Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat

MÁRAMAROSI FATEMPLOMOK

      

     Máramaros természeti gazdagságát a megye területének mintegy háromnegyedét kitevõ erdõk és hegyvidéki legelõk alkotják. Az emberkéz alkotta jellegzetes értékek között elsõ helyen áll a fafaragásos mûvészet, a faragott kapuk és fából épített templomok, melyek megteremtették Máramaros hírnevét. Ugyanakkor jellegzetesek a tiszta háztájak, a kis szövõmûhelyek, amelyekben a helybeliek maguk állítják elõ a vidék sajátos, sokszínû népviseletét.

 

Az országos viszonylatban ritkaságszámba menõ 93 fatemplom igazi jellegzetessége a karcsú, égretörõ torony, az emeletes tetõszerkezet, a fagerendázatból épült épületváz, amelynek a kizárólag tölgy- vagy fenyõfából készült építészeti elemeit soha sem illesztik össze fémrögzítõkkel. A templomok elõtere (pronaosz) – a templomhajótól a szentélyzáródással, ikonosztázzal elhatárolt, legtöbb esetben a nyolcszög öt oldalával záródó szentély – a bizánci stílus jeleit mutatja, míg a fából épült tornyok alakja és szerkezete kétségtelenül a gótikus stílust juttatják eszünkbe.  Tehát a templomok sajátos szintézist képviselnek a kelet- és nyugat-európai fõ építészeti stílusok között: a bizánci alaprajzhoz gótikus forma társul.

      A 17. – 18. században épült templomok a karcsú tornyaikkal a havasi építészet jellegzetes példáját képviselik. A megye kilencvenhárom mûemlékké nyilvánított temploma közül Máramaros fatemplomai néven 1999-ben vált a Világörökség részévé 8 fatemplom. Azokat választották, amelyek a legreprezentatívabbak építészeti, építéstechnikai és festészeti szempontból. Nevezetesen a barcánfalvi (Bârsana), a budfalvi (Budesti), a deszei (Desesti), a jódi (Ieud), a nyárfási (Plopis), a sajómezõi (Poienile Izei), a rogozi (Rogoz) és a dióshalmi (Surdesti) fatemplomokat. E fatemplomok lenyûgözik a látogatókat különleges, az idõ múlásával dacoló, égbe nyúló faszerkezetükkel, épen maradt, a középkori emberek népi hiedelemvilágát tükrözõ falfestményeikkel. 

 
Barcánfalva

Barcánfalván az Iza-völgy legnagyobb községe, impozáns építménysorozatával a vidék igazi gyöngyszeme. Az 1720-ban épült Szûz Mária Bemutatása fatemplomát egy sor egyházi épülettel együtt 1989 után újraépítették. Ugyanebben a helységben található egy görögkeleti kolostor, Máramaros legjelentõsebb fa-épületegyüttese, mely a régió faépítészetének állít emléket. Érdekessége a nyári oltár, mely a szerzetesek, a kalugyerek sajátos építménye, a harangláb és az ún. Aghiasmatar, egy olyan épület amelyben a vizet szentelik. Leginkább a japán pagodákhoz hasonlítható.

     Az építmények tiszafából készültek. A sétányok övezte, díszesen kiképezett park közepén álló épületegyüttes sajátosan máramarosi jelleggel bír. Itt vendégfogadásra és faluturizmusra is készülnek. A falu végén áll az új kolostor, 1993-ban épített 62 m magas tornya ma a legmagasabb fatorony egész Európában.  
    A rónaszéki völgyben található Budfalva, ahol megcsodálhatjuk az 1443 m magasságú Gutin hegységet, Kakastaréj nevû fûrészgerincével.

Budfalván találjuk a Szent Miklós tiszteletére szentelt hatalmas fatemplomot, amelyet méretei miatt katedrálisnak neveznek. Az 1642-ben készült, nagyszabású és robusztus építményt szintén a négy fiatornyos torony jellemzi. 1922-ben az ablakokat megnagyobbították és a pitvart elválasztó falba nyílásokat vágtak, hogy az asszonyok is nyomon követhessék a liturgiát. Mindez a falfestményeket is érintette. Ugyanekkor építették hozzá a nyugati oldal tornácát. A templomban õrzik, régi fára és üvegre festett ikonok, szentképgyûjtemény mellett a leghíresebb erdélyi betyár Pintea vitéz páncélingjét, sisakját és II. Rákóczi Ferenc zászlaját.

 

     Deszefalván a Nagybányát Máramarosszigettel összekötõ mûúton találjuk az UNESCO által a világörökség részeként nyilvántartott egyik fatemplomot, melyet Szent Piroska tiszteletére szenteltek, kb. 1770-ben. Mûkincsnek számító építészeti és berendezési tárgyakat tartalmaz. 

 
 Jódfalva, az 1364-es évtõl szerepel az egykori okiratokban. Itt két jellegzetes máramarosi fatemplomot is találunk, amelyek közül a régebbi 1699-ben épült, mindkettõ hasonló tervek alapján: fenyõgerendákból, kis ablakokkal, emeletes tetõzettel, egyszerû toronnyal és bizánci jellegû festményekkel, melyek között üvegre festett szentképeket is találunk. A dombtetõre épült 1717-bõl való temetõkerti Szûz Mária Születése fatemplomhoz kálvária-stációkkal kiképzett út vezet fel. Mindkét templomot temetõ veszi körül, szépen faragott fejfákkal.
 
Nyárfáson az ugyancsak a XVIII. században épült templom (1796-1798 ), Szent Arkangyalok tiszteletére már az Észak-Erdélyre jellemzõ építkezés jeleit viseli. Négy fiatornya van, a templomon két sor ablak húzódik, belsõ ívelt tartókkal, melyek már barokk hatást tükröznek. A zömök harangtorony védelmi célokat szolgáló építményt sejtet, úgy, ahogyan ezt más erdélyi templomoknál is tapasztalhatjuk.
 
 
 

A templomban lármázók lelkének vámja (Mindkét festmény az asszonyok épülését volt hivatott szolgálni), Jód

     Sajómezõn találhatjuk a legrégibb, de nagyon jó állapotban megõrzött, 1604-ben épült Szent Piroska-templomot. Jellemzõje a szentély négyszög alakú alaprajza, a szentélyzáródás és a szintén sajátosságnak számító, a mennyezetet félkörben ívelõ, fából épített bolthajtás.
 
     A Lápos-völgyi Rogozon (Magyarláposon) két hasonló fatemplommal is találkozunk. Az egyik, mely 1663-ban épült, az erdélyi, pontosabban a láposvölgyi fatemplomok mintapéldánya, a temetõkertben van felépítve és a Szent Arkangyalok tiszteletére van szentelve. Kitûnik túlzott díszítõelemeivel, kúpos tornyával, továbbá a gerendavégek lófejben való kiképzésével. A bejárati ajtó szilfából faragott vésetei nagy mûvészi hozzáértésrõl tanúskodnak.
 
      Dióshalom határban találhatók azok az érdekes alakú kõsziklák, melyeket a helyi lakosság kõkazlak-nak tart, és érdekes legendát is tud róluk: „…Mikor Szent Péter itt járt, azzal büntette meg a falu egyik gazdálkodóját, aki vasárnap is szénát rakott kazalba, hogy összes kazlát kõvé változtatta…" Fatemploma itt is Szent Arkangyalok tiszteletre utal, amelynek 1767-ban épült fatemploma egyedülállóan karcsú, 54 m magasságú tornya miatt, Európa második legmagasabb fatornya.
A dióshalmi templom
A dióshalmi templom díszítése

      A máramarosi fatemplomok építészeti jellegzetessége kihangsúlyozódik, ha Erdély más részeirõl való fatemplomokkal hasonlítjuk össze õket. Példának hozhatjuk fel a Szilágy megyei Csíszérrõl származó és a kolozsvári szabadtéri népmûvészeti múzeumban kiállított, domináns stílusjegyeket viselõ templomot, melynek fõ jellemzõi az alacsony, zömök torony, az egyszerû, tehát nem emeletes tetõszerkezet és a templom déli oldalán végigfutó tornác, melyek lényegesen eltérnek a máramarosi templomoktól.

 

Forrás: Erdélyi Gyopár 2004/4