Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat

BÁNSÁG

Bánság földrajzi és történelmi terület a Kárpát-medence délkeleti részén. A Bánság három államhoz tartozik: a nagyobbik része a Kelet-Bánság, amely Románia területéhez tartozik, a kisebbik részét kitevõ Nyugat-Bánság a szerbiai Vajdaság területén helyezkedik el, illetve egy csekély része Magyarországon található, Csongrád megye déli részén.

A Bánság (németül, románul, szerbhorvátul: Banat) természetes földrajzi határai délen a Duna, nyugaton a Tisza, északon a Maros, keleten pedig a Ruszka-havas, valamint a Temes és a Cserna folyók völgye a Déli-Kárpátok lábainál. Az 1876-1918 közötti Torontál, Temes és Krassó-Szörény vármegyék területe. A honfoglalás kora óta magyarlakta terület, a középkorban síksági részét Temesköznek nevezték. Ebben az idõben viszonylag sûrûn lakott táj, bár oszmán-török beütések már a 14. sz. végétõl fenyegették déli vidékeit. Temesvár eleste (1552) után fokozatosan elnéptelenedett és a vár visszafoglalásáig (1717) teljesen elvadult az egykor gazdag és termékeny mezõgazdasági terület. A török kiûzetése után a bécsi kormány nem ismerte el a régi birtokosok jogi igényeit, hanem a háborúk tetemes költségeire hivatkozva az egész vidéket kincstári tulajdonnak nyilvánította. Nem kebelezte be a magyar királyságba, hanem 11 vidékre osztva Temesi Bánság néven katonailag Bécsbõl kormányozta (Temeswarer Provinz, Banatus Temesvariensis). Az elsõ évtizedekben - csekély kivétellel - csak német katolikus telepesek költözhettek be a Bánságba. Mercy tábornok, az elsõ katonai parancsnok, nagyszabású mocsár-lecsapolási és folyamszabályozási munkákat indított meg. Elõször rokkant és kiszolgált katonákat telepítettek le, majd 1724-tõl toborzott német telepesekkel folytatta a betelepítést.
A temesvári Losonczy-tér és a szerb ortodox székesegyház
   A Bánság német lakossága szinte az egész német nyelvterületrõl gyûlt össze. Egy idõben kényszertelepítés is folyt. Ausztriából kitoloncolt bûnözõket és nem kívánatos társadalmi elemeket költöztettek be a területre. A második nagy telepeshullám az 1763. évi Mária Terézia-féle benépesítési törvénnyel kapcsolatos. II. József alatt is történt jelentõs német bevándorlás, sõt 1799, 1802, 1808 és 1812-ben is érkeztek kevés számban németek. 1720-1740 között a németekkel együtt kisszámú olasz, spanyol és francia telepes is bevándorolt, akik hamarosan elnémetesedtek.
     Szerbek kevesen a török hódoltság alatt is laktak a vidéken, 1740 után pedig a Maros és Szeged vidékérõl a Dél-Bánságba húzódtak le, illetõleg 1751-ben a tiszai határõrvidék feloszlatása miatt telepedtek le Kikinda környékén. 1737-ben kaptak engedélyt a bevándorlásra a törökök elõl Olténiából menekült katolikus bolgárok.    
    A románok már a 15. sz-ban is éltek a Temesközzel határos keleti hegyvidéken, a 18. sz. folyamán telepítés és önkéntes vándorlás következtében a Bánságban mindenütt falvakat alapítottak. A 18. sz. végétõl Torontál és Temes vármegyék déli részén szlovák, a 19. második felében Krassó-Szörényben cseh falvak is keletkeztek. Különös színfolt a Karas-folyó felsõ völgyében a szerb-bolgár határról származó délszláv népcsoport, a krasovánok. Ezek valószínûleg az 1740-es években vándoroltak mai lakóhelyükre. A sokféle telepítési akció következményeképpen a Bánság a történeti Magyarország legtarkább nemzetiségû tájává lett, a magyarok azonban csak a legutolsók között települhettek le e vidékre. Bár a török kivonulása után spontán több ezer magyar költözött be a kialakuló városokba (Temesvár, Becskerek, Versec stb.), helyzetük csak akkor változott, amikor 1778-ban Pancsova, Fehértemplom és Karánsebes központtal szervezett német, szerb, illetõleg román határõrvidékek kivételével a Bánság közigazgatásilag visszakerült Magyarországhoz.
    A magyarok idetelepítését, a nemzetiségektõl eltérõen, csak kis részben a kincstár, nagyobbrészt földesurak szervezték. A földesúri telepítések jelentõs hányada szerzõdéses dohánykertész község volt. Közülük számos csak néhány évig állott fenn, lakosságuk szétszéledt, máshova települt. 1781-ben Békés vármegyei reformátusok költöztek Ittebére, 1782-ben felsõ-magyarországi katolikusok Csókára, 1783-ban a Heves vármegyei Erdõtelekrõl jött telepesek Párdányban szálltak meg, de a Béga gyakori áradásai miatt Ótelekre és más községekbe költöztek át. A 18. sz. végén jött létre tiszántúli és sárközi református magyarokból Végvár (Rittberg).

Alföldi magyarok, elsõsorban Szeged vidéki, Csongrád és Csanád vármegyei dohánykertészek alapították Szaján (1804), Magyarszentmárton (1806), Majláthfalva (1819), Gátalja (1823), Udvarszállás (1835), Magyarszentmihály, Ürményháza (1840 k.) és más községeket. 1817 után nem magyar telepes már csak szórványosan került a Bánságba. 1867 után folyamatossá vált a magyar telepítés - közben 1873-ban a határõrvidéket is megszüntették - és a Bánság a korabeli Magyarország telepítési akcióinak csaknem kizárólagos színterévé vált.

 
 
 
 Herkules-szobor Herkulesfürdõn

1920-ban a trianoni békeszerzõdés a Bánság északi és keleti részét Romániának, a nyugati és déli részét Jugoszláviának [Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak] ítélte, csupán kis északi csücske maradt Magyarország területe. A jugoszláviai németeket a második világháború után kitelepítették.

A terület tehát etnikailag nagyon színes, a többségét románok és szerbek alkotják, de kisebb számban élnek itt magyarok, németek, romák, szlovákok, ukránok, horvátok, csehek, bolgárok is.

A Bánságból igen sok kiválóság származik, híres szülöttjei közül megemlíthetjük:
Bartók Bélát (1881–1945), aki Nagyszentmiklóson született világhírû zeneszerzõ, zongoramûvész, zenetudós, a magyar népzenetudomány világhírû mestere; Klapka Györgyöt (1820–1892), aki Temesváron született, az 1848–49-es szabadságharc honvéd tábornoka; Kós Károlyt (1883–1977), aki ugyancsak temesvári születésû építész, író, politikus, könyvkiadó, grafikus, az Erdélyi Szépmíves Céh megalapítója. Nagyszentmiklóson született 1834-ben Heim Péter (1834–1904) mérnök, a magyar posta- és telefonhálózat kiépítõje, akinek fiáról, Heim Pálról (1875–1929) van elnevezve a budapesti gyermekkórház. Gróf Klebelsberg Kunó (1875–1932) is Bánság szülöttje, a 20. század legjelentõsebb magyar kultúrpolitikusa Magyarpécskáról származik.
Téry Ödön 1856. július 4-én született Óbében, s 1917. szeptember 11-én hunyt el Pesten. Orvos volt s a szegények orvosának is nevezték. A hazai turistamozgalom egyik alapítója és vezetõje. A Magyar Turista Egyesület megalapítója, elnöke, a Turisták Lapjának szerkesztõje. 1898-ban õ hozta létre Dobogó-kõ elsõ menedékházát. Ott van emlékmûve. A Magas-Tátrában a Tar-pataki-völgyben, Õ építette a Téry-menedékházat, mely a mai napig mûködik. Több Tátra-csúcsot megjárt. 
   Bánság ugyanakkor telítve van rejtett kincsekkel. Fõbb városai, turisztikai látványosságai kihagyhatatlanok:
 
A temesvári Szent György katólikus székesegyház (Dóm) és a Szentháromság-szobor
Temesvár - a Bánság központja. Belvárosa kiemelt turisztikai látványosság a kiránduloknak. A Szent György római katolikus székesegyház 1736 és 1773 között épült barokk stílusban. Mellette található a Szentháromság szobor. Szabadság téren található a régi városháza, a piarista gimnázium és a Hunyadi-várkastély. A Hunyadi-várkastélyt Károly Róbert építtette 1318-ban, késõbb Hunyadi János átalakíttatta, majd az 1849–es ostrom alatt leomlott. 1851-ben újáépítették. Nagy kiterjedésû múzeumának 22 termében 50 000 tárgyat õriznek, a természettudományi részének 23 termében pedig 16 000 darabos madár- és 21 000 példányos lepkegyûjtemény található.

Nagyszentmiklós - Temesvártól kb. 65 kilométeres távolságra lévõ kisvárosban, a magyar – román határ közvetlen közelében, a magyar történelem két neves személyisége született, Révai Miklós és Bartók Béla. Révai Miklós, nyelvész, polihisztor 1750 február 24-én született, emlékére a helyi római – katolikus templomba 2007 áprális 2 –án, halálának 200 éves évfordulóján fehér marványtáblát álìtottak. Bartók Béla A kis Temes megyei településen született a neves zeneszerzõ, zongoramûvész, népzenekutató, számos közép – europai nép népzenéjének nagy gyûjtõje. 1970 –tõl kétnyelvû szülõvárosában emléktábla található a Brediceanu (Cerbului) utca 3 szám alatt lévõ ház homlokzatán, amely helyén álott hajdanán a szülõi ház.

Buziásfürdõ - A kisváros Temesvártól 30 kilométeres távolságra a Szilasi dombok lejtöjén található. Hìres gyógyvizére elsõ ìzben Lindenmayer B., a közalapìtványi uradalom orvosa hivta fel az uradalmi igazgatóság figyelmét 1809 –ben. Felügyelete alatt 1811 –ben és 1816 –ban komoly kutatások folytak, eredményként 5 forrást tártak fell. A településen lévõ parkban állott egy félkör alakú dìszpad, melyen gyakran megpihent Deák Ferenc, a nemzet bölcse Buziási tartozkodása alatt. A padot valamikor az 1980 –as években illetéktelen kezek széttörték. Jelenleg a fõút melett található a Református Központ melynek udvarán állìtották fell 2001 május 26 –án Treffort Ágoston bronzmelszobrát, valamint szintén itt 2002 –ben a Deák pihenõpad mását. Jelenleg a település legismertebb forrása a Phönix – forrás.

Herkulesfürdõ - Az egykoron virágzó fürdõélettel büszkélkedõ település az Osztrák – Magyar Monarhia egyik leghíresebb és legszebb fürdõhelye volt. A fürdõhely kifejlõdéséhez hozzájárult a térség kitûnõ ionizált levegõje, amely megfelel 3000 méteres magasságnak. Herkulesfürdõ Európa legrégibb ismert fürdõje, hiszen vizének gyógyerejét már a rómaiak is ismerték és használták. A rómaiak, Trajánusz császár idejében, 105 – 107 között, fürdõket létesítettek itt "Ad aquis Herculi sacerdos” (Herkules szent vizeihez) vagy "Thermae Hercului ad Mehadium” (Herkules mehádiai hévizei) néven. A fürdõhely fénykorát 1852 után élte, ekkor épült fel a mai napig látható, számos épülete, mint a gyógycsarnok, Rezsõ és a Ferenc József udvar, a kupolás Szapáry fürdõ és számos magán villa. A Monarhia elõkelõségei, köztük Ferenc József császár és felesége Sisi gyakran és szivesen tartózkodott Herkulesfürdõn. A XIX. század második felében tovább nõ a fürdõ hírneve, hiszen számos diplomata találkozó helye lesz. A Vaskapu – csatorna felavatásakor Herkulesfürdõn találkozott Ausztria – Magyarország, Románia és Szerbia uralkodója. A térség éghajlata enyhe, az évi középhõmérséklet + 14° C, mivel a környezõ magas hegyek felfogják az erõs szeleket. Herkulesfürdõ fõ épülete a Domogléd lábánál található, gyógycsarnok és Kasinó, amelyek elõtt található a Gizella park, mely közeppén tornyosul egy hatalmas idetelepített mamutfenyõ. A gyógycsarnokot zárt folyosó köti össze a Rudolf és a Ferenc József udvarral. A zárt folyósót azért építették, hogy hideg esetén az elõkelõ császári vendégek ne menjenek ki a szabad levegõre. A két hatalmas palotával szemben található az Erzsébet villa, ahol számtalanszor megszált Erzsébet császárné. A Cserna jobb partján található a francia reneszánsz stílusba épült kupolás Szapáry fürdõ (a törött ablakokon be lehet kukucskálni és el lehet képzelni a monarhiabeli idõket idézõ báltermek hangulatát). A kétemeletes épületekkel övezet fõtéren emelkedik az 1847 –ben állított szürke márványból faragott kút, amelyket ágyúfémbõl öntöt Herkules vas szobra díszít.
 A Széchenyi-út a Kazán-szorosban
Orsova és a Kazán-szoros - Arómaiak idején a Dierna nevû erõd volt itt. Honfoglaláskori leletek igazolják, hogy Árpád népe egybõl megszállta e vidéket is a Dunáig. Árpádkori temetõt is feltártak. A népvándorlás korában összedõlt római erõd közelében az Árpádkorban épült újabb vár, melyet már Nagy Lajos király idejében újjá kellett építeni. A várat Mohács után foglalta el a török, s 1688-ban került vissza. Ekkor új erõdök épültek, egyik a szigeten. Még a 18. században is véres harcok folytak Orsova és az erõdsziget, Adah Kaleh birtoklásáért. Sziget-vár törökül.
1737-ben a törökök felégették Orsovát. Adah Kaleh csak 1790-ben került végleg vissza. A sziget a 19. században vámszabad, török lakosságú, török birtok volt, a Monarchia fennhatósága alatt.
Orosvából sétahajók indulnak a Kazán-szorosba, ahol mindig vasregényes táj köszönt ránk. A Duna-meder sziklás, nehezen hajózható volt. A déli oldalon vezetett a római út, Traianus útja, az északi oldalon a Széchenyi út. A 19. század elején Széchenyi és Vásárhelyi a hajózhatóság idejét a sziklák robbantásaival és csatornák mélyítésével, ill. a part mentén sziklába vágott út építésével növelték. Elérték, hogy a korábbi 150 nap helyett évente 290 nap lett hajózható a Duna itteni szakasza. Alacsony vízállásnál a hajók rakományait szekerekre rakták és a part mentén létesített úton fuvarozták át, s rakták vissza a hajókra. A szerbek és a románok a 70-es évek elejére megépítették Vaskapu duzzasztógátját és vízi erõmûvét Orsova és Szörényvár között, amely jelentõsen megemelte a Duna ezen szakaszán a vízszintet. Egész települések és szigetek kerültek víz alá, többek között a régi Orosva és Adah Keleh szigete is, ugyanakkor a Traianus út és a Széchenyi út nagy része is. A mai Orosva tulajdonképpen az 1970-es években nyerte el mai formáját. Adah Kaleh sziget török lakossága részben Törökországba, részben Dobrudzsába költözött.  
Zarándokhelyei is messze földön híresek:
 Mária-Csiklova - Sarlós Boldogasszony bánsági búcsújáró helye, a Bánságnak Máriaradna után a legjelentõsebb búcsújáró központja.
 Tornya - Szûz Mária egykori jelenésének kegyhelye.
 Máriaradna - A Maros mente, a Bánság és a szegedi nagytáj legnagyobb Szûz Mária kegyhelye. Kegyképét 1668-ban vásárolta Vrichnonassa György nyolcvanéves vallásos bosnyák ember egy olasz képkereskedõtõl, melyet késõbb a radnai templomnak ajándékozta. Nagy tisztelete fõleg 1695. szeptember 8-tól származik, ugyanis a törökök II. Musztafa szultán uralkodása alatt rohammal bevették Lippa városát, és a radnai kolostor, s felgyújtották a kegyképolnát, amely porig égett, csak egyetlenegy tárgy maradt sértetlen a lángok között: a szent Szüzet ábrázoló oltárkép. 1895-ben a csodás esemény évfordulóját nagy fénnyel ünnepelték meg Radnán.
 
 A máriaradnai kolostor temploma