Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat

BOD PÉTER

„Én, Bod Péter, Erdélynek abban a részében, amely Moldvára tekint, a szántóföldben, rétekben, erdõkben, vizekben és más természeti javakban bõvelkedõ Felsõcsernáton községben, Kézdiszékben, a székelyek között születtem az 1712-ik évi február hó 22-ik napján. Atyám, Bod Márton, tisztes és iparkodó férfiú volt, aki azokban a szerencsétlen idõkben, amikor Erdély, mivel Rákóczi Ferenc Magyarországon zavaros mozgalmakat támasztott, különféle rázkódtatásokat szenvedett, beiratkozott katonának. Anyám pedig Felsõtorjai Sólyom Euphrosina volt, Sólyom István és Albisi Bod Anna leánya, akit atyám, miután Magyarország királya s a magyarok között megköttetett a béke, az 1711-ik évben õsi telkére visszatérve, leányként vett nõül. Õ Alsócsernátoni Damokos Péter özvegyének udvarházában nevelkedett, akivel rokonságban volt. Ebbõl a házasságból maga Péter volt az elsõszülött."- így kezdi Bod Péter Önéletírás c. munkáját.
  A késõ-barokk évtizedek legnagyobb magyar tudósa az erdélyi Bod Péter (1712–1769) volt, akinek munkásságában a protestánsok 1700 körül kibontakozó egyház- és literatúra-történeti irányzata teljesedett ki. A majdani református lelkész, irodalomtörténész, 1712. február 22-én született Felsõcsernátonon. Iskoláit a nagyenyedi református kollégiumban végezte, ahol mások gyámolításából 1726–28-ban végezhette el alsó osztálybeli tanulmányait. 1729-ben Nagybányára hívták tanítónak, ahol április 25-tõl három évet töltött el. Miután pénzt és ruhát szerzett, hogy tanulását folytathassa, 1732. május 8-án ismét beiratta magát a nagyenyedi tanulók közé; itt a teológiai tudományokban a híres teológus szigeti Gyula István volt vezetõje. 1733-ban Türi Mihály, a kollégium gazdatisztjének fiát tanítatta. 1736-ban a könyvtár gondviselõje, majd 1737-ben a héber nyelv segédtanára lett. Amikor 1739-ben az iskola egyik stipendiumát segélyként elnyerte, melyhez jótevõinek adakozása is hozzájárult, a leydeni egyetemre indult és beiratkozott a teológiai kollégiumba, ahol a keleti nyelveket is tanulta. 1743. július 24-ig, amikor hazájába visszatért és november 29-én Enyedre érkezett.
 
 
 

A Bod család nemesi címere (Haszmann Pál Néprajzi Múzeum, Csernáton)

Szobra a csernátoni Haszmann Pál Néprajzi Múzeumban

Gróf Teleki Józsefné gr. Bethlen Kata azonnal udvari papjának hívta meg, nemsokára pártfogójához Hévizre (ma: Olthévíz) ment és ott 1743. december 29-én elkezdte szolgálatát. 1744. június 15-én a nagybaconi köz-zsinaton papi vizsgálatot tett s 17-én fölszentelték. 1746-tól fogva a hévizi eklézsiának is papja lett. 1749. november 21-én a magyarigeni eklézsia hivta meg papjának, ahova december 5-én köszöntött be, s haláláig, 1769. március 3-ig ott tevékenykedett.
   Szenci Molnár Albert és Pápai Páriz Ferenc példájára Bod Péter elsõsorban a magyar reformátusság, illetve Erdély múltjának, kulturális hagyatékának tanulmányozására, emlékeinek gyûjtésére és feldolgozására szentelte életét. Ebbõl a célból páratlan gyûjtõmunkát végzett: minden keze ügyébe került magyar könyvet áttanulmányozott, kéziratos hagyatékokat vizsgált át, idehaza és külföldön nagyszámban másolt le sírfeliratokat, széles körû levelezést folytatott, bizánci, osztrák, német, cseh, sziléziai, lengyel historikusokat forgatott. Munkássága során látóköre egyre inkább kitágult: Erdélyrõl egész Magyarországra, a református hagyományról a teljes magyar kultúrára szélesedett, világi és nemzeti irányban fejlõdött.
  Elsõsorban tudós volt, de egyetlen szépirodalmi jellegû könyve, Szent Hilarius (1760) tanúsítja, hogy volt érzéke a rokokó világias moralizálása iránt, és nem hiányzott stíluskészsége sem, hogy ezt magyarul megszólaltassa. Fáradhatatlanul írt egész életében: nyomtatásban megjelent, kéziratban maradt, illetve elveszett mûvei, személyes feljegyzései kisebb könyvtárnyira rúgnak. Az alábbiakban csak a fontosabbak kerülnek említésre.
Tudományos munkássága rendkívül sokoldalú: a teológiát, egyházjogot, egyháztörténetet, államismeretet, világi történetet, nyelvtudományt és irodalomtörténetet egyaránt felölelte. Szoros értelemben vett egyházi mûvei közé tartozik A szentírás értelmére vezérlõ magyar leksikon (Kolozsvár 1746), mely a bibliai fogalmak szimbolikus értelmét magyarázta; A szent bibliának históriája (Szeben 1748), mely a bibliai könyvek történetét dolgozta fel; valamint az újtestamentum egyik könyvére írt kommentárja (Szent Judás Lebbeus apostol levelének magyarázatja, Szeben 1749). Jellemzõ, hogy ezek is többnyire filológiai és történeti jellegû munkák, illetve jól használható kézikönyvek, akárcsak jogi mûvei (Synopsis iuris connubialis (A házassági jog rövid foglalata), Szeben 1763; Judiciaria fori ecclesiastici praxis (Gyakorlati egyházi perrendtartás), Szeben 1767), melyekkel a református házassági jogot és az egyházi peres eljárást kodifikálta több mint egy évszázados érvénnyel.  
 
Magyarigeni sírhelye

               Kéziratból ismeretes egy tervezete, amely szerint bibliográfiai bevezetés után Erdély földrajzi, történeti, politikai, egyház- és iskolaügyi leírására készült. Ebbe a tárgykörbe tartozik kéziratban maradt mûvei közül az erdélyi románok története (Brevis Valachorum Transylvaniam incolentium historia (Az Erdélyben lakó románok rövid története), 1764), valamint a székelyekkel foglalkozó Siculia Hunno-Dacica (A hun-dáciai Székelyföld); nagyszabású programját azonban nem tudta megvalósítani.

Bod tudományos munkájának szerves részét alkotta a magyar nyelv mûvelésére, fejlesztésére való törekvés. Korán megkezdte egyes jelesebb írók, tudósok életének megírását: már az 1750-es évek elején elkészült Balsaráti Vitus János, Geleji Katona István és Pápai Páriz Ferenc életrajzával; behatóan tanulmányozta Szenci Molnár hagyatékát, hatalmas anyagot gyûjtött egy róla szóló monografikus munkához.

       E kisebb gyûjtései, kiadványai azonban mind csak elõmunkálatai, illetve melléktermékei nagy irodalomtörténeti vállalkozásának, melynek terveirõl elsõ ízben egy 1753-ban írt levele értesít. E szerint eredetileg Dacia Literata (Dácia tudósai) címmel Erdély 16–18. századi íróinak feldolgozására készült. Czvittinger mintájára lexikont akart kiadni; s mûve abban is hasonlított volna elõdjééhez, hogy a mûveltebb népek literatúra-történetére hivatkozott, és könyvével az Erdély barbárságáról elterjedt vádat óhajtotta megcáfolni. E terve azonban átalakult, minthogy idõközben a magyarországi írókra is kiterjesztette gyûjtését. Így keletkezett a háromkötetes, 282 címszót magában foglaló Literata Panno-Dacica (Magyarország és Erdély író) címû kézirat, mely azután alapjává vált magyar nyelvû írói lexikonának, a több mint 500 hazai literátust ismertetõ Magyar Athenasnak (Szeben 1766). A cím megválasztásában egy hasonló fogalmazású belga írói lexikon címlapja (1628) lebegett Bod szeme elõtt; az "Athenae"-bõl képzett Athenas (=egyetemi város) az egész ország tudós világát akarja jelenteni. "Szándékoztam ezen írásom által ... hazájoknak hasznokra s ékesítésére és Isten dicsõségének terjesztésére élt jó embereknek ... emlékezetet ... megújítani" – írta az elõszóban.

     A Magyar Athenas legfõbb újdonsága az egyházias felfogástól való erõs eltávolodás és a nemzeti szempont elõtérbe kerülése. Sírkövébe vésték szavait, melyet minden embernek a lelkében kell ápolnia: „Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek." (Részlet Bod Péter: Magyar Athenas címû mûvéhez írt ajánlásából)