Főoldal  |   Ars poetica  |   Rólunk  |   Idegenvezetők  |   Webtérkép  | Kapcsolat

A HARINAI TEMPLOM

Beszterce közelében (16 km-re délnyugatra), meredek dombok közt épült a harinai családi alapítású bencés monostortemplom, ma evangélikus templom. Harina temploma a középkori Magyarország családi alapítású monostorainak legkorábbi példái közé tartozik.

Harina (románul Herina, németül Münzdorf, szász nyelvjárásban Minzdref) kisközség az egykori Beszterce-Naszód vármegye besenyõi járásában. Magyar és román nevének eredete tisztázatlan. Német neve a szerzetes” jelentésû Mönch szóból eredt. Írott történeti névalakjai: Herina (1246), Herena (1282), Harena (1341), Harynna (1503),Müntzdorf (1806).

Harina 1246–ban az erdélyi püspök legkorábbi birtokaival (Gyalu, Zilah, Tasnád) együtt tûnik fel, s mintegy másfél századon keresztül fõpapi tulajdonban van, felmerülhet a püspöki alapításlehetõsége. Az azonban nem valószínû, hogy a püspök birtokán szerzeteseket tartott volna, így elképzelhetõ, hogy a kolostortemplom a szerzetesek pusztulás avagy szétszéledése után került püspöki tulajdonba. Az épület világosan magán viseli a családi monostorok minden jellegzetességét. Kurt Klein feltételezése szerint Harina a Kacsics nembeli Simon bán hatalmas széplaki uradalmához tartozhatott, amelyet II. András – Gertrúd királyné meggyilkolásában való részvétele miatt – Simontól 1228–ban elvett, és a Tomaj nembeli Dénes tárnokmesternek adományozott. 
   A határleírás szerint nem lehetetlen, hogy Harina csakugyan a kérdéses területhez tartozott, de a faluról vagy a monostorról az oklevélben nem esik szó. Harina 1395–ben királyi birtok, amelyet Zsigmond a püspöktõl Kecskés váráért kapott cserébe.
 
A király 1402–ben Harinát tartozékaival Somkereki Antalnak és Jánosnak, majd 1411–ben Farkas Tamásnak adományozta. A Farkas család évszázadokon keresztül Harina földesura maradt. Minthogy a család a Kacsics nemzetségbõl származott, elképzelhetõ, hogy a nemzetség régi birtoklása szerepet játszott Zsigmond adományában.
 Mai ismereteink tehát támogatják annak valószínûségét, hogy a harinai monostort valóban Simon bán alapította, s a hûtlenség bûnében elmarasztalt Kacsics nemzetségbeli fõúr harinai birtokát szerezte meg 1228 és 1246 között az erdélyi püspök, akitõl majdnem két évszázad múltán ismét az alapító nemzetségbõl származó Farkas családra szállott új adományként. Ez esetben a harinai monostor a 13. század elején épülhetett, s régiességét a mûvészeti központoktól való távolsága magyarázza.
 
 
A templom délnyugatról
Szent Péter tiszteletére szentelt temploma tiszta román kori stíluselemeket hordoz magán. Eredetileg bencés apátság lehetett, a tatárjárás után a település plébániatemploma volt. Építõanyaga legnagyobbrészt tégla, de a torony sisakja eredetileg kõbõl faragták.
Háromhajós, két homlokzati tornyos, félköríves fõapszissal kelet felé záródó, téglából emelt, mennyezetes bazilika. A hajót deszkamennyezet fedi, melyet 1748-ban megújítottak. Nyugati karzatát az északi mellékhajó falához simuló, szabad falépcsõn lehetett megközelíteni. Boltíves szentélye félköríves, 6 lépcsõvel magasított padlóval.
 
 
A fõhajó a nyugati karzat felé
 
A templom nyugati kapuja
Ikerablak a templom nyugati
kapuja fölött

 A mellékszentélyek apszisa kívülrõl a fal szintjével egyenesen, belülrõl félkörívesen záródnak (bizánci jellegû megoldás). Oldalhajóit elválasztó árkádjai körívesek, ablakai is. A pilléreken nyugvó és szokatlanul magasra nyúló oldalfalai az oldalhajók fedélzete fölé nyúlnak és köríves ablakai révén világítják meg a fõhajót. A hajókat elválasztó, árkádokat alátámasztó három pár pillér páronként más és más, az elsõ pár nyolcszögletes, a második hengeres, a szentély felöli négyzetes alapú. Belül a tornyok földszintje a mellékhajókhoz csatlakozik. A fõszentély emelt, alatta altemplomszerû kripta húzódik. A hajók lapos mennyezetûek, és szokatlanul magasak. A szentély északi falán szentségtartófülke maradványa látható.  Szentségfülkéje már gótikus kori. 1270-bõl származó keresztelõmedencéjének dombormûve egy lovat ábrázol és indákkal díszített. Ezt most a Bruckenthal Múzeum õrzi. A XVI. századi párkánytöredékek csak fényképen maradtak fenn; ezek már reneszánsz hatást mutatnak.  Nyugati homlokzatán, a mellékhajók folytatásaként, két ikerablakos torony emelkedik. A tornyokat eredetileg kõsisakos csúcs zárta le. A déli tornyot újjáépítették, mert a XIX. században leomlott, részben a homlokzatot is magával rántva. 1890-re készült el, de az eredeti mûvészi kõfaragványokat már nem újították fel.

A templom délkeletrõl
 
Külsején az ikerablakokkal áttört, kéttornyú nyugati homlokzat uralkodik. Nem kevésbé monumentálisak a keskeny, félköríves résablaksorokkal egyszerûen tagolt bazilikális oldalnézetek.
 
A templom mellett állott egykor a kolostorépület. A két világháború között látható volt még pincéje és annak falában a pálcamûves gótikus ajtókeret másodlagos elhelyezésben. Légifotók alapján az utóbbi idõkben sikerült megtalálni a kolostor helyét a templomtól É-ra. A dunántúli bencés építõmûhely templomaival hozzák rokonságba, többek között az esztergomi Szent István-templommal, a lébényivel és az ákosival, ami korának meghatározását is megerõsíti. 

Forrás:

Entz Géza: Erdély építészete a 11-13. században. Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1994.
 
F. Romhányi Beatrix: Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon. Bp. 2000.

Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000. 

Dr. Mátyás Zsigmond: Utazások Erdélyben. Panoráma, 1977.

Miski György: Erdély – demográfiai és statisztikai adattár. Erdélyi és Erdélyen kívüli települések ismertetése. Arcanum CD. 2001.