SEBESVÁR

Magyar: Sebesvár, a XIV. században Hunyadvár, majd Kalotaszeg vára
Román: Bologa

Varjú Elemér "Magyar várak" címû, 1932-ben megjelent könyvében így ír Sebesvárról:

Sebes vára ott áll, ahol Bihar vármegyébõl Erdélybe vezet az út a Sebespatak és a Körös-folyó összefolyásánál, mint egyik kulcsa a "bérces hazának". Valamikor Hunyadvár és Kalotaszeg vára néven is hívták. Az elõbbi Bánffy-Hunyadtól, az utóbbi a Kalotaszeg vidékrõl szállott rá, mivel hogy hajdanta mindkettõ hozzátartozott.Királyi várnak épült, valószínûleg még az Árpád-kor végén. 1319-bõl maradt fenn a róla szóló legrégibb oklevél. Ekkor Elefánthi Dezsõ volt benne a várnagy, régi család sarja. Jól láthatta el tisztét, mert hosszú ideig viselte s nagy tekintélyben állott, bár messzirõl, Nyitra vármegyébõl származott el Erdélyországba. Egyébként a sebesi vár terjedelmes uradalmának jövedelme nagyrészben az erdélyi vajda kezéhez folyt be, aki tartozott ennek fejében jó karban tartani az erõsséget.

Szinte szószaporításnak tûnik fel, ha megemlítjük, hogy Sebes vára is Zsigmond király alatt veszett el a koronára nézve. A Bánffyak kapták meg 1420 körül, minekutána a király már elõbb felszedett volt rá egy summa pénzt a dúsgazdag és jó szerzõ családtól. S ennek a szerzeményüknek rengeteg értéke volt. Maga a jól épült, kitûnõ fekvésû vár, egyben vámhely sokat jelentett; hát még a hozzá tartozó birtokok, faluk, puszták egész sora, nemkülönben Bánffy-Hunyad városa az egész Kalotaszeggel.

Még aranybányák is voltak a várbirtokokon s ugyan szép jövedelmet hajthattak, mert 1483-ban Báthory István országbíró 500 aranyforintot fizetett csupán azért, hogy fele hasznuk egyetlen évre az övé lehessen.

Ezeken kívül aranymosó-helyek is voltak a Sebes-patakon, amelynek gyorsfutású vize a Gyalui-havasokból hordta le a nemesfém sárga szemcséit.

Nagyvagyonú urak voltak a Tomaj-nemzetségbeli Bánffyak, sokfelé voltak váraik, kastélyaik s ezért ritkán laktak személyesen a kicsit zord Sebesben. Jó, nemes ember várnagyokat tartottak benne; megbízható, hûséges sáfárait a jövedelmeknek. Ezek szedték a vámot a vár alatt húzódó országúton, vagy ahogy hívták: a passuson s gondoskodtak annak helyreállításáról, amikor a medrébõl gyakorta kicsapó Körös árja járhatatlanná tette.

A várba inkább csak olyankor húzódtak fel a birtokos urak, ha a XVI-XVII. században Erdélyt sûrûn látogató török hordák idáig elkalandoztak. Ilyenkor jó menedék volt Sebes vára. 1598-ban Báthory Zsigmond is itt vonta meg magát, amikor a török Váradot ostromolta. Tizenötezer katonája táborozott az erõsség alatt, de az állhatatlan fejedelem nem ment a szorongatottak segítségére és a biztos várból leste, merre dõl el a kocka. Nem az õ érdeme, hogy még ekkor a pogány nem tudott erõt venni Szent László városán. Másszor - így mondja a hagyomány - egyik özvegy Bánffyné menekült a várba a környékbeli családok asszony- s gyermeknépségével a portyázó tatárhorda elõl s olyan szépen visszaverte az ostromot, hogy a zsákmányéhes sereg véres fõvel vonult odébb. Szerencsére bõven volt lövõkészség a várban s az úrasszonyok maguk irányították az ágyúkat, várpuskákat az ellenségre.
1660-ban szomorú alkalom hozott fejedelmi vendéget Sebesre. A fenesi ütközetben (május 22) rettentõ sebeket kapott szerencsétlen II. Rákóczi Györgyöt idehozták hívei a csata után. Egy éjszakát töltött itt az eszméletlen fejedelem; másnap vitték tovább Váradra, ahol két hét multán hûséges neje karjaiban lehelte ki lelkét.

A XVII. század második felében az ország rendelt a várba õrséget s gondoskodott úgy-ahogy a falak fenntartásáról. 1687-ben Apaffi Mihály fejedelem egy hadnagyot, 11 katonát s egy pattantyúst tartott benne. Ezenfelül a Bánffyak szolgái, cselédei népesítették be a várat s ügyeltek különösen a terjedelmes istállókra.

Amikor az erdélyi fejedelemségnek vége lõn, Lipót császár zsoldosai ültek be Sebesbe. 1703-ban azonban az elsõ szóra megadták magukat Bóné András kuruc ezredesnek. Amíg II. Rákóczi Ferenc zászlaja le nem bukott Erdélyben, magyarok voltak a várban.

1708-ban a híres palotások egyik csapata szállásolt benne. De már egy évre rá megint németek õrzik a kapuját, amíg végül a haditanács rendeletére ki nem ürítették a jelentõségét vesztett erõdöt. Bástyáit használhatatlanná tették, falait lerontották, nehogy még valami rebellisek tanyát verhessenek benne. Így vált omladékká Sebes vára. Már csak egy tornya áll, amelyre óvótetõt rakatott a Bánffyak kegyelete. Kós Károly építész tervei alapján 1900-as évek elején védõtetõvel látták el, ami napjainkra ( 2009 ) már elpusztult. Jól megfigyelhetõ még a felsõbb emeletekre induló csigalépcsõ, és az egyes szinteket elválasztó gerendafödémek kõfalban kiképzett nyílása. A korabeli lajstromok alapján a hosszúkás várudvar két oldalán kell elképzelni a lakóépületeket és alattuk a pincéket, ezek azonban már leomlottak, még a maradványaik is eltûntek a mindent eltakaró bozótban. Sebesvár középkori erõssége a magasan álló öregtornyával és falaival megérdemelné, hogy régészeti úton feltárják és helyreállítsák, de erre 2009-ig még nem került sor. Éles ellentétben áll a golfpálya simaságúra lekaszált ( legeltetett ) külsõ rész, és a hatalmas fákkal és bozóttal elborított várudvar.