Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat
Ön a: Home / Morzsák erdélyi útjukhoz / Híres személyiségek / / KŐVÁRY LÁSZLÓ:

KŐVÁRY LÁSZLÓ

     Amikor tizenhét évvel ez elõtt egy csoport lelkes ember megalakította az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület (továbbiakban EMKE) idegenvezetõi tanfolyamát, ahogy akkor hívták a Honismereti Kört, évszázados hagyományt próbáltak éleszteni. Tíz év alatt kristályosodott, fejlõdött a kör de éreztük, hogy valami hiányzik. Hiányzott egy olyan példakép, aki az idõ távlatából is serkentsen, utat mutasson jelenlegi törekedéseinkben. 2000. december 12. a kör ünnepélyes keretek között felvette a XIX. századi Kolozsvár és Erdély kiváló egyéniségének, Kõváry Lászlónak, a nevét. Ki is volt Kõváry László? Erre próbálnak fényt deríteni a következõ sorok.
Lexikonok és bibliográfiák szerint volt utazó, statisztikus, néprajztudós, családtörténész, régész, közgazdász, szabadságharcos, Habsburg–ellenes összeesküvõ, újságíró, politikus, mûemlék-felügyelõ, biztosítási szakember, tankönyvszerzõ, irodalomtörténész, történetíró, történetfilozófus… s felsorolásunk így is hiányos, mert az életmû ennél sokoldalúbb. Nevét az olvasóközönség elsõsorban történelmi munkái révén ismeri. Azon munkái alapján, amelyekben a romantikus történetíró írta meg az erdélyi fejedelemség történetét, mutatta be Erdély régiségeit, az egykor élt neves családok múltját, leszármazását (genealógiáját), a fejedelmi korszak családi szokásait, viseleteit, avagy a kortárs, a szemtanú hitelességével számolt be és emlékezett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc erdélyi eseményeirõl, történéseirõl. Egyszóval historikusként a XIX. században formálódó társadalomkutatás, a szociográfia, a szociológia erdélyi elõfutára volt.

    Kõváry László azok közé tartozik, akiknek mûveire gyakran hivatkoznak a szakemberek, hiszen több száz rövidebb-nagyobb cikke, tanulmánya, közleménye mellett több mint 40 önálló, könyv alakban megjelent mûve van. Ennek ellenére a mai történetírás továbbra is adós életének és tevékenységének átfogó bemutatásával, értékelésével. Tizenhét éves korában Teke népszokásairól írt kisebb tanulmányt, majd Szilágyságról közölt „föld és országtani vázlatot”. Írt tanulmányt az erdélyi sóbányászatról, a takarékpénztárakról, az életbiztosításról, a cenzúráról, a katonakötelezettségrõl és még egyéb sok olyan kérdésrõl, melyek kortársait foglalkoztatták. Azon történészek sorába tartozott, akik a társadalomkutató pontosságával tárták fel a tényeket, de ugyanakkor mûvészetnek tekintették a történetírást és olvasmányosan, érdekfeszítõen, a mai ember számára is élvezhetõ formában vetették papírosra mondandóikat.

Kõváry László Tordán született 1819. július 7-én. Apja, Kõváry József, a szûcsök céhmestere volt, anyját Sepsiszentgyörgyi Miklós Katának hívták. A házasságból hat gyermek született, két lány és négy fiú, akiket az apa a végsõkig vállalt anyagi áldozatok árán taníttatja. Tanulmányaikat a nagy múltú tordai Unitárius Algimnáziumban kezdték. A legnagyobb fiútestvér, Józsa 1817-ben született, és mint a kolozsvári 1848-as ifjúság vezére maradt emlékezetes. László két öccse közül Endre unitárius lelkésznek készült, de végül a festészet mellett döntött, és a századfordulón, õ a nemesség, szellemi kiválóságok megörökítõje. Mihály öccse Kolozsváron tartott ügyvédi irodát, nevét azonban okleveles vívómesterként és kiváló sportemberként örökítette meg. Kõváry Lászlót gyermekkora Tordához köti, s csak hosszas kérlelés után engedi el a szûcsmester édesapa 1836-ban a kolozsvári kollégiumba. Kollégiumi diákoskodása idején reformeszmék és gondolatok lelkes pártolója volt. Innen indult el az amerikai utazó és a demokratikus eszmék közvetítõje, Bölöni Farkas Sándor is, valamint Kriza János unitárius püspök, népköltészeti gyûjtõ, Szentiványi Mihály költõ, író, publicista, Berde Áron vegyész-meteorológus, Jakab Elek történész stb. 1840-tõl Kõváry a református kollégiumban iratkozik át jogot tanulni. Pályafutását joggyakornokként kezdi Marosvásárhelyt a Királyi Táblán. Ez idõ tájt – meg lehet a Királyi Tábla szomszédságában álló Teleki Tékában õrzött gazdag történeti forrásanyag által is ösztönözve – kezdte el történeti kutatásait. Amikor Tilsch János kolozsvári könyvárus és kiadó felveszi korrektornak, és Tilsch unokahúga lesz hûséges élete párja is, a sors véglegesen Kolozsvárhoz köti. 1847-ben jelenik meg Erdélyország statisztikája címû munkája mely hírnevét, megalapozza.

1848-ban „Ellenõr” címmel Kolozsvárt, heti lapot szerkeszt, majd kinevezik az országos statisztikai hivatalhoz. A forradalom szelei bátyával, Kõváry Józsával (1817 – 1875) és nemzedékének legjobbjaival együtt hozzák lázba. Rövidesen tûzérönkéntesként, Makk ezredes parancsnoksága alatt bevonul. Aztán a honvédelmi bizottmány kiküldetésével jelen van az agyagfalvi népgyûlésen, részt vesz a kökösi ütközetben, ahol Gábor Áron elesik. 1848/49 telén Kossuth személyesen nevezi ki „tábori történeti jegyzõvé” s a kormány sajtóosztályán együtt dolgozik Jósika Miklóssal. Márciusban már Bem seregében haditudósító, közben újabb lapot próbál indítani, de a bukás s a bujdosás közeledik.

A szabadságharc bukása után bujkál, s már akkor megírja a forradalmi események krónikáját, melynek megcsonkított kiadása majd 1861-ben Pesten jelenik meg Emich Gusztávnál Erdély története 1848–1849-ben. Végül lebukik, és szuronyok között kísérik, hurcolják be Marosvásárhelyre, onnan Kolozsvárra. A vizsgálati fogságban lát hozzá Erdély régiségeinek papírra vetéséhez, amit az akadémiának ajánlva 1852-ben meg is jelentettek. Ez a munkája országos elismerést hozott a szerzõnek. „Erdély földének minden foltját ismeri, a legtávolabbi idõk történeti hagyományaival” – írta róla akkoriban Jókai. Ennek is köszönheti, hogy a császári kormányzat két évvel késõbb Erdély északnyugati megyéi építészeti emlékeinek konzervátorává nevezi ki.

Az építészeti emlékek után egy újabb kötetben jelentette meg Erdély természeti nevezetességeit (1853). A következõ mûvei is mind forrásértékûek és úttörõ jellegûek: 1854-ben Erdély 257 nevezetesebb családja adatait gyûjtötte össze, 1857-re összegyûjtötte Erdély történelmi regéit és adomáit, három évvel késõbb pedig megírja legértékesebb néprajzi vonatkozású munkáját a magyar családi és közéleti viseletekrõl. Ez utóbbi munkájában megismerteti olvasóit az akkori lakáskultúrával, az otthonok berendezésével, a nõi és férfiruha- és hajviseletekkel stb. További hasonló témájú cikkekben érdeklõdéssel fordult Erdély valamennyi népének etnográfiája felé. A rengeteg kutató- és gyûjtõmunka az 50-es évek végére, arra sarkallta Kõváryt, hogy dolgozza fel egész Erdély történetét: „Mert – amint mondta – sok a munka, s ha senki sem határozza el magát az úttörõk keserû poharát kiüríteni, akkor a sziszifuszi munkát százan fogják elül kezdeni, s Erdélynek története mégse lesz.” Elhatározásában az is közrejátszott, hogy Benkõ József latin nyelvû Erdély története óta senki sem foglalkozott a témával. A másik nagy unitárius, Orbán Balázs elõtt már negyed századdal Kõváry 47 nevezetes székelyföldi helyet írt le, ami szintén hozzásegítette nagy szintézisének a megvalósításához. Kõváry 1859-66 között jelentette meg hat kötetben nagyszabású munkáját Erdély történelme címmel, amelyet fõmûvének tartanak. Mint Erdély történetírója kapta meg megkésett akadémiai levelezõ tagságát (1883) és a kolozsvári Ferenc József tudományegyetem tiszteletbeli doktor címét (1902).

1862-tõl Deák-párti politikai lapot szerkeszt Korunk címmel, melynek nagy szerepe van az 1867-es kiegyezés elõkészítésében. Közben változás áll be Kõváry érdeklõdési körében. Akárcsak kortársa, Berde Áron, õ is a közgazdaság felé fordul. A biztosítási ügy harcosa lesz. Kisebb-nagyobb kötetekben ismerteti a külföldi, az osztrák és magyar biztosítási intézeteket. Az 1858-ban megindított Kolozsvári Kisegítõ Takarékpénztár alapító tagja, majd igazgatója is.

Házassága nagy hatással van Kõváry további pályafutására. Hosszú élete során mindig maga mellett tudhatta feleségét, akinek sokat köszönhetett ugyanis felesége, Knausz Johanna (1831 – 1918) rokonságban állt a város patrícius társadalmával. A feleség több házas telket, birtokot kapott hozományba, ami anyagi jólétet, függetlenséget biztosított mindkettõjüknek. Kõváry, Kolozsvár jómódú polgáraként több irányban igyekezett tanulmányait és tapasztalatait értékesíteni a város érdekében is. Kolozsvárról az elsõ játékos-verses ismertetést a Györke-sorozat számára készítette. Kelementelkén a Simén család öt lánya mellett a kisfiút, Györgyöt is tanította. Az õ számára írta elemi szinten Györke Erdélyt utazza, Györke geográfiája és históriája Erdélyrõl, Györke meséi és példázatai stb. címû füzeteket. Az elemisták aztán évekig Györkével járták Erdélyt és a tudomány berkeit.

Kolozsvári városgazda szerepében is találkozunk Kõváryval. A város közigazgatási bizottsága tagjául választják, közgazdasági elõadó, késõbb a tiszteletbeli fõjegyzõi címmel tüntetik ki. A Sétatér-egylet választmányi tagja, sõt 1873-1886 között a Sétatér igazgatója is. Az õ ekkoriban összeállított füzetbõl ismerjük a Sétatér keletkezését és fejlõdését 1886-ig. A köztemetõ és a fásítási bizottság elnökeként megvalósította, hogy fákkal ültessék be a Házsongárdi temetõt. A fõtéri Szent Mihály templomot körülvevõ falnak nekiépített kis boltok és mûhelyek megvásárlásának és eltávolításának mozgató rugója Schütz János mellett Kõváry volt, s külön emlékiratban örökíti meg a bizottság küzdelmeit. Ezen munkálatok révén, Kolozsváron létrejött Erdély legszebb fõtere. Õ az elsõ szakszerû kolozsvári népszámlálás megszervezõje, s ennek eredményeit 1870-ben, kis füzetben teszi közzé. Tanulmányt írt a város közgazdasági fejlõdésérõl (1889), köztisztaságáról (1892), valamint a „testedzés” helyi hagyományairól (1897).

    Kõvárynak volt egy saját várostörténeti jelentõségû kezdeményezése is. Ott, ahol nevét ma is utca viseli, a Fellegvár mögött, az állomásra nézõ domboldalon a telekkönyvileg is az õ tulajdonát képezõ 50 000 m2-es birtokát az 1880-as években mintegy száz telekre parcelláztatta, és azokat kedvezõ törlesztés mellett eladta a vasúti alkalmazottaknak, közülük is elsõsorban a nyugdíjasoknak. Az Új (ma Kõváry), Szélsõ, Közép és Kalauz utca alkották a Kõváry-telepet. 1881-ben az óvári lakása szegleténél levõ zsibvásár teret az õ sürgetésére szüntették meg, és az unitárius Pákey Lajos tervei alapján parkká alakították.

Kõváry László Kolozsvár köztiszteletben álló polgára, tudós egyénisége, a város minden jelentõs eseményének tevékeny részese volt. 1885-ben az Erdélyrészi Magyar Közmûvelõdési Egyesület, az EMKE egyik alapító tagja, majd három évvel késõbb az Erdélyi Irodalmi Társaság alapítói között is ott találjuk.

    Az 1900-as évek elején minden erejét Magyarország történetének a megírására fordította. Mûvét tulajdonképpen a millenniumra tervezte. 1895-ben a Magyar Tudományos Akadémia pályázatára be is küldte a kéziratot, de az nem fogadta el, mivel túlságosan romantikus látásmódja már idõszerûtlenné vált. Kõváry azonban a bírálatokat megszívlelve keményen dolgozott, és 1905-re elkészül a két vaskos kötetet kitevõ összegzéssel: Magyarország története és Magyarország története nemzetközi helyzetünk szempontjából. A második kötet halála után, 1909-ben jelenik meg ezen ajánlással: „Kedves nõm, Knausz Johannának – kinek hosszú életemet, mind írói ösztönömet köszönöm –, e kötet kiadójának ajánlom”. E magánkiadásban megjelent mû, ha romantikus látásmódja miatt nem is szerzett elismerést, élete záróköve.

ó    Kõváry túlélte és túlírta korát, bár az a vágya, hogy legkedvesebb tanára, mintaképe, Brassai Sámuel, akirõl könyvet írt, éveit elérje, nem teljesült: 89. évében, 1907. szeptember 25-én hunyt el. Sírja a Házsongárdi temetõ lutheránus sírkertjében található. A tekintélyes fehér márvány emlékoszlopra hû felesége a következõ feliratot vésette: „Itt nyugszik / újtordai / Dr. Kõváry László / történetíró / született 1819. júl. 7. / meghalt 1907. szept. 25. / Hazája történetét írván / e kõnél maradandóbb emléket / állított magának”. 1918-ban követte õt felesége, akinek végakarata szerint Bástya utcai szegletházukra (az Óvárban) még 1918 nyarán emléktáblát helyeztek: „Itt élt és írta / Erdély és Magyarország történetét / Dr. ÚJTORDAI KEÖVÁRY LÁSZLÓ történetíró / a Magyar Tud. Akadémia tagja stb. / Sz. 1819 – Megh. 1907”.
Mûveinek, kisebb-nagyobb írásainak csupán cím szerinti felsorolása is oldalakat tenne ki. Sok közülük tartalmánál, mondanivalójánál fogva most is idõszerû, még ha egyes adataik az idõk folyamán el is évültek. Kõváry ugyanis tudományos munkáival nemcsak a tudományt szolgálja, hanem hite szerint a társadalom jobbítását is elõsegíteni kívánta általuk. Ennek bizonyságául idézzük néhány gondolatát az Erdély építészeti emlékei címû, Kolozsvárt 1866-ban megjelent munkájának elõszavából: „Ha végignézünk e kis hazán, mely egyébiránt oly kis haza, hogy hat királyság van Európában nálánál kisebb – ha mondom, a jelen nemzedék elnéz õsei dicsõ múltján: édeskeserû önérzet szállhatja meg keblét… Mily és mennyi építményt akartak õseink reánk hagyni: azt a sok rom beszéli. De mit tehettek õk, ha az építészeti emléket, mit a pár békés napon emeltek, a háborús évek eltörölték. Ismernünk kell e hon történetét, hogy átlássuk, mi óriási küzdelem volt e hont így is megtartani. Csoda, hogy kõ kövön áll e hazában…”

    Ezért inti kortársait, és intelmei akár a mai nemzedékhez is szólhatnának, ahhoz a mai nemzedékhez, melynek szinte szemei elõtt pusztul el most már szinte végérvényesen és visszavonhatatlanul múltunk számos még düledezõ építészeti, tárgyi emléke. Akár ma is leírhatnánk akkori kifakadásait: „Mit nekünk mindez: gondolja meg a nagy tömeg, mintha csak szállásul tartaná a szép hazát. Pedig engedjük eltöröltetni a múltak emlékeit, mikre most a honfi kebel feldobog: engedjük kiegyenlíteni a sírt, hová most a nép sóhajtva egy követ még odavet: akkor nem lesz többé édes szó, haza: jöhet a foglaló, s nem lesz, mi védelmére lelkesítsen… csudálkozunk, ha a nép érzéketlen történelmi múltja iránt… Ha az értelmiség nem fog kezet azon kevés, melegebb kebellel, mely a hon múltját és jelenét búvárkodva éli napjait: akkor le fognak ezen emlékek dûlni: simává gyalulja az idõ, hol egykor e nemzet szent köveket tapoda: s szolgakenyeret fog teremni a sírdomb, mely alatt annyi nemes kebel hasztalan porladoz.”

Ács Zsolt

Irodalom:

1.    Gaal György: Kõváry László és Kolozsvár. Múzsák és erények jegyében. Dolgozatok Erdély unitárius múltjáról. Kiadja az Unitárius Egyház. Kolozsvár, 2001.
2.    Köblös Zoltán: Kõváry László irodalmi munkássága (1839 – 1907). Erdélyi Múzeum, 1907.
3.    Lászloffy Aladár: Házsongárd. 1989.
4.    Márki Sándor: Emlékbeszéd Kõváry László lev. tag felett. Budapest, 1910.
5.    Molnár B. Lehel: Emlékezés Kõváry Lászlóra. Mûvelõdés LIII. évfolyam 2000. május.
6.    Tonk Sándor: Kõváry László(1819 – 1907) Erdélyi református naptár 1999.