Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat
Ön a: Home / Morzsák erdélyi útjukhoz / Híres személyiségek / / Egy csíki székely ember nyelve és világképe:

Egy csíki székely ember nyelve és világképe

 
"Mindenkinek megvan mindene, s mégse boldog senki... "
 
Egy csíki székely ember nyelve és világképe
 
 
         Tánczos Vilmos néprajzkutatója a Kárpát-medencének és kiváltképp a csángóknak, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének oktatója. Régi késztetésének tett eleget azzal, hogy Csíkszentkirályon élő édesapja, Tánczos Simon gondolatait, emlékképeit kötetbe rendezte. Hogy bepillantást adjon a székely emberek lelkivilágába, különös tartásukba, büszkeségükbe. Az Elejtett szavak második fejezete, a Csíki parainézisé-ben a főhős, a csíkszentkirályi Tánczos Simon egyes szám első személyben elhangzó megszólalásait fonetikusan jegyezte le a szerző:
 
’’Ezelőtt minden egésszen másképpen vót, met akkor egymásra vótunk utalva, segitteni kellett egymáson, másképpen megélni nem lehetett. Akkor mindenki odafigyelt a másikra, s ha valakinek valamire szüksége vót, sokszor nem kellett még szólani se .... Akkor, ha tettünk egymásétt valamit, azt nem tartottuk úgy fülitől farkáig pontosan számon, akkor nem számolkodott el a munkájával senki sem ... De most má elyen segítségek nincsenek. Most, ha valaki a másiknak két szalmaszálat keresztbe tesz, akkor má nyomba s azonnal kéri érte a fizetést.
        A szülőfőd, az nagy dolog. A haza ott van örökké, ahol az ember születik, s ahol felnő ... Teli van a világ velünk, ahogy az ének mondja, bujdosó, sorsverte székelyekkel. De azétt, ha jól megnézzük, nem es vótak olyan sorsverték azok, akik innen elmentek, egy se halt vóna meg étlen itthon se, inkább a színe s a java ment el a falunak örökké ... Sikerült ejisze az életik odaki es, s adja a Jóisten, hogy sikerüljön es mindenkinek, aki elment. De azétt látom, most es mindegyre haza-hazajárnak, húsvétkor, karácsonykor, de különösen nyáron, Szent Istvánkor örökké csak itthon vannak. Úgy látszik, mégse érzik jól egésszen magikot odaki abba a nagy boldogságba, met másként mit nyisletnének itt annyit, azokkal a fényes autókkal, métt akarnak itthon ünnepelni, métt nincsenek jól ott, ahol vannak? ... Met a szülőfölddel es úgy van eiisze az ember, mind minden egyebvel: csak akkor tanulja meg igazán értékelni, amikor má nincs mit. Azt gondoljuk, hogy ha elpusztittunk s felélünk mindent, amit a Jóisten nekünk adott, hát boldogabbak leszünk. De az embert ma a nagy lux, s a nagy igények teszik boldogtalanná. Mindenkinek megvan mindene, s mégse boldog senki, senki se örvend igazán semminek, met még valami másra vágyik, met ő es valaki mást akar követni, akinek még több van, mint neki. Mindenki harcol, dógozik állandóan, s közbe nem es veszi észre, hogy eltellik az élete, s közbe nem vót soha ideje arra, hogy bár egy pillanatig boldog legyen... Amikor jő a Karácsony, a bótok teli vannak, s mindenki gondolkodik, hogy mit vegyen, mivel lehetne a gyermeket megörvendeztetni. Hát semmivel! Vesznek egy nagy ajándékot, s az eredmény az, hogy a gyermek csak elhúzza a száját, vagy eltelik egy-két nap, s már rá se néz az ajándékra, amit kapott. Nem örvend má egy biciklinek, met ő nem biciklit, hanem ejisze motorbiciklit vagy autót akart.
        Vasárnap reggel még el szoktunk végezni ezt-azt, met azt még megbocsássa a Jóisten es. Amíg a nagymisére harangoztak, addig szabadott egy kicsit kaszálni vagy nem tudom mi, de ezelőtt olyan nem vót, hogy vasárnap az állatot a járomba béfogja, vagy hogy az ekét a földbe beléakassza valaki! Az nagy szégyen lett vóna, s nem es tette meg senki, met akkor még nem vót úgy elistentelenedve a nép, mind most. Ha a nagymisére elsőt kondítottak, akkor vége vót a mezőn mindennek, s amikora gyűlőt húzták, akkor má ment mindenki a templomba. A mise alatt nem dógozott senki, olyan itt nem vót, mind most, hogy áldozatra harangoznak, a pap az oltáron felemeli a szentséget, s én közbe a mezőn végzem a dógomot, ügybe sem veszem a templomot, annyiba sem veszem a Jóistent, mind a macska a vasárnapot! Nem! De most mindegy minden, úgy el van vadulva a világ, nem ismer senki se Istent, se embert
        Azt csak képzeli a mai fiatalság, hogy a párválasztás most másképpen történik, mint rég. Akkor se tudtad, hogy voltaképpen kit veszel el, s nem tudod ma sem. Hallom, hogy sok fiatal má házasság előtt esszeköltözik, élnek együtt évekig, s amikor má a korba jól benne vannak, akkor osztán rájönnek, hogy hát ők tulajdonképpen nem is egymáshoz valók, s akkor élnek külön-külön egyedül tovább. Azt mondják, hogy a házasság egy nagy hordó valami, s a tetejin egy kicsi méz. Ezek az esszekőtözők azt a kicsi mézet lenyalják, s osztán attól a nagy hordó valamitől má megijednek, az má nem kell nekik. Én azt gondolom, hogy ebbe sok gyávaság es van. Met vajon nem arról van-e itt szó, hogy nem meri a sorsát a másikkal életre-halálra esszekötni? Vagy hogy nem meri vállalni a felelősséget azétt, amit csinál? ... A házasság dóga valamennyire örökké lutria. De ha má meglépted a lépést, utána mindenképpen arra kell gondolni, hogy ha a másikkal együtt akarok élni, akkor most má valamin átol es kell nézni, s a másiknak valamit meg es kell bocsátani. Met könnyüd a követ az Oltba belévetni, de osztán onnan vedd ki, ha tudod! A veszekedést, a cirkuszt lehetőleg el kell kerülni, közbe-közbe még tudni kell néha hallgatni es. Egymást mindennap üthetnénk, ha valamit a másiknak el nem engednénk. " .De a lényeg az, hogy egy házastárs a másikot örökké úgy kell segítse, mind ahogy a társát segíti az ember!
 
        Szó esik Istenről, szülőföldről, pénzről, ajándékozásról, szerelemről, házasságról és más fontos dolgokról, a végére marad a nagy, lényegi kérdés: mi a boldogság kulcsa? Amint Tamási Áron Ábelje, úgy az Elejtett szavak Tánczos Simonja is keresi a választ arra, hogy mi végre vagyunk a világban? Tényleg a gazdagság, az anyagi jólét -e a cél, vagy valami más?
 
        Én azt tartom, hogy akinek egy kicsi egészsége van, s aki nem tartozik senkinek, az má gazdag. Met lehet akármije az embernek, de mindenki egy kalánval eszen, s ha fáj valami, az mindenkinek egyformán fáj. S a szegén ember örökké boldogabb, met a gazdagot a vagyon nem hagyja nyugonni. A szomszédba itt egy szegényebb rendű családnak van húsz-huszonöt ár pityókája, azt ősszel kiásták, s mikor hozták haza a szekérrel a zsákokot, az úton kérdezték az emberek: - Na, kiástátok-e? - S olyan boldogan, örömmel felelte a gazda: - Ki, hála Istennek! - Örvendve, hogy a családnak megvan egy esztendőre a pityókája. De amelyiknek három-négy hektárja van, az szitkozódik, az mérgelődik, az nem tud aludni, hogy vajon el tudja-e adni, hogy vajon mennyi pénzt kap, hogy jövőre lesz-e pénze a szántásra, a vegyszerre, a vetőmagra? Idegesitti magát, met a három hektárral sok gond van, ugye .... A nagygazdákat pedig ne irigyelje senki, met a nagygazda es csak egy kalánval eszik, ő es csak egy párnára hajtsa le a fejit, s végül a temetőbe neki es kettőt lépnek erre, s egyet arra. A lényeg, hogy mi van az embernek a lelkibe, hogy van megelégedve a sorsával.
 
Miként azt a szerző, Tánczos Vilmos megfogalmazza, történetei mindenkinek vannak, de saját gondolatai már jóval kevesebbeknek. A mai kor manipulált embere leszokóban van az önálló gondolkodásról, és csak kevesen képesek nézeteiket úgy egységes világképbe rendezni, mint a csíkszentkirályi Tánczos Simon.
 
(Tánczos Vilmos: Elejtett szavak; BOOKART Kiadó, Csíkszereda, 2008) Kovács Attila