Hagyományos mesterségek

E házi állatról szóló szaktanulmányok kiemelik, hogy őshazájuk Délkelet-Ázsiában, Indiában valamint Északkelet-Afrikában volt. Életük és tartásuk a meleg és mocsaras vidékekhez kapcsolódik. Egyes alfajaik a mai napig vadon, a szabad természetben élnek Ázsiában és Afrikában. A fent említett térségekben a rizstermesztés előkészítésében hasznosították őket.

A só fontosságát ősidőktől fogva legendák, szokások és mondák rögzítették. Minél hátrább lépünk az időben, az emberi civilizáció kezdetei felé, a só annál ritkább és értékesebb terméknek bizonyult. Mint csereáru és fizetőeszköz, ma is találkozunk vele egyes primitív Afrikai és Ázsiai népeknél. A Kárpát-medence sóban gazdag lelőhelyei Erdélyben és Máramarosban találhatók, ahol már a római időkben számottevő bányaművelés folyt.

A festőasztalosok szakkifejezés Voith Pál művészettörténésztől származik, mely olyan asztalosmestereket feltételez, akik asztalosmunkát és díszítőfestést egyaránt végeznek. Speciális, kettős mesterségüket nem önálló céhben, hanem többnyire asztaloscéh-szervezetek keretén belül gyakorolták. Templomi famennyezeteket, karzatokat, padokat, szószékeket, világi épületekben mennyezeteket, bútorokat készítettek, és azokat festéssel díszítették.