Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat

A RUSZINOK

A ruszinoknak többféle elnevezésük is van: ruténok, kárpát-ukránok, rusznyákok, kisoroszok. Eredetüket tekintve ruszin nyelvû keleti szláv nép a mai Kelet- és Közép-Európában, ugyanakkor a Kárpátok hegyláncaihoz kötõdnek, hisz az egykori Ruszinföld vagy Ruszinkó (ruszinul Ruszinscsina vagy Karpatszka Rusz), Közép-Európában, az Északkeleti-Kárpátok hegyláncának északi és déli lejtõin terül el. Lengyelország, Szlovákia, Ukrajna és Románia határai között fekszik a ruszinlakta terület. A ruszinok nagyobb része Kárpátalján él, ami akár tekinthetõ a ruszinok anyaországának is, jelenleg is 900.000-an élnek ott.  

Az anyaföldön kívül Magyarországon (Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben), Romániában (Máramaroson), Szlovákiában (Eperjesi és Kassai kerületekben), Horvátországban (Szerémségben) és Szerbiában (Vajdaságban) is vannak „ruszin szigetek", azaz ruszin szórványlakta területek. Ezenkívül még a ruszin kisebbségek Európa több országában, Kanadában, Ausztráliában és Egyesült Államokban is találhatók.
  
A „ruszin” szó régi hagyományokra tekint vissza: egyfelõl a „rusz” országrészeket jelentette, másfelõl a Lengyel Királyságban és a Litván Nagyhercegségben alkalmazott írott nyelvet.

A világ ruszinjainak címere

Már 19. századi Habsburg Birodalomban is használták a „rutén” kifejezést – jóllehet következetlenül, rendszertelenül – az ukránok megjelölésére. Korszerûbb alkalmazásában a Kárpátok-hegységeiben és hegyoldalain élõ keleti-szláv népeket jelöli a szó.

A „ruszin” szó nem cserélhetõ fel az „ukrán” szóval, a ruszin nyelv nem ukrán nyelvjárás, hanem ugyanolyan önálló szláv nyelv, mint például az ukrán vagy a többi.

A ruszin törzseket a földrajzi elhelyezkedés szerint etnográfiailag két fõ csoportba sorolhatjuk. Az Alföld közelében, a síkföldön és a Kárpátok alacsony nyúlványain vannak a völgy-, illetve síklakók (dolisnyánok), míg a Kárpátok gerince közelében, a hegyvidéken, a hegylakók (verhovinaiak, amelyek a lemkók, bojkók és a huculok).

 
A ruszinok legkisebb, mégis talán legérdekesebb népelemét alkotó huculok az Erdõs-kárpátok északkeleti csücskében, a Tisza forrásvidékén, illetve a ma már Romániához tartozó máramarosi Havasmezõn, Visóorosziban és Oroszkõn élnek. Az egykori Halicsi Fejedelemség késõbb Galíciának és Bukovinának nevezett területeirõl vándoroltak be a XVI-XIX. századok idõszakában, számuk ma mintegy harmincezerre tehetõ. Az elsõ, Rahón (Rahiv) megtelepedett huculok alapvetõen pásztornépként váltak ismertté, de leszármazottaik már az állattenyésztés mellett erdõmunkásként és folyami tutajosokként is hírnevet tudtak maguknak szerezni. A huculokat a történelmi emlékezet lovasnépként tartotta számon, olyannyira, hogy a legendák szerint még a templomaikba és az esküvõikre is lovon jártak.
 Eredetileg ortodox (görögkeleti) vallásúak voltak, ám a ruszinok döntõ többségéhez hasonlóan a XVII-XVIII. században áttértek a görög katolikus (unitus) hitre.
 Népviseletük egyik jellegzetessége volt, hogy a férfiak vastag darócból készült fekete vagy piros nadrágot viseltek, amihez fekete, szerdáknak nevezett ködmönt, vagy kozsuhnak hívott, gazdagon hímzett báránybõrbekecst vettek fel. A férfiruha igazi díszét a nagyon széles és tüszõnek nevezett bõrszíjak jelentették, amelyekre késeket és tõröket akasztottak. A nõk ruházatát gazdagon kihímzett, bokáig érõ ing, valamint elõl-hátul bokáig érõ díszes kötény jellemezte. A férfiak és a nõk egyaránt bocskort viseltek. Régi hucul szokás szerint a karácsonyt a legbõségesebb lakomával kell megszentelni, ezért a módosabbak ilyenkor tizenkét féle ételt készítettek el. Hétköznapokon fõ táplálékuk a kukoricalisztbõl tejjel és juhtúróval kikevert, itt kulcsának nevezett puliszka volt.
         A ruszinok az évszázadok folyamán mindig is a rusz népnévvel jelölték magukat, de saját nemzeti tudatuk csak a 19. század második felében alakult ki. Alekszander Duhnovics eperjesi ruszin görög katolikus lelkész megírta a ruszin himnuszt, és arra buzdította a Kárpátok vidékén élõ görög katolikus ruszinokat, hogy legyenek önálló nép. Ez a ruszin nemzeti ébredés a történelmi Magyarországon történt, a felvidéki szláv lakosság szlovák nemzetté formálódásával és a Habsburg uralom alatt álló Galícia kisorosz és kozák lakosságának ukrán néppé válásával egyidõben. Tehát a mai ruszinok, a mai oroszok és a mai ukránok nemzeti öntudata nem azonos, mert a hajdani keleti szláv Ruszból más-más területen és úton alakultak ki. A ruszin népnek soha nem volt vezetõi rétege, hanem többségük alacsony osztályba tartozó jobbágy, zsellér és pásztor volt. Emiatt nehéz volt összefogni az egész kárpáti ruszin népet. A 19-20. század közötti orosz és ukrán nacionalisták a ruszinokra is igyekeztek kiterjesztették a befolyásukat. Teljes mértékben azonban máig sem sikerült beolvasztani õket. A görög katolikus vallás hagyományait és sajátos népi kultúrájukat sokan erõsen õrizték, és így mindmáig sikeresen megmaradt a ruszin nemzeti öntudat is. 
 
Alekszander Duhnovics: 
                                  „Ruszin voltam, vagyok, leszek,

                                  Én ruszinnak születtem.”

                         

RUTÉN (RUSZIN) HIMNUSZ

  

Kárpátalji ruszin népem

Elég volt az álomból,

Fölötted az ébredésre

Hívó harang most kondul.

Szabadon, békében

Éljen ruszin népem,

Ott lakozzék az igazság

És távol a háború.

Kék egünket ne búsítsa

Kérve kérjük, a ború,

Egész világ hadd hallja,

Hogy ez a nép óhaja:

Magasságos Úristen

Szent kegyelmed segítsen,

Adj ránk jobb jövõt itten.

 
 
 
 
 
Alekszander Duhnovics szobra Munkácson
Ha a magyar történelmet vizsgáljuk, a ruszinok szerves részét képezik. Már 1703-1711-ban nyilvánvalóvá válik a ruszinok elkötelezettsége Rákóczi és a magyarság iránt, mikor csatlakoznak II. Rákoczi Ferenc magyar fejedelem, Munkács urának sikertelen szabadságharcához a Habsburg uralom ellen. Ezt a hûséget Rákóczi azzal ismeri el, hogy a ruszinokat „Gens fidelissima” -nak, azaz „legkedvesebb népem”-nek nevezi, amire a ruszin nép a maga bátorságával, vezére iránti szeretével rá is szolgált.

Majd az 1848-49-es szabadságharcban is magyarral együtt harcoltak a Habsburg birodalom ellen. Míg azonban II. Rákóczi Ferenc seregében fõleg a parasztok ontották vérüket, 1848-49-ben a ruszin értelmiség sietett Kossuth zászlaja alá. Az ungvári papnövendékek hittestvérük. Vasvári Pál példáján felbuzdulva, honvédnek álltak be, és a magyar szabadságért harcoltak.

Magyarországon a szocialista Kádár-korszakban a ruszinokat a magyarországi szlovákságba sorolták, emiatt nem volt saját szervezetük, iskolájuk és így nem alakulhatott ki sem a ruszin értelmiség réteg, sem a ruszin kultúra. Szerencsére a komlóskai születésû ruszin költõ, Hattinger-Klebaskó Gábor "aki szlovákosítás ellenére ruszinnak vallotta magát" saját erõfeszítésével buzdította a ruszinságot. Sok ruszin irodalmat írt, majd társa, Csépányiné Kiss Judit is követte õt. Majd rendszerváltás után, 1991-ben a magyar kormányzat is elismerte a hazai ruszin kisebbséget. Megalakultak a ruszin kisebbségi önkormányzatok, szervezetek. Azóta biztosított a ruszin nyelvû irodalom, kultúra mûvelése, Komlóskán létrejött a Komlóskai Ruszin Nemzetiségi Általános Mûvelõdési Központ, egy nemzetiségi óvoda és iskola is.

 
A máriapócsi kegytemplom
A ruszinok többsége még mindig megõrizte és ragaszkodik a görög katolikus vallás hagyományait. Máriapócs 300 éva a történelmi Magyarország egyik leghíresebb búcsújáró helye. A kegyhelyet kisebb-nagyobb csoportokban az egész év folyamán látogatják, nagy búcsúja azonban háromszor szokott lenni: Szent Illés napján (július 20.), Nagyboldogasszony napján (augusztus 15.) és Kisboldogasszony napján (szeptember 8.).
A magyar görög katolikusok 1987-ben a kisasszonynapi búcsúkor Máriapócson ünnepelték a Hajdúdorogi Egyházmegye fennállásának 75. évfordulóját.
A jelenlegi díszes barokk templom elõdje egy egyszerû kis fatemplomocska volt. A Pócsra zarándokló hívek egyre nagyobb száma szükségessé tette a ki fatemplom helyén egy nagyobb templom építését.

Az építést Bizánczy Gennadius György a bazilita szerzetesek fõ elõjárója kezdte meg saját megtakarított pénzébõl. Utána Oslavszky Mihály Mánuel püspök folytatta a templom építését és elkezdte a mai kolostor építését is. A munkálatokat 1756-ban sikerült befejezni, a két torony azonban csak 1856-ban készülhetett el. A templom berendezése azonban még igen hosszú ideig tartott. Az igen díszes képállvány 1885 - 88 között épült, amelynek képei 1896-ban újakra lettek cserélve.

A templom mûvészi képekkel való kifestését két festõmûvész Boksy József és Petrasovszky Emmánuel végezte. A templom teljes külsõ-belsõ felújítása után a megáldásra és a kegykép áthelyezésére 1946. szeptember 8-án, az elsõ könnyezés 250. évfordulóján került sor negyedmilliónyi zarándok jelenlétében. Két év múlva XII. Pius pápa a máriapócsi kegytemplomnak a bazilica minor címet adományozta.

 

 

RUSZIN ÉS MAGYAR            

 

Krisztus egyedül vándorolt a nagy országúton és egy ruszinnal találkozott.

- Te ruszin - mondotta az Úr -, gyere el holnap hozzám dolgozni. Aranyat kapsz a munkádért. Ha szorgalmas leszel, megalapozod a szerencsédet.

A szegény ruszin örömest fogadta az ajánlatot, mert egy garas nem sok, annyi sem volt a tarsolyában.

- Kora reggel légy a falu végén, ott foglak várni - tette hozzá az Úr, és tovább vándorolt.

Ment, mendegélt és nemsokára egy magyarral találkozott. Köszöntek egymásnak, illendõen.

Így szólt Krisztus:

- Te magyar, eljönnél-e hozzám holnap reggel dolgozni? Jól megfizetek érte. Nem bánod meg, ha korán ott leszel a falu végén, várni foglak.

A magyar örömmel ráállott, mert bizony neki sem volt pénze.

- Milyen munkát kapok? - kíváncsiskodott a magyar.

- Majd megtudod reggel - felelte az Úr, és szép lassan továbbment.

Leszállt az éj. Nem jött álom a ruszin szemére. Félt, hogy elalszik és nem ér oda elég korán.

Elõvette lyukas bocskorát és foltozni kezdte, a feleségének pedig megparancsolta, hogy fõzzön puliszkát, mert munkába kell mennie.

Reggelig foltozgatta bocskorát. Hajnalodni kezdett, amikor elkészült vele.

A magyar hazament, lefeküdt és jóízûen aludt. Kora reggel felébredt, kiugrott ágyából, kenyeret és szalonnát dugott a tarisznyájába, tarisznyáját a botjára akasztotta, botját a vállára vette, s már indult is a falu vége felé.

Krisztus ott állott az útszéli keresztfa alatt. A magyar hozzáment, köszönt és így szólt:

- Uram, itt vagyok. Mondd meg, hogy mi munka vár rám és mi lesz a sorsom?

- Gyere velem! - felelte az Úr.

Kézen fogta a magyart, odavezette az Alföld széléhez és azt mondta:

- Ezt a vég nélküli, kövér búzatermõ földet neked adom. Munkáld meg jól és bõvelkedni fogsz húsban, halban és kenyérben.

Nemsokára a falu végére ért a ruszin is. Õt is a keresztfa alatt várta az Úr.

Köszönt a ruszin, s kérte hogy az Úr adja ki munkáját és ossza ki szerencséjét.

- Elkéstél, szegény ruszin. A jó szerencsét elvitte a magyar.

- Mi dolog ez? - méltatlankodott a ruszin. - Egész éjjel nem aludtam, csakhogy idejében

itt legyek.

- Ügyesebb volt a magyar, mint te. Megelõzött. Elvitte a kövér búzatermõföldet, de itt

vannak a hegyek, azokat neked adom.

És elvezette a hegyek közé, ahol silány a föld és gyenge a termés.

Mikor eljött a tél, a magyar is, a ruszin is elégedetlenkedni kezdett.

A magyar fázott, nem volt fája. A ruszin éhezett, elfogyott a kevés kenyere.

Felcihelõdtek és elmentek az Úristenhez, hogy segítsen rajtuk.

Az Úristen meghallgatta panaszaikat, s imigyen határozott:

- Egymás mellé tettelek titeket, hogy együtt éljetek és segítsetek egymáson.

Jegyezzétek meg jól és híven kövessétek parancsomat! Te, magyar, kenyeret adsz a ruszinnak, hogy legyen mit ennie, te meg, ruszin, fát adsz a magyarnak, hogy ne fázzon. Menjetek haza és sohase szegjétek meg parancsomat.