Kósa Béla

"Maga nagyon szerencsés, hogy ennyit utazhat" - szokták mondani nekem. Vajon? Talán...  

 

  Csoporttól, csoportért, csoporttal, szeretteimmel, egyedül, hazulról haza, kedvtelésbõl, kényszerbõl, mikor hogy. Több keréken, gyalogosan, ahogy sikerül, alakul, mindegyiknek megvan a maga varázsa. Nem minden út minden pillanata kellemes, de olyan élmény, amivel gazdagodva már nyugodtan lehet hátratekinteni: mit vártunk és mit kaptunk. Én azt szeretem, mikor egy út során ez az érzés önt el: "álmomban sem gondoltam volna". Természetesen ezt is lehet fokozni: talán átadható, megosztható. Ha nem csak fényképek, videó, elbeszélés alapján sikerül közössé tenni az élményt, hanem mást is elcsalva ugyanoda, talán más is érez valamit, talán valami hasonlót, hogy mit, az talán ugyanannyira múlik a szemén - fülén, mint a szívén, s így lehet az élmény egyben közös, és személyes is.
Igen, szerencsésnek mondhatom magam, mert "munkaidõmben" is azt tehetem, amit szabadidõmben tennék: utazom, és otthon érzem magam a számomra oly kedves Erdélyországban, ha gondolják, legyenek részesei ennek az élménynek, tartsanak velünk!