladnak a saját tempójuk szerint. Az idegenvezető igyekszik kapcsolatot tartani (walkie-talkie segítségével), hogy senki ne maradjon magára a hegyen.

Szükséges felszerelés:

A teljesség igénye nélkül néhány tipp:

  • kényelmes túrabakancs
  • réteges ruházat
  • szél és esőkabát
  • túrabot
  • sapka
  • napszemüveg
  • víz
  • elemózsia
  • +/- fényképezőgép

Nyitottságukat is hozzák magukkal, hogy beengedjék ennek az útnak a szellemi értékeit, lelki szépségeit és a természet gyönyörűségét.

Időjárás:
Mi bízunk egy nagyon szép októberi napban. Az időjárás alakulását követjük és hírlevélben egyeztetünk. Ha az időjárás áthúzza a programunkat, akkor az iroda fenntartja a programváltoztatás jogát. Tudni kell, hogy senki sem marad pénz nélkül, ha a program lemondására kerül sor és valaki már befizetett az útra, visszakapja az összeget.

Vigyázzunk egymásra, úgy, hogy vigyázunk magunkra!