Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat

BARABÁS MIKLÓS

 
 A magyar biedermeier festészet legkiválóbb mestere, Barabás Miklós a háromszéki Kézdimárkosfalván, református székely családban született 1810. február 10-én. Úgy tartják róla, hogy õ volt az elsõ magyar festõmûvész, aki mûvészetébõl meg tudott élni.
A nagyenyedi kollégiumban kezdett arcképfestéssel foglalkozni, majd Nagyszebenben tanult festészetet. Elsajátította a litográfia (kõnyomat) fortélyait, e technikával készült képei egész élete során keresettek maradtak. Kolozsváron egy Gentiluomo nevû éppen ott tanító olasz festõ lett a mestere, akitõl megtanulta az olajfestés alapjait is, mert mindaddig jobbára krétával rajzolt, vagy vízfestékkel dolgozott.
A 1829-ben Bécsbe utazott, hogy festészetet tanuljon a Képzõmûvészeti Akadémián, alaposan kiképezte magát rajzolásban és festésben, de néhány hónap múlva visszatért Kolozsvárra, ahol hosszabb idõt töltött, mint ismert portréfestõ.
 A románul kiválóan beszélõ Barabás, Kisselev tábornok pártfogása révén, 1831-ben Bukarestbe költözött, ahol keresett arcképfestõ lett, bejáratos volt a bojárok köreibe. Két év múlva már módjában állt itáliai tanulmányútra indulni, Velencében a híres skót tájképfestõtõl, William Leighton Leitch-tõl elleste a vízfestés technikáját, s természetábrázolását is újfajta szemlélet kezdte jellemezni. Már a velencei képtárakban volt megtalálható, ahol egész nap vázlatokat készített, gyors akvarellekben regisztrálta magának a nagy elõdök kompozíciós elveit, színharmóniáit, formavilágát. Idõvel Bolognába, majd Firenzébe, Rómába ment, eljutott a napfényes Nápolyba is, és tapasztalatokkal gazdagon, feltöltekezve érkezett haza 1835-ben.
Elsõ sikerét 1835-ben Pesten aratta, amikor bemutatta Veronese Európa elrablása címû festményérõl Velencében készített másolatát. Ettõl kezdve õ lett az egyik legkeresettebb magyar arcképfestõ. Élete hátralevõ részében kisebb megszakításokkal Pesten élt, s munkásságával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a város az ország mûvészeti központja lett.

Liszt Ferenc portréja
 
Vásárra menõ oláh család

Galambposta

Számos finom hangulatú, igazi biedermeier zsánerképet és tájképet festett. Zsánerképei közül a legismertebbek, és legnépszerûbbek a Menyasszony megérkezése, a Vándorcigányok címû képei. Bámulatos volt vizuális memóriája. Mondják egyszer harminchét év távlatából készítette el valaki portréját, emlékezetbõl, és a mellé illesztett, közben elõkerült, fotográfia tanúsága szerint közel hibátlanul.

A legmaradandóbbat az arcképfestés terén alkotta, tökéletes technikájához kiváló kapcsolatteremtõ képesség járult. Mivel mindenkiben meglátta és érzékeltette a vonzó tulajdonságokat, felkapott mûvésszé vált, olyannyira, hogy Magyarországon elõször õ tudott megélni képeinek bevételébõl. Szinte minden kiemelkedõ kortársát megfestette, jelentõs Liszt Ferencet és Bittó Istvánnét ábrázoló munkája, de gróf Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról, Wesselényi Miklósról, Vörösmarty Mihályról, Arany Jánosról és Petõfi Sándorról is készített portrét. Igen szorgosan dolgozott, mûvei között volt olajfestmény, rajz, akvarell, életkép, tájkép, megfestette a Lánchíd alapkõ-letételét, illusztrált irodalmi lapokat, évkönyveket, sõt elvállalt boltcégért is. Az utókor jórészt az õ munkái alapján ismeri az 1848-49-es szabadságharc szereplõit, Görgeytõl Kiss Ernõig, Batthyánytól Leiningenig, Szalay Lászlótól Bemig, Klapkától Táncsicsig sorakoznak aprólékosan megfestett portréi. A politikától azonban távol tartotta magát, az ötvenes években Ferenc Józsefet is megfestette. Önéletrajzában így írt: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S mihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem."

Barabást sokat bírálták, amiért hosszú pályája során nem fejlõdött, semmit nem változott. A reprezentatív portréfestés híve volt, és ebben a mûfajban tökéleteset alkotott, csoportképei, életképei ugyanakkor kissé merevek és kompozíciói is mutatnak hiányosságokat.
Élete nehéz idõszaka volt a Bach-korszak, amely után 1859-ben lehetõvé vált a Képzõmûvészeti Társulat megalakítása. A társulat kezdeményezõje és 1862-tõl haláláig az elnöke volt. 1867-ben Pest városának képviselõjévé választották. Önéletrajza kiváló pályarajz és kordokumentum. Barabás hosszú mûvészi pályája során, a mûvészet elméleti kérdéseivel is behatóan foglalkozott, s ebbéli tevékenységének elismeréséül választotta levelezõ tagjává a Magyar Tudományos Akadémia. Hosszú idõn keresztül festett fiatalos buzgalommal, míg 1898. február 12-én a halál ki nem vette kezébõl az ecsetet. Legkiemelkedõbb alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria õrzi.
Síremléke a budapesti Kerepesi temerõben