KALOTASZEGI FESTŐASZTALOSOK

 A festõasztalosok szakkifejezés Voith Pál mûvészettörténésztõl származik, mely olyan asztalosmestereket feltételez, akik asztalosmunkát és díszítõfestést egyaránt végeznek. Speciális, kettõs mesterségüket nem önálló céhben, hanem többnyire asztaloscéh-szervezetek keretén belül gyakorolták. Templomi famennyezeteket, karzatokat, padokat, szószékeket, világi épületekben mennyezeteket, bútorokat készítettek, és azokat festéssel díszítették.

 Egy-egy mûhely vagy mester mûködési területének nagysága a fennmaradt nevek vagy a jellegzetes stílusjegyek alapján körvonalazódik és általában egy-két megyényi területre terjedt ki, de vándorlásaik során eljuthattak távoli vidékekre is.

Felvinci mester magyarvalkói festett virága

Gyakran fordult elõ, hogy a festett famennyezeteket a templom tetõszékének gerendázatára függesztették fel, így teljesen sík felületet biztosíthattak. Általánosabb volt, hogy a festett famennyezetet lécezéssel négyzetes táblákba osztották fel. Ezek voltak az ún. kazettás mennyezetek. A festõ asztalosok munkájukat változó technikával végezték. Volt példa arra, hogy sablonszerû eszközök segítségével sokszorosították a mennyezetsíkra díszeiket. Gyakoribb volt, hogy szabadkézi rajzzal, festéssel, némi szabadon kezelt elõrajzolással dekoráltak. Ebben az esetben elõfordult, hogy három-négy díszítménykompozíciót meghatározott rendben, ritmusban váltogattak egymás mellett. Gyakoribb volt azonban, hogy azonos szerkesztési elvek szerint nagyjából körülhatárolható motívumanyagból mintegy folklorizálva, újjáteremtve, többé-kevésbé eltérõ egyedi mintákat készítettek kazettánként.

       Motívumkincsük a késõ gótikus, reneszánsz dekoratív díszítmények világából eredt. Az olasz izlésvilág jegyeit fedezhetjük fel a templomok mennyezetének, karzatainak, szószékeinek díszítõmûvészetében, s létrehozták a naiv, de finom mûvészi érzékkel stilizált, gazdag és élénk színfantáziájú, népies, ú. n. virágos reneszánszt. Általában növényi, virágornamensek maradtak fenn, de a bibliai jelenetektõl,  szimbolikus alakos ábrázolásoktól sem idegenkedtek. Ezeken belül legfeljebb egyes mûhelyek sajátosságait lehet felismerni. Ez a gyökeresen erdélyi stílus, amely eljutott a legkisebb és a legtávolibb magyar falvakba, utat talált a városokba is. A festett famennyezeteket gyakran az építés körülményeit megörökítõ feliratokkal látták el, amelyek építészet-, mûvészet-, népmûvészettörténeti tanulságaik mellett a társadalom, társadalmi struktúra történeti-néprajzi elemzéséhez nyújtanak támpontot.

Híres kalotaszegi festõasztalosok:    Gyalui Asztalos János, aki a 17. század végén, 18. század elején Gyaluban élt festõ és asztalos a török világ elõl menekülõ kisnemes volt. Több mûve - festett kazettás mennyezetek és festett karzatok - maradt fenn a kalotaszegi református templomokban. A centrális, alig néhány motívumból álló, erõs reneszánsz hatású, egy adott mintát egysorban elhelyezõ díszítésmódja félreismerhetetlen. Megtalálhatjuk keze nyomát: Körösfõn, a karzatfeljárónál; Magyarvistán, a karzatmellvédnél; Ketesden, Sztánán és Magyarbikalon, a mennyezeti fakazettáknál;  Tordaszetnlászlón a szószékkoronán; Sztánán és Nádasdarócon a karzaton.

Gyalui Asztalos János magyarbikali fakazettái