„Mindenkinek megvan mindene, s mégse boldog senki… „ Egy csíki székely ember nyelve és világképe Tánczos Vilmos néprajzkutatója a Kárpát-medencének és kiváltképp a csángóknak, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének oktatója. Régi késztetésének tett eleget azzal, hogy Csíkszentkirályon élő édesapja, Tánczos Simon gondolatait, emlékképeit kötetbe rendezte. Hogy bepillantást adjon a székely emberek lelkivilágába, különös tartásukba, büszkeségükbe. Az
Márton Béla E házi állatról szóló szaktanulmányok kiemelik, hogy őshazájuk Délkelet-Ázsiában, Indiában valamint Északkelet-Afrikában volt. Életük és tartásuk a meleg és mocsaras vidékekhez kapcsolódik. Egyes alfajaik a mai napig vadon, a szabad természetben élnek Ázsiában és Afrikában. A fent említett térségekben a rizstermesztés előkészítésében hasznosították őket. Európába először a déli zónába került, a keleti népek nyugat felé vándorlásával áll kapcsolatban.
A Kenyérmezei csata az Alkenyér (Zsibód) melletti Kenyérmezőn történt ütközet 1479. október 13-án a magyar sereg és a törökök portyázó serege között, akiket havasalföldiek is támogattak. A helyszín Királyföld nyugati oldalán, Hunyad vármegye határánál van, mely a Maros déli partján helyezkedik el. A helyet pontosan fel lehet mérni, mert az ütközet helyszínén az erdélyi vajda kápolnát épített, s ennek maradványai
Kökényes vidékre utal a Küküllõ megnevezés, ugyanakkor a Maros legnagyobb mellékfolyóját a Kis- és a Nagy-Küküllõ összefolyásából kialakuló Küküllõ folyót is eszünkbe juttatja. A két folyó Balázsfalva közelében egyesül, majd Mihálcfalva mellett torkollik a Marosba. A Kis-Küküllõ a Görgényi-havasokban ered, pontosabban a Bucsin-tetõ közelébõl, forrásszintje 1150 m magasan van. Hargita, Maros és Fehér megyén halad át. Hosszát 144 km-re becsülik.
A középkori Bánságot több vármegye alkotta, melyek mindegyike várának nevét viselte: Arad, Csanád, Krassó, Szörény, Temes. Ezen értelemben Temes 1177-ben lett először vármegyeközpontként elismerve. Székhelye, Temes vár e név alatt először 1212-ben jelent meg hivatalos okiratban. Nevét a XIII. század folyamán megőrizte, majd csak 1315 után változtatták meg Temesvárra. Temesvár a vármegye hadi és adminisztratív központja volt.Neve a Temes folyó
Máramaros természeti gazdagságát a megye területének mintegy háromnegyedét kitevő erdők és hegyvidéki legelők alkotják. Az emberkéz alkotta jellegzetes értékek között első helyen áll a fafaragásos művészet, a faragott kapuk és fából épített templomok, melyek megteremtették Máramaros hírnevét. Ugyanakkor jellegzetesek a tiszta háztájak, a kis szövőműhelyek, amelyekben a helybeliek maguk állítják elő a vidék sajátos, sokszínű népviseletét. Az országos viszonylatban ritkaságszámba
Ada Kaleh egy törökök által lakott kis sziget volt a Dunán, amelyet a vaskapui vízerőmű gátjának megépítése után vízzel árasztottak el. A sziget Orsova alatt kb. 3 kilométerre helyezkedett el; a mérete 1,7×4-5 km volt. Neve törökül sziget-vár jelentésű. Az osztrákok 1669-ben építettek egy erődöt, hogy megvédjék a törökök ellen. 1691-ben Thököly Imre török segítséggel elfoglalta, de a következő évben
Bánság földrajzi és történelmi terület a Kárpát-medence délkeleti részén. A Bánság három államhoz tartozik: a nagyobbik része a Kelet-Bánság, amely Románia területéhez tartozik, a kisebbik részét kitevő Nyugat-Bánság a szerbiai Vajdaság területén helyezkedik el, illetve egy csekély része Magyarországon található, Csongrád megye déli részén. A Bánság (németül, románul, szerbhorvátul: Banat) természetes földrajzi határai délen a Duna, nyugaton a Tisza, északon
A kolozsvári Szent György-szobor története Az 1880-as évektől ismerte fel a művészettörténeti kutatás a prágai Hradzsin belső udvarán, a Szent Vitus-székesegyház oldalánál álló Szent György-szobor és az elpusztult váradi királyszobrok közti kapcsolatot, így Kolozsvári Márton és György jelentősége ettől kezdve igencsak felértékelődött. Először 1895 végén Márki Sándor történész egyik írásában merült fel a prágai szobor kolozsvári másolata elkészítésének gondolata. Egy
Erdély talán legvonzóbb, legváltozatosabb vidéke, mely népművészete révén a XIX. század végétől Európa-szerte ismert. Elnevezését a Kalota nemzetségtől kapta, mely a honfoglaláskor ezen a vidéken telepedett le. A tájat így határozta meg Kós Károly: „Eredetileg a Vigyázó (Vlegyásza) lábánál elterülő, azt a kicsi háromszögletű földterületet jelentette, melyet a Bánffyhunyad alatt összeömlő Körös és Kalota vize fogtak egybe. Tágabb értelemben –