Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat
Ön a: Home / Morzsák erdélyi útjukhoz / Híres személyiségek / / Nopcsa Ferenc a született kalandor:

Nopcsa Ferenc a született kalandor




A Hunyad megyei utazásaink során érdemes utána keresgélni a vidék legendás hírű Nopcsa családnak, nemzetségük izgalmas színfolt a magyar történelemben, kultúrában. Tagjai nem illettek bele semmilyen korabeli sablonba, cselekedeteik sokszor a törvényesség határát súrolták, vagy azon is túl voltak. Gyakorlatilag minden családtagnak volt valami művészi vagy kalandor hajlama. Házasság útján a Nopcsa nemzetség nagyrészt Hunyad vármegyei nemesi családokkal rokon: Kenderessi, Hóllaki, Csula, Drágics, Barcsay, Sinkay, Brazova, More, Váradu, Szalonczay, Kun, Naláczi, Kozma és Baja

Az első Nopcsa, aki báróságot kapott, az Nopcsa Elek volt. 1816-ban Hunyad vármegyei főispánként,1837-ben erdélyi főkancellárként említik; 1855-ben kapta az egész Nopcsa család életét jótékonyan befolyásoló ausztriai birodalmi bárói címet.
Nopcsa László, Nopcsa Elek öccse. 1833-1848 között Hunyad megye főispánjaként tett hírnévre szert. Hogy valóban annyira erőszakos volt-e, mint azt sokan feltételezik nem tudni, de tény, hogy a múlt században annyi legendás történetnek volt főszereplője, hogy az még Jókai érdeklődését is felkeltette.
A Nopcsa csalad cimere

A Nopcsa család címere - A hollós címer a Hunyadi családdal való rokonságra utal
 Mócvidéki utazása során Jókai többször is hallott e Nopcsa László-történetekről, mert akkori jegyzetfüzetében ilyen sorokra bukkantak rá: ( „ Nopcsáné nyakáról a bálban leveszik az ezüstláncot , Nopcsáné ráismer a rablókban saját férjére”, stb.)

Amikor a Szegény gazdagok megjelent, főleg az erdélyi olvasók nem minden ok nélkül kapták fel a fejüket: a kettős életet élő Hátszegi Lénárt - Fatia Negra-ban egykori főispánukra, Nopcsa Lászlóra véltek ráismerni! Ezt támasztotta különben alá az is, hogy Nopcsa László üldözni kezdte azokat az irodalombarátokat, aki a Szegény gazdagokat „merték” olvasni! Mindenesetre Jókai sok évvel a regény megjelenése után is jónak talált egy olyan „nyilatkozatot tennie”, amelyben ünnepélyesen kijelenti: a főszereplő csak „saját költészete szüleménye”. (Ez a nyilatkozat hat nappal jelent meg Nopcsa László halála után, valószínűleg azzal a céllal, hogy megpróbálja a közvélemény tudatában lazítani a báró Nopcsa László - Fatia Negra nevek egymásbafonódását.)

Fontos megjegyezni, hogy az azonosság kérdése azóta eldöntöttnek tekinthető: „a Jókai-filológia Nopcsa báróban - írja Vita Zsigmond - Hátszegi ( Lénárt, azaz Fatia Negra rablóvezér ) ha nem is egyetlen, de legfőbb mintáját látja”.

Nopcsa László bátyját, Nopcsa Eleket nem kényszerítette a történelem arra, hogy nemzeti hovatartozását tekintve ténylegesen színt valljon a fél évszázados birodalmi tisztségviselése során. Nopcsa László zavarosabb időket élt meg; 1848-ban például választania kellett: továbbra is magyar nemesnek és osztrák bárónak vallja magát, vagy román nemzetiségűként kivonja magát a már körvonalazódó osztrák - magyar-román polgárháború „magyar oldaláról”. Ez utóbbi történt. Andrei Saguna meghívására nemcsak elment a románok balázsfalvi naggyűlésére, de ott a tizenkét tagú román forradalmi bizottságnak is tagja lett!



A Nopcsa család kastélya Szacsalon
Ez alatt az idő alatt a magyar forradalmárok felgyújtják a Nopcsa kastélyát - ekkor égett el a családi levéltár nagy része, és semmisültek meg azok az iratok, amelyek e 14. századig visszanyúló hátszegi nemesi család vérségi kapcsolatait jobban megvilágíthatnák. Azt persze fölösleges is megemlíteni, hogy báró Nopcsa László hamar elárulja a küldöttségét, és hol az osztrákok, hol a „magyarok” oldalára áll. Kétségtelen: nagy politikai kalandor volt! Nem csoda tehát, hogy e színes egyéniség megragadta Jókai képzeletét.

báró Nopcsa Ferenc, Nopcsa László (Fatia Negra) nagyobbik fia. A családi hagyományokhoz híven Bécsben tanult, és az osztrák hadseregben szolgált főhadnagyként, majd kapitányként. A katonai pályának búcsút intve Olaszországba utazott botanikai érdekességek után kutatva. (A múlt és a természet iránti érdeklődését apjától örökölte: Nopcsa László szenvedélyesen gyűjtötte a római feliratos köveket...) Az ő nevéhez fűződik a hátszegi templom felújítása: ezért található ebben a templomban három olyan emléktábla is amely e „csendes Nopcsára” emlékeztet (itt is van eltemetve).

ifj. Nopcsa Ferenc ugyanis - a közhiedelemmel ellentétben - nem a hátszegi templomba eltemetett Ferencnek a fia

Nopcsa László kisebbik fia, ifj. Nopcsa Elek igen sokat volt távol Hátszeg vidékétől. O is az osztrák hadseregben katonáskodott (akárcsak bátyja), és nem panaszkodhatott arra, hogy unalmas volt az élete: Csehországban fogságba esett, majd szabadulása után folytatja a katonáskodást: még Mexikóban is forgatta kardját. 1872-ben kerül haza, és a családi hagyományoknak megfelelően azonnal közéleti szerepet vállalt. A tudományok iránti fogékonyság - egy másik családi örökség - nála is tetten érhető: alapító tagja volt a Hunyad vármegyei Történelmi és Archeológiai Társaságnak. Az ő fia volt ifj. Nopcsa Ferenc, Európa egyik legnagyobb dinoszaurusz-szakértője.



báró Nopcsa Ferenc

Ifjabb Nopcsa Ferenc 1877-ben született Déván. A bécsi Theresianum növendéke volt, annak a kollégiumnak, amelyet Mária Terézia alapított azzal a kikötéssel, hogy csak nemes származású ifjak elitképzését szolgálja. Véletlen esemény fordította érdeklődését az őslénytan felé: 1895-ben nővére, Nopcsa Ilona arra hívta fel a figyelmét, hogy a szentpéteri - szacsali kastélyuk mögötti domboldalból ősállat-csontok fordulnak ki.

Ilona napernyőjével piszkálta ki az első koponyamaradványokat, csigolyákat. A fiatal diák izgatottan kezdte begyűjteni az első csontokat, amelyeket a vakáció eltelte után el is vitt magával Bécsbe, Suess professzorhoz, az akkori világhírű paleontológushoz. Suess meglepetten vette kezébe az első látásra teljesen ismeretlennek tűnő csontokat, majd azt mondta a fiatal Nopcsának: ezekhez a dinoszaurusz maradványokhoz önmagának kell előteremteni az irodalmat.

Így kezdődött tehát ifj. Nopcsa Ferenc báró paleontológus karrierje. Szédületes iramban kezdte tanulmányozni a világ múzeumainak dinoszaurusz gyűjteményeit: 22 éves korában már sikerül is leírnia az egykoron Ilona nővére által felfedezett koponyát. Az új fajt - egy növényevő dioszauruszról volt szó - Limnosaurus transsylvanicus-nak nevezett el.

Nopcsa üstökösszerűen ívelő pályafutásában talán az a leglenyűgözőbb, ahogyan a leíró paleontológiát az elméleti őslénytannal ötvözte. Három évtizedig kutatta a Hátszegi medence legfelső kréta (maastrichti) rétegének gerinces-faunáját, amely a dinoszauruszokon (Hadrosauria, Iguanodontida, Sauropoda, Ankylosauria) kívül (földtörténeti) középkori krokodil-, teknőscsontokat is tartalmazott, és amely Európa egyik leggazdagabb faunája volt.
Nem lehet véletlen, hogy világhírű filmje, a Jurassic Park forgatásához Steven Spielberg fontosnak találta személyes megbízottját Hátszeg környékére küldeni, tudakozódni a Hátszegi törpe dinoszauruszokról, amelyek keletkezéstörténetére, életformájára, kihalására a tudós Nopcsa derített fényt.


A báró kalandos életérõl film is készült, a brit Discovery csatorna támogatásával, 1996-ban, jelenleg egy román–amerikai közös kiadvány készül a híres paleontológus életérõl a dévai múzeum és az amerikai John Hopkins egyetem közös kiadásában.

Nopcsa Ferencről, akiről 2008-ban teret neveztek el Tiranában a vasúti pályaudvar előtt, majd ugyanabban az évben az egyik tiranai egyetemben előadóterem is felvette a báró nevét. Annyi bizonyos: Nopcsa báró a huszadik század elején nagyon közel került az albánok szívéhez.
Boszniai, montenegrói kalandozásai után Törökországban, majd Egyiptomban utazgatott, végül kikötött "Európa szegény gyermekei" mellett (ahogy az albánokat nevezték akkoriban).



Albán fegyveres férfi népviseletben


Fegyveres albán harcosok

Tudatosan kereste föl azokat a vidékeket, amelyek a világ szemében felfedezetlen, fehér foltoknak számítottak. Eközben szoros kapcsolatba került a kihelyezett diplomatákkal, akik nem egyszer viszontagságos, veszélyekkel teli útjait egyengették (vagy éppen akadályozták). A bárót ezek a kalandok edzették hozzá a balkáni viszonyokhoz.




Albánok


Ifj. Nopcsa Ferenc albán öltözetben, 1916 körül

 Egy idő után annyira otthonosan mozgott az albánok között - különösen az észak-albániai, elzárt területeken érezte elemében magát -, hogy helyi viseletet öltött, megtanulta, sőt gyűjtötte is dalaikat, táncaikat, geológiai és térképészeti munkálatokat folytatott, gazdag fotóarchívumának alapjait vetette meg.
Az osztrák-magyar monarchia, aki a törökkel és más hatalmakkal szembeni befolyását szerette volna növelni a térségben, diplomáciai-katonai terveihez eszményi munkatársat látott az ott jövő-menő, közismert Nopcsa Ferencben, aki ugyancsak örömmel kapott a hivatalos megbízáson.
A bécsi külügy előbb a tudományos feltárások anyagi támogatásával, később már katonai hírszerző feladatokkal is foglalkoztatta a fiatalembert. Rengeteg tudnivalót gyűjtött össze az albánokról, s ahogyan sokasodtak diplomáciai megbízatásai, úgy vált egyre inkább nemkívánatos személlyé a törökök szemében.
Az állandó veszélyből albán barátaiból szervezett testőrsége segítette kilábalni; életének ez a része, amennyire kalandos, annyira zavaros és eseménydús is.
A báró erről így emlékezett meg naplójában:

"Személyzetem az albán hegyilakók felfogása szerint tekintélyes emberekből állott. Olyan embereket alkalmaztam, akik már öltek embert. Bizonyos voltam, hogy ezek az én védelmemre is készebbek embert ölni, mint azok, akik csak dicsekedtek vele. Csupa közismerten hűséges ember volt ez, akiktől, míg szolgálatomban álltak, mitsem kellett tartanom.

Bosznia bécsi bekebelezése után Nopcsa feladatai megsokasodtak, a külügy rábízta az albánok katonai felfegyverzését egy várható szerb és montenegrói agresszióval szemben. A félig-meddig gondtalan kalandozások gyümölcsei, az akkor begyűjtött ismeretanyag most értek be igazán: a báró igazi és elismert vezére lett a térség törzsi életének. Nopcsát mind a török, mind a szerbek egyes számú közellenségnek kiáltották ki, a Monarchia ügynökének tartották, s nem jártak messze az igazságtól, mert amikor a kilencszáztízes évek elején beindultak a nagyszabású török kegyetlenkedések albán földön, Nopcsa sietve Albániába utazott és tapasztalt pókerjátékosként, saját felelősségére hivatalos küldetésnek állította be egyéni partizánakcióját, amivel az ellenálló törzsek élére állt.

Egy ideig albán (önjelölt) trón várományos volt, amikor 1913-ban részt vett a Triesztben megrendezett albán konferencián. Ekkor a török uralom alól frissen felszabadult ország éppen uralkodót keresett magának, de a történelem fintoraként nem az albánul (nyelvjárásokat is) beszélő, az országot és a népet jól ismerő Nopcsa nyerte el a trónt. Bécs a báró kalandos tervét megvalósíthatatlannak tartotta, ráadásul a nagyhatalmak sem támogatták volna egy monarchiai állampolgárságú jelölt trónra lépését. Az első világháború vérzivataros idején, mikor Albániában valóságos polgárháború bontakozott ki, 1916-ban Nopcsa Ferenc örökre lezárta életének „albán fejezetét”.

A harci nyüzsgés hiányait úgy pótolta, hogy felajánlotta titkos ügynöki szolgálatait a bécsi kormánynak, s vállalta, hogy a román politikai szándékokat a helyszínen kikémlelve, idejében tájékoztatja Bécset az Erdélyt fenyegető szecessziós tervekről.

A románt tökéletesen ismerte, szláv nyelveken is folyékonyan beszélt. Megvolt a kellő tapasztalata is, hiszen még a háború előtt, magánszorgalomból figyelte a román – magyar - szerb hármashatáron a mozgást, az ide-oda utazgató politikai térítőket. Ugyanakkor felkeresett egy Hunyad megyei juhpásztort - ún. csobánt - és elszegődött hozzá segédjuhásznak, Gorlopán Péter néven. Hónapokon át játszotta az együgyű, igénytelen parasztlegény szerepét, meglehetősen sikerrel.

Vándorlás közben hallgatózott, kósza hírekre, pletykákra figyelt, útjukat keresztező ismeretlen vándorok, külföldiek - nem egyszer oroszul beszélő egyházi személyek - történeteit hallgatta úgy, mint aki kettőig se tud számolni. Kellő tapasztalat összegyűjtése után Nopcsa, alias Gorlopán jelentéseket küldött a vezérkarnak, ahol értékelték tevékenységét. Nem csoda, hogy a sikertelen albán hadjárat után két kézzel kaptak Nopcsa ajánlatán, bár Tisza István miniszterelnök túl kockázatosnak vélte a tervet, hogy pásztornak álcázva Romániába menjen kémkedni.


Báró Nopcsa Ferenc hagyományos román viseletben


  Összekötője, bizonyos Grecul kapitány Nagyszebenben várt rá, neki kellett továbbítani a jelentéseket. Hamis útlevéllel kelt át a határon, s mindenütt feszült magyarellenességet, Erdély megszerzésére irányuló készülődéseket tapasztalt. 1915-ben elérkezettnek látta az időt, hogy Bécsben is jelentést tegyen. Adatokat vitt volna oda, melyeket összekötőjéhez továbbított, ám a román nemzetiségű Grecul kapitány kijelentette, hogy a Nopcsa-féle titkos, citromlével írt jelentéseket a román posta kivétel nélkül elfogta, mielőtt hozzá kerülhettek volna... Nopcsa így is jelentett Bécsben a román hadikészültségről. Már csak a háború végén, 1918-ban derült ki, hogy Grecul kettős játékot űzött, amiért börtönbe vetették, de nem ő volt az egyetlen, aki a monarchia hadseregében a román érdekek nevében fellépő ötödik hadoszlopot képviselte.
Nopcsa szinte a háború egész ideje alatt folytatta hírszerzői tevékenységét az ellenséges területen, valóságos kémszervezetet épített ki az erdélyi havasok és a régi Románia területén, de a történelem fordulatait nem tudta megakadályozni.

Kalandos életének egy másik mozzanata, amikor kikiáltották a Tanácsköztársaságot – mesélte –, épp Budapesten tartózkodott, és fegyverrel arra kényszerítette az egyik repülőgép pilótáját, hogy vigye Bécsújhelyre, ezért őt tartják az első repülőgép-eltérítőnek is

Újabb zavaros időszak következik a sokoldalú báró életében, amelynek ismét a tudományos élet látja hasznát. Politikai szereplése, bár több ízben is a korabeli győztesek (antant hatalmak, román érdekek) célkeresztjébe kerül, képtelen elhomályosítani az úttörő tudósét. Az abszurd tartományába tartozó fordulat, hogy a húszas évek elején meghívták Bukarestbe és fölkérték, legyen a román földtani intézet igazgatója, helyezze új alapokra az intézmény tevékenységét. A báró birtokai akkor már Romániában vannak, ő maga is román állampolgárnak számítana, amennyiben hajlandó behódolni. Bármennyire is ragaszkodik szülőföldjéhez, ahhoz a vidékhez, amelyet még ma is a dinoszauruszok paradicsomaként tart nyilván a tudománytörténet és a köztudat a báró nem alkuszik. Visszavonul birtokaira, de itt a felheccelt, lázongó parasztok majdnem agyonverik, akkor szerzett fejsebe maradandó nyomot hagy egészségén, egyre súlyosabbá teszik időről időre jelentkező idegösszeomlását.
Jobb pillanataiban Nopcsa Ferenc nyugatra menekül, az európai tudományos életben próbál eredményeket elérni, majd 1925-ben, érdemei elismeréseként a budapesti Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatójának nevezték ki

A báró idegei végül nem bírták a többfrontos harcot: 1929-ben lemondott posztjáról; nem sokkal később idegösszeroppanást kapott. Megmaradt kevés barátja Ausztriába vitte gyógykezeltetni a friss akadémikust (1928-ban lett az Akadémia rendes tagja).
Úgy tűnik, ez már a végjáték kezdete. De még egyszer felülkerekedik életén a vándorlás ösztöne: rákap a motorkerékpározásra, ami olcsó és kellemes helyváltoztatási eszköznek bizonyul. Korábban már bejárta az Adriai-tenger balkáni partszakaszát, most az olaszországi résznek vágott neki, hogy sokoldalúan felmérje az Adria vidékét. Földrengéstani előrejelző tanulmányokon dolgozott, óriási erőbevetéssel, szerette volna megtalálni a mindenkori földrengések közös törvényszerűségeit, melyek alapján azok előreláthatók és hatásukban kivédhetők.



A báró (középen) titkárával, Bajazid Elmaz Dodával (balra) és intézőjével, Saiddal
Mint minden nagy erőfeszítése után, most is kimerül, mély depresszióba esik, s egy válságos pillanatban agyonlövi ifjúkori jó barátját és titkárát, az albán nemzetiségű Bajazid Elmaz Dodát, akit még századeleji barangolásaiban ismert meg (s akihez, úgy tűnik, szoros érzelmi szálak is fűzték), majd maga is öngyilkos lesz. Búcsúlevele senkiben sem hagyott kétséget afelől, hogy bécsi lakásán tragédiába fordult egy zaklatott, ám gazdagon termő élet.A család Nopcsa halálával természetesen nem halt ki: testvére, Ilona egy Pallavicini gróf felesége lett, Olaszországba költözött 1945-ben, az utódok azonban már nem akarnak tudni az ősökről, s veszni hagyták a valamikor a család tulajdonában levő szacsali, zámi és farkadini kastélyokat.


Nopcsának legkevesebb négy hagyatéktöredéke van: a paleontológiai öröksége a londoni British Múzeumban található (Department of Paleontologie). Az "albán hagyatéka" az Osztrák Nemzeti Könyvtár Kéziratgyűjteményébe került, egy jelentősebb rész pedig a budapesti Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteményébe. Ezen kívül hét kötetre való útjegyzetet és feljegyzéseket hagyott hátra, amelyeket a tiranai Nemzeti Múzeum őriz.


Felhasznált források

Főzy István: A Kárpát-medence dinoszauruszai (Focus Kiadó, 2005)

Főzy István: Nopcsa báró és a Kárpát-medence dinoszauruszai (Alfadat-Press, 2000)

Tasnádi Kubacska András: Báró Nopcsa Ferenc kalandos élete (Franklin-Társulat, 1937)

Csaplár Krisztián: Nopcsa Ferenc élete (Internetes közlés)

Cseke Gábor: Fatia Negra unokája (Internetes közlés) .

http://www.youtube.com/watch?v=2_DC67A44kE


Témához kapcsolódó Erdély-programunk