Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat

TAMÁSI ÁRON

Tamási Áron - (Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

Élete

Tamási Áron kisbirtokos, sokgyermekes székely földmûves család gyermekeként született 1897. szeptember 20-án Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földmûves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellõtte a bal hüvelykujját, ezért a szülõk úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát.

1904-tõl Farkaslakán járt elemi iskolába. 1910-tõl a székelyudvarhelyi katolikus fõgimnázium tanulója. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron. 1918-ban karpaszományos õrvezetõként az olasz frontra került. Ki akart törni az elõdök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért 1918. november 18-án megkezdte jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben miután végez, a Kereskedelmi Akadémián tanult, ahol 1922-ben szerzett diplomát, utána banktisztviselõ Kolozsváron és Brassóban.

Azután szûknek érzi Erdélyt, s mintha mindenestül szakítani akarna származása hagyományaival, huszonhat éves korában, 1923 júliusában kivándorol Amerikába, ahol volt alkalmi munkás, de banktisztviselõ is. Pedig akkor már egy novellájával Kolozsvárott pályázatot nyert (Szász Tamás, a pogány – a Keleti Újság novellapályázatán). De írói magamagát Amerikában találta meg. Ott lebbentek elébe látomásként az elhagyott otthon képei, emlékei, hagyományai. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekbõl elsõ kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent. Azonnal felfigynek rá: a romániai és a magyarországi irodalom is. Erdély hazavárta ezt a mindenkinél erdélyibb hangütésû írót. És a következõ évben, 1926 májusában Tamási Áron haza is tért. Ettõl kezdve javarészt Erdélyben élt, mígnem 1944-ben Magyarországra települt át. De amikor még romániai lakos és a romániai magyar irodalom ünnepelt írója volt, már a legolvasottabb, a legkedveltebb írók közé tartozott Magyarországon is.

Gyors egymásutánban jelennek meg novelláskönyvei. És az olvasóknak tudomásul kellett venniük, hogy ez a tündéri bájú író a szegények igazságának kemény szószólója, aki még parasztfelkeléssel is rémíti az úri világot (Hajnali madár). De aki nem akart odafigyelni az író társadalmi-politikai igazságaira, azt elbájolta a mese, a komor valóság fölött lebegõ derû és humor. Már a húszas-harmincas évek fordulóján nyilvánvaló volt, hogy Tamási Áron a legnagyobb magyar novellisták közé tartozik.

Közben egymás után jelentek meg regényei is. Elõbb A szûzmáriás királyfi, amelyet javarészt még Amerikában írt, s csak végsõ csiszolása készült el otthon. Tragikus történet a természet igaz törvényei szerint élni akaró székely diákról, aki összeütközik a társadalom embertelen törvényeivel. Kevés mûben érzõdik ennyire az író misztikumra hajlandó világszemlélete. A helyzetek kritikai erõvel reálisak, a hangvétel közel áll a balladához, a megoldások valóságon kívüliek: költõi mû, de nem realista regény. Annál realistább, de legtávolabb is áll Tamási életmûvének egészétõl a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolja meg. Ezek után következett a fõmû: az Ábel-trilógia – ez az önéletrajza burkolt formában. Elõbb az Ábel a rengetegben, a talpraesett székely erdõpásztor mesébe illõ, mesevarázsú története, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában. Ábel megjárja írójának útját: a természet világából eljut a városba, onnét a nagyvilágba. Végül tapasztalatainak eredményeként visszamegy a természetbe. Szemléletével lehet vitatkozni, van benne sok romantikus antikapitalizmus, Ábel a megismert polgári világ elõl nem elõrelép, hanem hátra; akár 20. századba tévedt rousseau-izmusnak is mondhatnók ezt a magatartást. De költészetével, különösen az elsõ rész költészetével, nem lehet vitatkozni: fenyõillatú remekmû, századunk egyik legszebb magyar regénye. Ennek a regénynek a zárógondolata az ismert idézet: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

1926-tól 1944-ig Kolozsváron élt, az Újság és az Ellenzék munkatársa volt. 1926-ban feleségül vette Haliker Erzsébetet. Az Erdélyi Helikon alapító tagja, 1933 májusától külön rovata volt a Brassói Lapokban (Tiszta beszéd). 1935-ben részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban cikksorozatában (Cselekvõ ifjúság) az "erdélyi gondolatot" igyekezett megújítani. 1937 októberében a népfrontos Vásárhelyi Találkozó elnöke volt. 1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1934-1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagja. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. Bajor Gizi házában vészelte át Budapest ostromát (1944-1945). 1945-1947-ig országgyûlési képviselõ.

1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életbõl; jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. 1954-tõl a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései. 1956 szeptemberétõl 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke.

1956. október 31-én a Petõfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. Tamási fogalmazta a december 28-án, az írószövetség közgyûlésén felolvasott Gond és hitvallás címû nyilatkozatát. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja. Kossuth-díjas (1954) és többszörös Baumgarten-díjas (1929, 1930, 1933, 1943). Munkásságát 1940-ben Corvin-koszorú kitüntetéssel is ismerték el.

Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülõfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenõ és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:

„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hûséges szolgája bomlott századának.”

Művei

Szász Tamás, a pogány – Kolozsvár, 1922 – novella
Lélekindulás – Kolozsvár, 1925 – elbeszélés
Szûzmáriás királyfi – 1928 – regény
Erdélyi csillagok (elbeszélés, 1929)
Címeresek – Kolozsvár, 1931 – regény
Helytelen világ – Kolozsvár, 1931 – elbeszélés
Ábel a rengetegben – Kolozsvár, 1932 – regény
Ábel az országban – Kolozsvár, 1934 – regény
Ábel Amerikában – Kolozsvár, 1934 – regény
Énekes madár – Budapest, 1934 – színmû
Rügyek és reménység – Budapest, 1935 – elbeszélés
Jégtörõ Mátyás – Kolozsvár, 1936 – regény
Tündöklõ Jeromos – Kolozsvár, 1936 – színmû
Ragyog egy csillag – Kolozsvár, 1937 – regény
Virágveszedelem – Budapest, 1938 – elbeszélés
Magyari rózsafa – Budapest, 1941 – regény
Vitéz lélek – Budapest, 1941 – színmû
Csalóka szivárvány – Budapest, 1942 – színmû
Összes novellái – Budapest, 1942 – novellák
Virrasztás – Budapest, 1943 – cikkek
A legényfa kivirágzik – Budapest, 1944 – elbeszélés
Hullámzó võlegény – Budapest, 1947 – színmû
Zöld ág – Budapest, 1948 – regény
Bölcsõ és bagoly – Budapest, 1953 – regény
Hazai tükör – Budapest, 1953 – regény
Elvadult paradicsom – Budapest, 1958 – összegyûjtött novellák (1922-26)
Világ és holdvilág – Budapest, 1958 – összegyûjtött novellák (1936-57)
Hegyi patak – 1959, színmû
Szirom és Boly – Budapest, 1960 – regény
Játszi remény – Budapest, 1961 – elbeszélés
Akaratos népség – Budapest, 1962 – összegyûjtött színmûvek
Hétszínû virág – Budapest, 1963 – elbeszélés
Szívbéli barátok – regény
Ördögváltozás Csíkban -1923,novella