Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat
Ön a: Home / Morzsák erdélyi útjukhoz / Történelem / / A Kenyérmezei csata:

A Kenyérmezei csata

A Kenyérmezei csata az Alkenyér (Zsibód) melletti Kenyérmezőn történt ütközet 1479. október 13-án a magyar sereg és a törökök portyázó serege között, akiket havasalföldiek is támogattak. A helyszín Királyföld nyugati oldalán, Hunyad vármegye határánál van, mely a Maros déli partján helyezkedik el. A helyet pontosan fel lehet mérni, mert az ütközet helyszínén az erdélyi vajda kápolnát épített, s ennek maradványai egészen a 20. századig megmaradtak. A csata az addigi legjelentősebb győzelem volt a Magyarországot támadó portyázó törökök felett, akik vereségük után már nem próbálkoztak az 1479. évihez hasonló betöréssel.
 
 

Kenyérmezei diadal helye. Székely Árpád rajza.
 
 
Előzmények
 
Mátyás király 1458-as trónrakerülésétől kezdve néhány évig a törökök ellen hadakozott. 1463-ban elfoglalta az észak-boszniai területeket Jajca várával együtt. Mind a törökök, mind a magyarok kerülték a nyílt összecsapást, ehelyett egymástól igyekeztek várakat elfoglalni a két ország határán. Mátyás hadai sokszor behatoltak Szerbia és Bosznia földjére, s 1463-ban 15 ezer keresztény foglyot szabadítottak ki, két évvel később pedig Bosznia még török kézen levő részeit is elfoglalták. Hadi tetteivel a király pszichológiai nyomást akart a törökre kifejteni és a védelemre rendezkedett be. Karbantartotta a déli végvári vonalat és tovább erősítette, hogy minél ellenállóbb legyen a nagy támadásoknak.
Mátyásnak más tervei voltak. Ő a német és cseh trónt kívánta megszerezni, hogy ezáltal erős államszövetséget hozzon majd létre, amely megkezdheti a török kiűzését. Mialatt nyugaton háborúzott, a déli védvonalon rendszeresek voltak a portyázások még békeidőben is. A török csapatok a nagy rablótámadások alkalmával elérték olykor 12-15 ezer főt is. Ezekben a hadakban azonban legfeljebb elvétve voltak janicsárok, vagy szpáhik, akik a törökök ütőerejét képezték. Rendszerint portyázásokra kiválóan alkalmas akindzsikből tevődtek össze az ilyen martalóc egységek. Ezek a könnyűlovasok a „megtorló alakulat” szerepét játszották, a vidéki területeket égették fel, foglyokat és zsákmányt ejtettek, s részben ők szerezték be helyből az élelmet és más ellátmányt a nagyobb hadjáratokkor a fősereg számára.
1474-ben a törökök újabb rabló kirándulásokat tettek az országban, s egészen Váradig törtek előre. 1475-ben a Krími Tatár Kánság török hűbéressé vált. Az ezt követő években az akindzsik támadásai már Oroszországot is érintették.
1479 tavaszán Szerbiában, Szendrő alatt török sereg gyülekezett, amely Erdély ellen készült. Mátyás valószínűleg tudott a török tervről – ezt Antonio Bonfini is leírja –, s július 11-én a gragnicai rendeletben mozgósításra adott parancsot Báthory Istvánnak, az erdélyi vajdának. A parancs kiterjedt a délvidéki kapitányságra is, aminek élén Kinizsi Pál temesi ispán állt.
1475-ben a háború kitörésekor a moldvai fejedelmet Stefan cel Mare -t a török, havasalföldi és tatár hadak megtámadták, de a fejedelem magyar és lengyel segítséggel Vaslui mellett megverte az ellenséget. Valószínűleg Moldva és Havasalföld ügyén robbant ki az újabb magyar-oszmán konfliktus is, mert a magyarok hadjáratokat indítottak a két román fejedelemség területére. Ráadásul Stefan cel Mare 1475-ben urának Mátyást ismerte el a török helyett. 1476-ban Iaşi közelében, a războieni csatában legyőzték a moldvai vajdát, de mihelyst II. Mehmed visszavonult, István csatlakozott az erdélyi vajda havasalföldi hadjáratához.
A törökök végül csak októberben törtek be Dél-Erdélybe, Ali Kodzsa bég vezetésével. A tél már nem volt messze, ezért a törökök nem sokáig harcolhattak volna a havasok vidékén. A Szendrőről Havaselvére vonuló török sereghez csatlakozásra kényszerítették IV. Basarab vajdát is, aki azonban csak 1000-2000 fegyveressel állt Ali mellé.
A szászok Erdélyben sokáig attól tartottak, hogy a törökök a Barcaságra fognak rátörni, de Erdélyben és Moldvában már készen álltak a hadak és várták Ali támadását.

A török és a magyar sereg

Egyes forrásokban a törökök hadát körülbelül 60 ezer főre becsülik. A lengyel Jan Dlugosz százezer fősnek írja le Ali seregét krónikájában, addig Mátyás király leveleiben is csak 43-45 ezer törökről és havasalföldiről esik szó.
Akkoriban általában a szultáni had létszáma egy-egy nagyobb hadjáratkor 50 ezer fő lehetett, míg a birodalom teljes ereje hetvenezret tehetett ki. Az Erdélybe betörő seregben zömmel irreguláris egységek, főleg akindzsik, valamint ruméliai szpáhik voltak, aránylag kisebb számú gyalogságuk is aszabokból tevődött össze. Olyan nagy számban nem állhattak, mint ahogy az általános felfogás tartja. Ráadásul egy részük nem is igazi török, hanem balkáni szláv volt. A korabeli török krónikák 15, vagy legfeljebb 20 ezer főre teszik Ali seregének számát, s ezt inkább elfogadják a mai magyar történészek is, mivel nem nyílt háborúról, hanem rablóakcióról van szó. A janicsárok jelenléte is teljes mértékben kizárható, de ha voltak is, legfeljebb csak néhányan az aszabok közé beosztva, ugyanis a kevéssé kiképzett katonáknak nagyobb volt a harci kedvük és biztonság érzetük, ha elit katona állt mögöttük.
Több történész azonban valószínűnek tartja, hogy hozhattak magukkal ágyúkat is a törökök, ezek azonban alacsonyabb teljesítményű és kis méretű ágyúk lehettek, amelyeket szekereken szállítottak.
A magyar haderőhöz Vuk Branković (a Mátyás király által uralt szerbiai területek vajdája) vezetésével nagyszámú szerb gyalogsági és lovassági erő csatlakozott, ezekből 900 könnyűlovas közvetlenül Jaksics Demeter és testvére vezérlete alatt állt. A legendás Jaksics a király egyik kedvelt vitéze, aki szilajságáról és könyörtelenségéről is hírhedt volt.
Mellettük a források szerint tízezer román is volt, a valóságban azonban csupán ezren lehettek. Ezek közt valószínűleg voltak havasalföldiek, de java részük biztos, hogy erdélyi román volt. Vezérük III. Basarab Havasalföld elűzött uralkodója, akit számos híve is követett Erdélybe. IV. Basarabnak ellenfele lévén, a jelenlegi fejedelem részben az okból csatlakozott a törökhöz, hogy ellenségével leszámolhasson. Rajtuk kívül harcoltak a seregben székelyek és szászok is (ezek kizárólag gyalogosok voltak), s a csatában részt vett az erdélyi püspök. Bár feltételezik néhányan – de bizonyítást nem nyert –, hogy voltak lengyelek, moldvaiak, oroszok, litvánok, valamint németek és csehek is. Nem kizárható az sem, hogy rendelkeztek tüzérséggel ők is.
A sereg fővezérei Báthory István erdélyi vajda, Kinizsi Pál temesi ispán és Vuk Branković voltak. A teljes had úgy 12-15 ezer fő lehetett, de nem kizárható a húszezer fő létszám. De harmincezer főre, annál nagyobb nem, vagyis a törökök alig lehettek többen, vagy pedig ugyanannyi magyarral álltak szemben. Még az sem kizárható, hogy az oszmánok mindössze hatezren lehettek, ami azt jelentené, hogy a magyarok voltak jelentős túlerőben és nem pedig Ali bég serege.
Az oszmánok esetleges számbeli hátránya nem jelentette azt, hogy a csatában könnyen legyőzhetőek lennének. Harciasságuk és félelmetes hírnevük pótolta ezen hiányt. Az Oszmán Birodalom katonái a keresztény Európában rettegett harcosok voltak, ezért lehetett Kinizsi és Báthory lényeges túlerőben, a csata végkimenetele nem okvetlenül az ő javukra dőlt volna el.
 
A csata
 
A törökök október 9-én hatoltak be az országba a Lator folyó forrásvidékénél, s a kelneki vár felé vezető úton haladtak, hogy betörhessenek a Királyföldre. A szerte rajzó portyázóik Gyulafehérvárig és azon túlra is eljutottak, rengeteg foglyot ejtettek és több települést (falvakat, mezővárosokat) égettek fel. Báthory nem ment azonnal a támadók ellen, azt akarta, hogy a törökök a portyázásban kifáradjanak és majd azután állt szándékában megsemmisíteni őket. Mivel nagy zsákmányuk és sok foglyuk volt, ezért mozgásuk idővel lelassult, így nem térhettek egykönnyen vissza Havasalföldre. Ami pedig még lényegesebb az az, hogy ez a tényező Ali béget ütközetre kellett, hogy kényszerítse.
 
 

Az ütközet menete

Október 13-án a Kenyérmezőn táboroztak le a törökök. Itt akarták bevárni a vajda seregét, hogy utána megverhessék. Egész biztos, hogy nem nyílt csatába akartak bocsátkozni, hanem rajtaütést kivitelezni, ugyanis a képzettebb erdélyi gyalogos és lovascsapatokkal szemben nyílt csatában biztos, hogy hamar alulmaradtak volna. Bonfini krónikájában az áll, hogy Báthory elölről akarta megtámadni Ali béget, addig Kinizsi hátba kapta volna. Valójában a keresztény sereg három oszlopban állt fel a kenyérmezői erdőben. A jobbszárnyat foglalta el Kinizsi, a bal szárnyon Branković helyezkedett el, mellette Jaksith és Branković vezette a szerb könnyűlovasságot, mellette rendezkedtek el a szászok, míg középen sorakozott fel Báthory csapata.
Bonfini az ütközetet úgy írja le, hogy mialatt Báthory megtámadta a törököket, azok a hátába kerültek, de aztán megérkezett Kinizsi serege és támadásával sikerült Ali béget leverni.
A török források szerint Kinizsi kezdettől fogva részt vett a csatában és az Ali vezette hadtestekkel bocsátkozott harcba, addig Báthory Isza béggel volt elfoglalva, míg Basarab Oglu Malkocs lovasaival került szembe.
A csata délután egy órakor kezdődött, s először a törökök tanúsítottak fölényt. Bonfini úgy írja le az eseményeket, hogy a magyarok az elején pánikba estek, mert Báthory lova megbotlott és ezt rossz előjelnek vélték. A harcban a vajda tényleg felbukott a lovával, a török krónikák szerint Isza bég emberei döntötték fel, amely pánikot okozott a magyarokban. Egy Nagy Antal nevű közvitéz kimentette végül a vajdát. Kinizsi Pál állítólag két kardot ragadt a kezébe és azzal harcolt a csatában. A törökök a jobbszárnyon is visszaszorították Kinizsit, de – ugyancsak a török források szerint – Ali megrémült, amikor meglátta, hogy Kinizsi nehézpáncélosai rohamra sorakoztak fel, amit a könnyűlovas akindzsik nem álltak volna meg. A törökök eddigre már kimerülőben voltak, s állítólag Kinizsi mindkét kezében kardot tartva vívott közelharcot az ellenséggel, akiket ennek látványa megfélemlítet. A rohamra lendült páncélosokkal szemben a rémült Ali eleinte kapkodva felvette a harcot, majd hirtelen elvonult a csatatérről, magára hagyva embereit. Ezt kihasználva Kinizsinek sikerült oldalba támadnia a Báthoryt szorongató törököket. A harc még órákig tartott, mert a török sereg többi része keményen tartotta állásait, de amikor Isza bég halálosan megsebesült, el kellett hagynia a csatateret. Erre a vezér nélkül maradt török centrum is megfutamodott, s vele együtt az akindzsik is. A magyarok üldözőbe vették őket és javarészüket módszeresen lekaszabolták.

A veszteségek

Bonfini krónikájában a törökök veszteségét harmincezer főben nevezi meg. Mivel a török sereg létszáma feltehetőleg nem volt akkora, ezért ez a szám jóval kisebb lehet, azonban a portyázó had nagy részét tette ki. Ha viszont az erdélyi hadjáratra indult oszmán sereg hatezer emberből állt, akkor feltehetően néhányan élhették túl mindössze a csatát, s a portyázókat Kinizsi és Báthory teljesen kiirtotta. Elesett Oglu Malkocson és Isza bégen kívül még két bég és egy oglu is. Odaveszett ugyanakkor a havasalföldi vajda embereinek a fele. A magyarok veszteségét nyolcezerre teszik, ezt azonban ma inkább 3000 főben állapítják meg a történészek.
A csatatéren tetemes zsákmány maradt és a foglyok mind megszabadultak rabláncaiktól, akik ezután a tábor kifosztásában szintén részt vettek.

Felhasznált irodalom

- Csorba Csaba – Estók János – Salamon Konrád: Magyarország Képes Története, Magyar Könyvklub, Budapest 1998. 
- Lengyel Dénes: Régi magyar mondák, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1972. 
- Magyar Kódex II. Lovagkor és reneszánsz, főszerk.: Szentpéteri József, Kossuth Kiadó 1999.
- Markó László: A Magyar Állam Főméltóságai Szent Istvántól napjainkig életrajzi lexikon, Magyar Könyvklub, Budapest 2000.
- Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Csaták kislexikona, Maecenas kiadó, Budapest 2000.
 
 
 
MÁTYÁS KIRÁLY VEZÉREI LEGYŐZIK A TÖRÖKÖT

Bonfini krónikája nyomán

        Amikor Mátyás király meghallotta, hogy Szendrő körül török se­reg gyülekezik, mindjárt követet küldött a Délvidék kapitányá­hoz, Kinizsi Pálhoz, és az erdélyi vajdához, Báthori Istvánhoz, és mind a két vezérnek erősen meghagyta, hogy a török ellen felké­szüljön.
A vezérek sem késlekedtek, a határokat megerősítették, aztán kémeket küldtek mindenfelé, hogy a török szándékát megismer­jék. A kémek csakhamar azt jelentik a vezéreknek, hogy Ali bég megindult hatvanezer törökkel Erdély ellen.
Báthori vajda bátor lélekkel felfegyverkezett, és megindította seregét a török ellen. Eközben sűrűn küldözte a futárokat jó társához, Kinizsihez. Arra kérte Kinizsit, hogy míg ö elölről támad, Kinizsi hátulról kerülje meg az ellenséget.
Amikor a törökök Erdély határához érkeznek, és ellenállásra nem találnak, zsákmányolni kezdenek, rabolnak, gyújtogatnak, falvakat dúlnak fel, mezővárosokat borítanak lángba, és bátran nyomulnak előre a Maros folyó síkságán. A törökök elárasztották az egész vidéket, óriási zsákmányt sze­reztek, és azzal el akartak vonulni. Báthori vajda most hátulról követi őket, hogy alkalmas helyen rajtuk üssön.
Amikor a törökök kenyérmező falujához érkeztek, amely nem messze fekszik Gyulafehérvár városától, a falu közelében megáll­tak, és bevárták a vajda seregét. Egyikük sem akarta a harcot elkerülni: amint megvirradt, mind a két sereg leszállott a síkságra.
Amikor a magyar sereg felsorakozott, Báthori István így szólt a vitézekhez:
 
- Vitézlő társaim a törökök veszedelmes és céltalan háborút viselnek, amikor a tehetetlen császárért és a zsákmányért küzde­nek. Bezzeg mi a legszentebb hadat vívjuk, mert a hazáért, gyer­mekünkért és asszonyunkért harcolunk. Ezért ma úgy harcolja­tok, hogy vagy utolsó szálig levágjátok az ellenséget, vagy be­csülettel és dicsőséggel haljatok meg! Báthori István mindenütt veletek lesz csata sűrűjében fog harcolni, ő ma vagy győz, vagy  az égiek vendége lesz!
 
        Ezután a vajda felállította a sereg két szárnyát, ő maga vértes lovasaival a közepén helyezkedett el. Erős hátvédet hagyott, és mind a két szárny elé két-két lovascsapatot rendelt.
Ezután a két sereg előretör, és nagy hevességgel összecsap. A folyóparton szászok állanak, ezek nem bírják a török támadást feltartóztatni. Nagy veszedelembe kerültek a balszárnyon harcoló székelyek is. Így aztán Báthori mind a két szárnyat visszavonta: a székelyek behúzódtak a vértesek sorai közé. Ekkor a vajda megindította a négyszögbe állított lovasságot.
Ő maga az első sorban állt, megsarkantyúzta lovát, de a ló az első lépésnél elbukott vele. Ezt a vitézek rossz előjel­nek tartották, és arra kérték a vajdát, vonuljon vissza a közeli Szászbányára, de ő így szólt:
 
- Ne féljetek az előjelek­től, kövessetek bátran, baj­társaim! A ló a sebektől borzad, de seb nélkül nincsen  háború. Higgyétek el, ez a ló még ma győztesen hoz vissza!
 
Ezekkel a szavakkal ráront a törökre. A csüggedőket fel­bátorítja, és olyan heves tá­madást intéz a török ellen, hogy az első csapatokat azonnal legázolja.
Amikor Ali bég ezt meglátja, mindjárt egyesiti a négy török csapatot és azok élén maga száll szembe a vajdá­val. Ezen az ütközetben vitéz vitéz ellen, vezér vezér ellen harcol.
Már hat seb borítja a vaj­dát, lova is megsebesült, a holttestek egészen körülve­szik. Hull a török, de helyé­be ezer özönlik azonnal. Már egészen reménytele­nül küzdöttek a túlerővel szemben, a török a vissza­vonulás útját is elzárta, ami­kor a hegytetőn megjelent Kinizsi Pál négyszögbe ál­lított vérteseivel. Amikor Kinizsi megpillantja a csatateret, int a trombitásoknak, és nagy trombitaharsogással ráront a törökre. Hátulról támadja meg az ellenséget, és már az el­ső rohammal elsöpri a török hadsort.
Kinizsi Pál két kardot vesz a kezébe, és mint az üvöltő oroszlán, mindenütt vérben gázol. Amerre rohan, mindent letipor, hatal­mas fegyverétől úgy hull az ember, mint a fűszál. Most azt harsogja, hogy az utolsóig vágni kell az ellenséget. Úgy dörög a szava, hogy meg a hátrálok is meghallják. Amikor pedig látja, hogy övé a győzelem, kétszeres bátorsággal harcol, utat vág az ellenség seregén át, és így kiáltoz:
 
    - Hej, Báthori, hol vagy, Báthori? Hol vagy, tisztaság tükre, hit bástyája, rendíthetetlen becsületesség mintaképe? Bárhol vagy, felelj, ha élsz-e még, Báthori! Én vagyok itt, Pál, érted és a haza üdvéért halni kész!
    - Itt vagyok, Pál, itt vagyok, és még élek. De sok seb borít engem, s már fenyeget a halál, ezért te légy a haza oltalmazója!
 
Kinizsi ezt a nagy öldöklés közben is meghallotta, és így felelt:
   
    - Ha még élsz, bíznod kell, mert megszabadítlak!
 
Ekkor Kinizsi legázolja a vajda csapatát szorongató törököt is. Most már látja a török, hogy minden oldalról körülkerítették. Ekkor a török katonák futásnak eredtek: a környező hegyek közé menekültek. A magyarok pedig elfoglalták a török tábort, és gazdag zsákmányt szereztek. Ezután üldözőbe vették a törököket, és mindenütt felkutatták őket a síkon folyt a legnagyobb mészárlás, de a hegyekben sem kisebb az öldöklés. A törökök úttalan utakon menekülnek, de hiába, mert a környéket jól ismerő parasztok mindenütt megtalálják őket.
Maga Ali bég hirtelen ruhát cserélt, magyarul kezdett beszélni és egy pásztor vezetésével a hegyek közé menekült. Az éjszakát egy kis kunyhóban töltötte. Virradatkor lóra szállt, és így szólt a pásztorhoz, akinél az éjszakát töltötte:
 
    - Eredj a vajdához, és jelentsd neki, hogy Ali bég volt a vendéged.
 
Azzal megsarkantyúzta lovát, és elvágtatott. A magyarok az összes foglyokat megszabadították. Ujjongott, kiáltozott a sokaság, sokan a felszabadítók kezét-lábát csókolták. Amikor az ellenséget az utolsó szálig levágták, a trombiták gyülekezőt fújtak, és mindnyájan egybesereglettek a csatatéren. Minthogy már rájuk sötétedett, nem térhettek vissza a táborba, ezért a győzelmi lakomát a csatamezőn rendezték.
Az ellenség elfoglal táborában ételt-italt bőven találtak asztalt a holttestekre terítettek, mert ezek szerte a mezőn olyan sűrűn fe­küdtek, hogy bármerre fordultál a mezőn, mindenütt holttestbe botolhattál. A katonák odatelepedtek a lakomához. Testük fel­üdült a bőséges ételtől, lelkük pedig felvidult az örömtől és a bor­tól. Dúsan lakmároztak a szabadított rabok is, akik mindjárt elkezdték fosztogatni az ellenséges tábort.
Lakomázás közben vitézi dalokat énekeltek, és ott mindjárt megverselték a főemberek és a vezérek vitézségét. Majd amikor a bor fölhevítette őket, vitézi táncba fogtak. Fegyveresen járták a katonatáncot. Az ütemesen felhangzó bizta­tás mindent betöltött. Azután az általános örömben, amikor min­den katona különböző taglejtésekkel nevettette társait, egyszer csak Kinizsit is táncba hívták.
Kinizsi hirtelen a kör közepébe ugrott, és keze segítsége nélkül, pusztán a fogával derekánál felragadott a földről egy megölt hóri­horgas törököt, majd ütemesen körbetáncolt. Ez a nagy erejű fér­fiúhoz illő tánc inkább csodálkozást, mint nevetést váltott ki a né­zőkből.
Nagy örömükben az egész éjszakát álmatlanul töltötték. Másnap a két vezér ujjongó sereggel tért vissza Gyulafehérvár­ra.
Sokan hátramaradtak, hogy társaik holttestét összeszedjék, és közös sírba eltemessék. A magyarok közül mintegy nyolcezren estek el, a törökök harmincezer katonát veszítettek.
A király még nagyon aggódott Erdély miatt, amikor a győzelem hírmondója megjelent, és jelentette, hogy a törököket mind egy szálig levágták.

Témához kapcsolódó Erdély-programjaink