Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat
Ön a: Home / Morzsák erdélyi útjukhoz / Tájegységek, települések, műemlékek / / AZ ÁKOSI REFORMÁTUS TEMPLOM:

AZ ÁKOSI REFORMÁTUS TEMPLOM


  
    Az egykori Szilágy vármegye Tasnád járásához  tartozó Ákos település ma Szatmár megyében található, a Kraszna folyó síkságán. Az Ákos nemzetség családi alapítású monostoraként épült, s magán viseli a 12. század közepe érett és szigorú román kori mûvészetének nagyvonalúan kialakított vonásait. Alaprajzában, felépítésében és sok részletében rokonságot mutat a Beszterce közelében, meredek dombok közt épült harinai templommal.
 
    Ákos, ma már református, temploma a középkori Magyarország családi alapítású monostorainak legkorábbi példái közé tartozik, eredetileg a Szent Benedek-rendhez tartozott. A nagyméretû templom két tornyát már messzirõl észreveszi a községbe érkezõ. 
 
A megtelepedõ nemzetségek egyike, az Ákos nemzetség (a név jelentése fehér sólyom), itt alakította ki birtokközpontját és alapított monostort a 12. század második felében. Az alapítás elsõsorban közös temetkezõ helyet nyújtott a széttagolódó nemzetség számára, lehetõséget az elhunyt õsök emlékének ápolására és az élõk lelki igényeinek kielégítésére. A még ma is monumentális méretûnek számító templom, kiválóan alkalmas volt az alapító családtag fényes karrierjének, társadalmi helyzetének és befolyásának kifejezésére.
 
 
     A monostor létérõl sajnos csak közvetett adatok állnak rendelkezésre, összefügg az 1241-es tatárjárás után IV. Béla király rendeletével, aki kénytelen megengedni a központi hatalom róvására a kõbõl való építkezést, sõt segíti is ezt. Így, a fõurak egyre inkább részt vesznek az építkezésben, kõvárakat és családi monostorokat építtetnek. Így épült meg az ákosi templom is. A helység elsõ említése Ákosmonostorként tûnik fel. A falu nevébõl a XV. században elmarad a „monostor” jelzõ, amibõl arra következtethetünk, hogy megélénkül a katonai tevékenység és a vidék valóságos hadszíntérré válik, amely súlyosan érinti a lakosságot is, a szerzetesek pedig elmenekülnek.
Az Ákos nemzetség több ágra szakad, de a gazdagabb családok kihaltával a leszármazottak elszegényednek, Ákoson az utolsó leszármazottak a 16. században halnak ki. A monostor a patrónus család széttagolódásával és elszegényedésével egyidõben, de legkésõbb a 15. század második felében már valószínûleg feloszlott, és a templom átvette a plébánia szerepét.
 A 16. század közepén, a környék többi egyházközségével együtt Ákos is reformátussá válik, elsõ prédikátorát 1597-bõl ismerjük.
A török-tatár dúlás a templomot is megviselte, 1642-ben leégett, ettõl kezdve, a hagyomány szerint, az új tetõ elkészültéig, 1732-ig, az istentiszteleteket a torony alatt tartották. 1747-ben villám csap a toronyba, melyet újabb helyreállítás követ. Az 1834-es földrengés is komoly károkat okozott, a hibákat maradéktalanul csak a századforduló mûemléki helyreállítása javította ki. A Schulek Frigyes által vezetett, két szakaszban (1896-ban és 1902-ben) lezajlott restaurálás során a külsõ homlokzatot tudatosan, a román kor építkezési sajátosságaihoz való visszatérés jegyében vakolatlanul hagyták.
 
 
Alkarzat a szentély fölött

A déli oszlopsor és a karzat

A mai templom csaknem egészében az elsõ, 12. századi fázisában épült, román stílusjegyeivel pompázik.

A román stílusjegyek közé tartozik, hogy háromhajós, két homlokzati tornyos, félköríves fõapszissal kelet felé záródó, téglából emelt, mennyezetes bazilika. Nyugati karzataikat az északi mellékhajó falához simuló, szabad falépcsõn lehetett megközelíteni. A félköríves árkádok fölött ugyancsak félköríves ál-oldalkarzat lazítja fel a magas falakat. A templom mellékszentélyei kívülrõl egyenesen végzõdnek. Külsején az ikerablakokkal áttört, kéttornyú nyugati homlokzat uralkodik. Nem kevésbé monumentálisak a keskeny, félköríves résablaksorokkal egyszerûen tagolt bazilikális oldalnézetek. Az ákosi templom szélességi és magassági arányai egyensúlyban vannak.

A keleti oldal boltozott mellékszentélyei fölötti szint a fõszentély felé nyitott oratóriumként szolgálhatott, megépítésük egy esetleges keleti toronypár tervére utal. A templom díszítése rendkívül egyszerû, a tornyok felsõ szintjein lizénákkal és ívsorral elkertelt mezõk tagolják a homlokzatokat, innen nyílnak az alsó szintek résablakai és a két felsõ szint félköríves ikerablakai. Ez utóbbiak osztói egyszerû kockafejezetes oszlopok. A szentély kõlábazatos homlokzatát két lizéna kereteli, és egy egyszerû ívsor zárja. Középen egy körablak, mellette két oldalt egy-egy félköríves nyílik.
     A hajók falai simák, csak a gádorfalakat zárja egy ívsoros párkány. Félköríves ablakok nyílnak a déli mellékhajóban és a gádorfalakon. Három bejárata volt a templomnak, ezek közül ma a déli és nyugati mûködik, az északit – valószínûleg még a középkor folyamán – elfalazták. Csak a déli és az északi bejáratnak õrzõdött meg a kõkerete, mindkettõ félköríves, rendkívül egyszerû. A díszesebb déli bejárat félköríves – ma díszítetlen – kõtimpanonnal rendelkezik, béllete hármasan tagolt, középen egy hengertaggal. A templomhoz az északkeleti sarkon egy kisméretû, félköríves záródású kápolna csatlakozott, elbontására valószínûleg még a reformáció elõtt sor került.
 
A templom délkelet felölrõl
A berendezésbõl figyelmet érdemelnek a 18. században készült, festett növényi mintákkal díszített fa ülõpadok, a 20. század elején készült, nemrég felújított orgona és a két harang: az egyiket 1742-ben, a másikat 1924-ben öntötték.

A templom különlegessége, hogy kívül nincs levakolva és egy hatalmas vörös tömbként uralkodik a Kraszna menti síkságon. Eredetileg a templomot négy tornyúra tervezték, a keleti toronypár alapjai most is látszanak a szentély két oldalán. 1953-ban a templomot mûemlékké nyílvánították.

 

 

 

Irodalom:

 

Bogyay Tamás: „Az ákosi református templom”, Magyar Építõmûvészet, 43 (1944), 67–70.

Entz Géza: Erdély építészete a 11-13. században (Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1994.

Kiss Imola – Tóth Géza-Ivor: Ákos. Református templom, Kolozsvár, 1996. Erdélyi Mûemlékek 18.