Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat

IGNÁCZ RÓZSA

  Kettõs évfordulóról beszélhetünk, ha Ignácz Rózsára vetjük emlékezõ szempillantásunkat. Száz évvel ezelõtt, 1909. január 25-én született Kovásznán és 30 éve, 1979. szeptember 24-én halt meg Budapesten.  
         Életének nagyobb részét Magyarországon élte, ahol színésznõként kezdte pályafutását. 1931-ben végezte a Színiakadémiát Budapesten, ezt követõen 1939-ig a budapesti Nemzeti Színház tagja. Ezután 1940-ig a budapesti Színházi Magazin párizsi tudósítója.
     Történeteit elmesélte elbûvölt hallgatóinak, helyesebben inkább eljátszotta. Majd erdélyi rokonai biztatására kezdett el írni – ebben jelentõs szerepe volt nagyanyjának, Makkay Domokosné Bitay Lilinek, de késõbb Tamási Áronnak is. Jó néhányszor közölte egy-egy darab szerzõjével, lett légyen az maga Tamási avagy késõbbi igaz jó barátja, a Homoróddarócon született Török Sándor, hogy ezt vagy azt a részt nem úgy mondaná, ha õ írta volna a darabot. „Akkor írd meg te!” – felelte Tamási Áron egy cinikus, felindult pillanatában, és õ neki is veselkedett a színdarabírásnak.
    Ezer hold pipacs lett a címe a darabnak. A két fõszereplõ Ajtay Andor és Bajor Gizi volt, bemutatták Budapesten 1933 õszén. Saját elbeszélése szerint az elsõ felvonás kitûnõre sikerült, a második gyengébbre, a harmadik felvonás vontatottan haladt, és a negyedik végén már igen gyéren hullott a taps.

Az Ezer hold pipacs bukását letargikus szünet követte, majd rájött, hogy éppen színészi múltja miatt nem a színdarab maga lesz az õ mûfaja, hanem a regény. (A színészi látásmód ugyanakkor végig meg fog maradni regényeiben, fõleg a realisztikus, sokszor tájbeszédet jelzõ dialógusokban. Ezt õ maga is megírta Ikerpályáimon címû mûvészi önéletírásában.)

Elsõ regénye, az 1937-ben megjelent Anyanyelve magyar (Dante Kiadó, Budapest) tizenhat kiadást ért meg, s megjelent ifjúsági regény formájában is (1925-ben még Benedek Elek közölte). Váratlan sikerét annak köszönhette, hogy valami váratlanul újat hozott az Erdély elvesztésének trianoni fájdalom-irodalmába. Nem sírt, nem jajgatott, nem kiabálta, hogy „mindent vissza!”, ellenben reálisan ábrázolta a magyarok életét Kolozsvárott a román uralom alatt. „Ha kell, elmegyek munkásnõnek... de itt maradok” – mondja a regény hõsnõje a kötet végén. – „Emberek élnek itt is, ott is...” Hovatovább egy kis zsidó lányt azért vernek meg a vasgárdisták, mert magyarul beszél. Rózsa, aki Magyarországot „második hazájának” tekintette, és mindvégig erdélyi maradt. „Kéthazájú embernek hontalanságával hánykolódom Erdély s Magyarország közt.” A regényt lefordították olasz nyelvre Una della minoranza címmel, s mire négy újabb erdélyi tárgyú kötete, a Született Moldovában, a Rézpénz, a Keleti magyarok nyomában és a Levelek Erdélybõl megjelent, ettõl kezdve helye biztosítva volt a magyar irodalomban.

Még 1943–44-ben írta meg az Urak, úrfiak címû regényt, mely a magyar könyvkiadás államosítása elõtt éppen hogy megjelenhetett 1947-ben. A Fõvárosi Kiadó jelentette meg a Mámoros malom címû kisregénnyel együtt, mely a somogyvámosi cigányság életérõl szól a második világháború utáni években. A név címû novella, mely új, lélektani-realista hangját mutatja be, a Mámoros malommal egybekötve jelent meg, és így majdnem teljesen elsikkadt.

Igazi író nem tudja abbahagyni az írást és a társadalombírálatot. Rózsa is ezt tette Ünnepi férfiú és A vádlott címû hallgató „fiókregényeiben”. Mindkettõ halált megvetõ hadüzenet Sztálinnak – egy nõ részérõl. Kodolányi János így jellemezte az írónõt az Ünnepi férfiú Szent László regény megjelenésekor: „Több mint erdélyi, több mint magyar, több mint református, több mint asszony, mint anya és feleség. A teljes ember jelent meg, és ezt a teljes emberséget kell megtartania, fejlesztenie.” A könyvet nem a szórakozni vágyó nagyközönségnek írta. Megértéséhez alapos felkészültség kell. Szent László alakját keresi a múltban, a jelenben s a jövõben, interjúk formájában. Leírja, hogy egy nõt hogyan erõszakolnak meg az oroszok, amirõl az jut eszébe, hogy Szent László lovagi törvényt hozott a 13. században úton járó nõk védelmére. Különféle mûfajok keverednek a kötetben a posztmodernen is túltevõ merészséggel.

Ugyanez játszódott le a Torockói gyász esetében is, mely – annak ellenére, hogy „tizennégy éven felülieknek” ajánlódott a Móra Kiadó által szerkesztett hátsó címlapon – négyszer is elkelt, méghozzá mindegyik esetben harmincezres példányszámban. A felnõttek, akik ebben a mûben még inkább 1956 allegóriáját látták, cinikus mosollyal, vállat rándítva mondogatták: „Elmúltam tizennégy, olvashatom...”

A regény a torockói bányászok híres felkelésérõl szól az 1700-as évek legelején, amikor is a Thoroczkay grófok el akarják venni a bányászoktól a város királyi szabadságlevelét, majd a felkelés leverésére behívják Rabutin francia zsoldos generálist, aki nagy seregével rögvest leveri a felkelõket. A regény „Kriza Katalin naplójába” van ágyazva mint keretbe.

        Ignácz Rózsa síremléke
Ugyanezt az allegorikus ellenállási vonalat követi az Orsika címû, a török hódoltság korában játszódó regény, melyben egy janicsár megtudja, hogy õ magyar, és visszatér népéhez. Ahogy a Kádár-rendszer egyre „puhult”, I.R.-nek is egyre tágabb teret adtak a publikálásra. Már halott volt az 1979-es autóbusz-szerencsétlenség következtében, amikor megjelent a Hazájából kirekesztve címû, Mikes Kelemenrõl szóló igen érdekes írás, melyben az az ifjúságinak éppen nem nevezhetõ „irodalom”, hogy a képzeletbeli nagynéni válaszol Mikes Kelemennek, mint ahogy a Torockói gyászban is az a csöppet sem ifjúsági szinten írott befejezõ rész, melyben Rabutin generális beszámol nagynénjének, az „irodalmi szalont” feltalált Madame de Sévignének a „helybeli vademberek furcsa szokásairól”.

Volt Ignácz Rózsának egy alapvetõ mondása, ami a sírjára is felkerült: „Kit miben elhívott az Úr, abban legyen hû.Õ úgy érezte, hogy a magyar néphez tartozik, bárhol is lakjanak, s bármily állami fennhatóság alatt.

  

 

Felhasznált szakirodalom:

Józsa Miklós: Ignácz Rózsa nagyenyedi gyökerei. Szabadság. 2009. január 24.

Makkai Ádám: Ignácz Rózsa helye a magyar irodalomban. Korunk. 2004. december.


Témához kapcsolódó Erdély-programjaink