Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat

SZÁSZFEHÉREGYHÁZA

Szászfehéregyháza, Viscri, Deutsch – Weisskirch

    Szászfehéregyháza erődtemploma, Szászföld egyik leglátványosabb, legérintetlenebb építészeti kincse. Fekvése és csendes környezete megérinti az arra járót, az–az érzése az embernek, hogy megállott az idő és ebben nem is téved.
    Napjainkban is csak saját közlekedési eszközzel lehetett elérni. Ennek az elzártságnak köszönhetõen maradt meg a legősibb középkori lefátyolozott női népviselet, valamint az egyedülálló építkezési mód, a XVII –XIX. századbeli frank stílus.
    A település elzártsága megmagyarázza az okiratok viszonylag késői megjelenését. Csak 1400-ban szerepel „Alba ecclezia” (vagyis Szászfehéregyháza) a Kőhalom egyházközség püspöki adót tartalmazó helységnyilvántartásban. A kőhalmi szabad falvak között 1500-ban Szászfehéregyháza 51 gazdasággal, 3 pásztorral, egy tanítóval és 2 szegénnyel szerepel.

    Itt is a többi falvakhoz hasonlóan a templom régisége azt bizonyítja, hogy a német telepesek a XIII. század végén alapították a helységet, akkor amikor a jövendõ „Kõhalom-szék” nyugati oldalát betelepítették. A román stílusú csarnoktemplomnak, melyhez hasonlót csak Homoródon találunk, volt egy elõdje melyet részben belefoglaltak az építménybe. A német telepesek (mint bevándorlok telepedtek le Szászfehéregyházán, II. Géza király uralkodását követően, vagyis a XII. század utolsó negyedében, 1162 után, mint „alii Flandrenses”) a jelenlegi falu északnyugati oldalán levõ hegyfokon egy kis kápolnát találtak.

Az erődtemplom kaputoronya
  Ez zöldes-fehér mészkőből volt építve, négyszögletes formája volt, kelet felé egy félkör alakú apszis zárta be, melynek egyetlen díszítése a sarkokat és az apszis elején a déli bejáratot képezõ boltívet kialakító rovátkált kockakövek voltak. A teremnek sík-, míg az apszisnak félgömb alakú mennyezete volt ( a kápolna hossza 13,5 m., a teremé 9,8 m. a terem szélessége nyugaton 7,8 m. és keleten 8 m.). A kápolna belsejében és körülötte talált sírok leletei a XII. század eleirõl 1100 – 1120 közötti idõkbõl származó pénzérmék, halánték gyöngyök ahhoz a székely csoporthoz tartoztak, amelyek a német települések elõtt itt ezen a részen õrizte a magyar határt. Ennek az elhagyott kápolnának a létezése megkímélte a telepeseket egy román stílusú három hajós bazilika építésétõl, melyhez hasonlókat a XII. század folyamán a legtöbb királyföldi szász településen építettek. A kápolna átalakítása a telepesek gazdasági helyzetének fejlõdése és a történelmi helyzet alakulása folytán több szakaszban zajlott. Amint a régészeti kutatások értékelésébõl kitûnik az elsõ szakaszban a szász telepesek a kápolnát minden bõvítés nélkül használták, csak egy nyugati erkély alakítottak ki, melyet egy három oszlopon nyugvó négy félköríves boltív tartott fenn.
 

    Szászfehéregyháza soha nem volt uradalmi birtok csak a szász közösség vezetõje épített lakótornyot a személyes használatára a XIII. század második felében. Mivel a torony alapzata egy sírhelyet kettévág bizonyosak lehetünk abban, hogy a tornyot a kápolna után építették, akkor amikor a területet már nem használták temetõ céljára. Egy másik különbség, hogy a torony a kápolnától eltérõ anyagból van építve, mégpedig szürke bazaltból . A torony földszintjén nincsenek bejáratok azt egy kelet – nyugat irányú nyereg boltozat fedi, hasonló a második szint mennyezete is, azt a földszinttel és a felette levõ szinttel egy a fal vastagságával kialakított lépcsõ köti össze. A keleti oldalon levõ félkör alakú torony bejáratott mozgatható létrával lehetett elérni. 

 
   Szászfehéregyházi erõdtemplom
     A második szinttõl kezdve az emeleteken az íjászok számára a belsõ oldal felé kiszélesedõ és 1,60 m magas lõrések vannak kiképezve. Egy, a kórus átalakításakor megrongált freskó nagyobb maradványait fedezték fel. Az ablak nélküli északi fala a csarnoknak szintén festménnyel volt díszítve, erre néhány feliratot festettek. A kórus déli oldalában levõ fülke a régi kápolna apszisából származik, ez egy kõívvel volt fedve, melynek ívbélletének közepét egy kõpárkány szeli át. A gótikus és reneszánsz 1694-bõl származó, templomi székek a nyugati fal hosszában vannak elhelyezve, a festett karzatú erkélyeket pedig 1717-re idõzíthetjük, míg a déli oldal templom székei 1843-ból valók. Ez az intim jellegû falusiasan festett bútorzat a templombelsõ különlegessége mellett a népmûvészeti értékeket is képvisel.

A XIII. századbeli ovális várfalakból csak az 5,5-7 méter magas, mezei- és folyami kövekbõl épített déli, keleti és északkeleti részt tartották meg. A fõbejárat valószínû mindig is a délkeleti részen volt, a hozzá vezetõ út a hegyfok mellett vezetett felfelé. Az erõdítések során, a XVI. század kezdetén, a délkeleti részt két toronnyal és két bástyával látták el. A három emeletes és fatámasz oszlopokra helyezett a falból kidomborodó védõ erkéllyel rendelkezõ déli torony és a déli bástya közös, hosszú gerinccel rendelkezõ tetõvel van fedve és azokat ugyan úgy mint a nyugati bástyát a várfal külsõ oldalához tapasztva építették. A XIX században a kelti bástya elvesztette a védõ erkélyét az alsó szintek fûthetõ lakásokká lettek átalakítva míg a legfelsõt még 1960 – ban is a szalonna tárolására használták. A déli bástya alsó helyiségeit egyetlen nagy teremnél alakították annak keleti oldalán egy bejárttal csak a felsõ szinteken hagyták meg a széles lõréseket, melyek forgó tuskókkal zárható tölgyfa ablakkeretek vesznek körbe. A déli bástya és torony védõerkélye és teteje közös. A kaputorony a bejárat mögé a várfalba volt építve. A torony súlyát, mely négy szintes, a négy oldalsó vastag fal és a földszint feletti két mennyezeti boltív viseli. Négy sarkát pedig tömör támpillérek segítik. A felsõ szintek nyugati oldalon elhelyezett, bejáratait eredetileg mozgatható létrával lehetett elérni, azonban most már a déli torony össze van kötve vele egy a torony elõtti emelvénnyel és így a harmadik szint magasságában a déli torony és bástya védõ erkélyével is, ahová két falépcsõn juthatunk fel. A kaputorony és a déli-torony között a gyalogosok részére egy 10 cm széles lapos vasakkal megerõsített faajtóval ellátott bejáratott nyitottak, amihez széles kõlépcsõ vezet, mert az udvar földje sokkal magasabban van a külsõhöz képest.

Egy második várfalat is építetek a XVIII században a belsõ fal köré azt máig megõrizték egy méter magas fal formájában és csak az észak keleti és délkelti oldalon hiányos. A belsõ várfalon létezett védõfolyosót egy tároló színnel helyettesítették ennek teteje a várfal koronájától egy irányba lejt a várfaltól 3 – 4 méterre épített fal felé. Ennek a falnak 19 nagy méretû négyszögû bejárata van és az így kialakított szín szorosan tapad a függõleges várfalhoz és a gabonát tároló hámbárok raktározására szolgált. A várat 1971 –ben teljes felújításnak vetették alá. 

A hely különlegessége felhívta a Mihai Eminescu Trust figyelmét is, mely Charles herceg patronátusa alatt áll, és amely felújítatta a templomot es a falu egy pár érdekesebb házát, visszaadva ezáltal valamit a helység eredeti fényébõl.

Az elszigeteltség, de a bármilyen más, mezõgazdaságtól eltérõ foglakozás hiánya vezetett el oda, hogy a ‘90 évek végén megjelent egy „ szászfehéregyházi természetes gyapjúzoknik ” projekt, melyet a faluban letelepedett két német indított.

 
   Jellegzetes szász házai bájos rendben sorakoznak a széles fõutca két oldalán, és a fiatal polgármester asszony naponta megküzd a falubeliekkel, hogy meggyõzze õket, érdemes vigyázniuk erre a szépségre. A 141 számú házban még egy hagyományos szász szobabelsõt is meg lehet tekinteni, ami ma már igazi ritkaság. Ebben a házban õrzik a vártemplom kulcsát is. A falut eddig csak nyugat - európai turisták keresték fel maguknak.